Templom nélküli Húsvét

Joó István interjúja a Mandiner hetilapban.

Hogyan telnek a mindennapjai a rendkívüli időkben, és miként éli meg, hogy a járvány miatti veszélyhelyzet az egyházi élet rendes menetét is átírja?
Én is igyekszem a hatóságok elvárásai szerint visszavonultan élni. Természetesen a mindennapi szentmise mellett több imádság és olvasás is megadatik ezekben a napokban. De ne gondolja senki, hogy nincsenek hivatali feladatok, mert bizonyos dolgokat nem lehet halogatni, és támadnak gyorsan elintézendő ügyek is. Közben természetesen készülök a szent három nap liturgiáira, amelyeket részben vagy egészben a hívek is tudnak majd követni a tömegkommunikációs eszközökön keresztül. Mindazonáltal egészen siralmasan hat az üres templom. A szó fizikai értelmében is fájdalmas dolog hívek jelenléte nélkül ünnepelni az eucharisztiát, a szentmisét. Annak ellenére is így érzem ezt, hogy helyesen cselekedtünk, amikor a rendkívüli helyzet kihirdetése után nem sokkal fölmentettük a hívő embereket a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól… Örömmel kell megállapítani, hogy így is akadnak, akik napközben be-benéznek egy rövid imára a templomba. Mi, papok kíváncsian várjuk, milyen lesz az, amikor újra hívek jelenlétében lehet bemutatni a szentmisét. Vajon többen lesznek-e, mint eddig? S ha igen, akkor tartós lesz-e a felbuzdulás?

A magyar, mondják, szalmalángtípus.
Nem csak a magyar. New Yorkban 2001-ben, az ikertornyok összedőléséhez vezető terrortámadás után hetekig még éjszakára, takarítás végett sem lehetett bezárni a templomokat, annyian voltak ott az imádkozni vágyók. Amikor aztán elmúltak a vészterhes napok, sajnos minden visszatért a régi kerékvágásba. Én mégis reménykedem. Ami bizonyos: a nehézségek idején az emberek könnyebben ismerik fel Istenhez tartozásukat és azt, hogy rászorulunk az ő segítségére.

Jól okoskodunk, hogy a járvány elleni intézkedéseknek is lehet előnyük a vallási élet szempontjából? Például nagyobb értéknek látjuk, ami időlegesen elvétetett tőlünk: a templomot. Azonkívül az egyházak kisebb-nagyobb közösségei kiléptek a világhálós felületekre.
Ez igaz lehet, de a templomi liturgiák hiánya növeli annak lehetőségét is, hogy a családok az eddiginél többet imádkoznak otthon, együtt. Egyébként köszönet a televízió- és rádiócsatornáknak, hogy most több szentmisét közvetítenek. És tényleg örvendetes, hogy az országos médiumok mellett a helyi közösségek is élnek a technika által adott lehetőségekkel, aminek köszönhetően a hívők az interneten keresztül be tudnak kapcsolódni a saját templomukban bemutatott szentmisébe. Egyházmegyénkben is több plébániai közösség igyekszik más csatornákon nyitni a hívek felé, a szemináriumból a kispapok minden reggel közvetítik a szentmisét, este a vesperást. Utóbbiakban ilyen módon sok százan vesznek részt. De ettől még igaz: a hívő ember, még ha olykor talán ellanyhul is, alapvetően mindig vágyakozik arra, hogy templomba mehessen. Az eucharisztia ünneplése pedig elképzelhetetlen az emberek jelenléte nélkül. Beszélhetünk ugyan egyfajta lelki áldozásról, de mindnyájan érezzük, az nem azonos értékű a fizikai találkozással, amely szükséges. Papok és világi hívek tehát egyként arra vágyunk, hogy minél előbb visszaállhasson a rend, hogy közösségben mutathassuk be a szentmisét.