Generációk óta nem volt olyan extrém határhelyzetnek kitéve az emberi psziché és a családi együttélés, mint hetek óta világszerte. Az alagút vége még nem látszik, mindenkire alkalmazható megoldási receptek nincsenek. „Ami megélhető, az túlélhető” – mondja Somosiné Tésenyi Timea mentálhigiénés szakember, a Semmelweis Egyetem adjunktusa, akit a tömegekre nehezedő lélektani teher elviselésének, kezelésének lehetőségeiről kérdeztünk.
Muray Gábor és Klementisz Réka interjúja a Mandiner hetilapban.
Elárasztották a közösségi médiát a lelki tanácsok. Mit gondol róluk?
Valóban sokkal több lett a lelki egészséget érintő megnyilvánulás. Ez egyrészt jó, hiszen azt jelzi, a kezdeti sokk után igen hamar észleltük, hogy nem csak testi egészségünk és megélhetésünk került veszélybe. Sokan a háborús időszakokhoz hasonlítják a lelkünket érő terheket. Való igaz, hogy eddigi életünkben nem kellett nap mint nap élet-halál kérdésnek tűnő döntéseket hoznunk. Az állandó fenyegetettségérzet, a bezártság, az életadó aktivitások hiánya egyértelmű stresszhelyzetet teremt. Ennek a stressznek a mellékhatása, hogy sokan – barátokkal megélt közösség híján – át nem gondolt féligazságokat osztanak meg jóleső visszajelzésekre számítva. Az ily módon felhígult online lelki bölcsességek piacán sokkal nehezebb valóban átgondolt, korrekt, lelket értő szakmai tartalmakat találni. Arról nem is beszélve, hogy egy idő után megcsömörlünk a sok kéretlen tanácstól.
A netes bölcselkedést félretéve – mi segíthet a lelki egyensúly megtartásában a mostani helyzetben?
A válasz részben független a körülményektől. Örömmel tapasztalom, hogy a lelki egyensúly fenntartása iránti igény egyre többekben megszületik. Amit veszélynek látok, az a hirtelen fellángolástól vezérelt, tűzoltásszerű, túlvállalásokkal nehezített változtatás maximalista kényszere. A „mától mindennap egy órát futok, és kevesebbet dolgozom” jellegű fogadalmakban azonban hamar kifulladunk. A karantén ideje arra jó, hogy megtaláljuk a hosszú távú lelki egyensúlyunk fenntartásához szükséges dolgokat, és begyakoroljuk őket.Pál Ferenc kiégésmegelőzésről szóló előadásaiban hallottam először a „napi, heti, havi éves minimum” fogalomrendszerről. Alapjaiban változtatta meg az önmagamról való lelki gondoskodás stratégiáját. Mondok egy egyszerű példát.
Az én kimerülésmentes működésem napi minimuma az éjszakai nyolc óra alvás, ami, tudom, sokak számára luxusnak tűnik. Én azonban pár napig ugyan meg tudom tenni, hogy kevesebbet alszom, hosszabb távon egészen biztos, hogy lelkileg megborulok az alvásmegvonástól. A napi, heti minimum megtartásához sajnos fegyelmezettség kell, hiszen csak hetek, hónapok, évek után veszem majd észre, hogy nem lett volna szabad elengednem. Extra megterheléssel járó időszakokban fontos tudatosítanunk, hogy – okkal – ugyan ki kellett lépnünk a komfortzónánkból, meg kell jelölni annak az időszaknak a végét is, ameddig ez így van. Munkahelyi, családi extra terhek vállalásában is kell tudni segítséget kérni, és el kell engedni a hős, mindent mindig bíró mártír mítoszát.
Mit tehetünk most, hogy nem tudjuk, meddig tartanak a kényszerű korlátozások?
Most ez a legnehezebb. Nem látjuk a végét. Mégis, akkor is érdemes kitűznünk egy belső „addigra vége lesz” határidőt, ha kiderül majd, hogy tévedtünk. Szülőként olyan jól tudunk olyankor is biztonságot adni és erőt mutatni, amikor magunk is félünk. Nem gondolom, hogy önáltatás lenne a saját pszichénknek is megadni ezt a komfortot. Visszatérek a segítségkérés képességére, amely most próbára van téve. Az „eddig is mindent megoldottam egyedül” mentalitás tapasztalatom szerint sokkal kevesebb jó érzést és biztonságot nyújt, mint törékenységünk, esendőségünk és a mások által felénk irányuló segítőkészség megtapasztalása. A kiszolgáltatottsággal való őszinte szembenézés lelki immunrendszerünk erősödését szolgálja. Nem az az erős, akinek nincsenek félelmei, hanem az, aki – belső erejét mozgósítva – át meri élni őket.
Az elemző szerint ugyanis „nemcsak a Fidesz-szavazóknak jó, hogy van rezsicsökkentés, hanem a Tisza-szavazók túlnyomó részének is. Persze, vannak ott is teszlások és luxusbaloldaliak, de a szavazótáboruk nagy része az a rezsicsökkentés haszonélvezője.”
Lapunk a Mandiner hetilapban 2023 májusában megjelent interjúval emlékezik meg a művészről.
Nemzetközi összevetésben több szempontból is előremutató.
A betegellátásra, az oktatásra és a kutatásra is nagy hatással lesz.
A Mandinernél pár éve nem járt sikerrel, amikor igyekezett „kicsit pozitívabbra hangolni” a vele készült interjút.
A Mandiner jelentős növekedést ért el az elmúlt időszakban, és most ismét szintet lép: új videós műsorstruktúrával bővíti kínálatát. Ezekről, továbbá a Mandiner őszi díjátadó gálájáról és a kárpátaljai adománygyűjtés eredményeiről tartott sajtótájékoztatót Szalai Zoltán főszerkesztő.
Valójában fogalma nincs se neki, se a csapatának arról, mit is kezdenének az országgal.
„Csak kicsit furcsa nekem, hogy két év után máshol lát lehetőséget és azonnal odanyal. [...] Láttunk már ilyet, tipikus tiszás viselkedés: Magyar Péter, Ruszin-Szendi Romulusz, és most Szilveszter.”
Ráadásul a Tisza Shellből importált energetikai tótumfaktuma annyira lelkes lett, hogy azon nyomban megszüntetné a családok életkörülményeit javító intézkedéseket.
