Különleges tanulságok

Mohón rohanja át az ember a híreket nap nap után a járványveszély idején. Bámész tekinteteket mereszt egy-egy megállapításra, kommentárra, és bizonytalan érzés hömpölyög, furcsa tudat bizsereg porcikáiban: tényleg rendkívüli időket élünk – vagy mégsem? Az egész világon kizökkent az idő, egy láthatatlan ellenség, egy vírus kényszeríti eddigiekben megszokott életvitelünket arra, hogy fanyar alázatossággal elsompolyogjon, és átadja helyét az egészségügyi kényszerintézkedéseknek, kijárási korlátozásoknak, távmunkavégzésnek és társaiknak. Másfelől azonban, ha csak a kis hazánkkal veszekedő basszushangokra gondolunk, azt érezhetjük, hogy valójában semmi nem változott. Jelen pillanatban megszüntethetőnek nem, csak lassíthatónak tűnő világjárvány ide vagy oda, Magyarország – újra vagy még mindig? – a nemzetközi érdeklődés homlokterébe került, persze negatív példaként. Hiába az időben meghozott lépések, a lehetőségekhez mérten kordában tartott fertőzési görbe, az előre gondolkodásra valló gazdaságvédelmi akcióterv: először a hazai ellenzék, a messzi földön függetlenségükről ismert „jogvédő civilek”, majd nyomukban és erős közvetítésükkel a mainstream nyugati sajtó, valamint az uniós tagállamok és szervek újra diktatúráról, „rendeleti kormányzásról” meg a „parlament kiiktatásáról” beszélnek minden hullámhosszon.

Szóval változnak is a dolgok, meg nem is. Nézzük akkor először azt kicsit részletesebben, mi változik – hátha rájövünk ennek okán, más dolgok miért nem változnak. A planetáris koronavírus-járványnak eddig ugyanis számos, a pandémián túlmutató tanulsága van. Mindenekelőtt az, hogy egy premodern(nek) gondolt jelenséggel a posztmodern struktúrák nem igazán tudnak megbirkózni. Bár sokan – például Yuval Noah Harari Homo Deus című könyvében – abban látják az ember közelgő „megistenülésének” egyik lépcsőfokát, hogy „megfékeztük a gyilkos járványokat” (legalábbis a nyugati civilizációban, teszi hozzá például az izraeli történész), ez jól láthatóan nem így van. Ráadásul a tapasztalat azt mutatja, hogy míg a különböző föderatív, nemzetek feletti entitások a saját múlandóságuk gondolata elleni küzdelemmel vannak elfoglalva, a járvánnyal szemben politikai szinten mindenütt a világon az államok tudtak gyorsan és a gyakorlatban reagálni. A társadalmi káoszt egyelőre a szuverén kormányzati intézkedéseknek köszönhetően kerülik el az országok – és nem annak, hogy Ursula von der Leyen kis videóban tanítja a helyes kézmosás fortélyait. Évszázadok kihunytnak hitt dicsősége tüzel tehát most újra.

A liberalizmus antitézise