Ahol nagy a bűn, ott túlárad a kegyelem

Őry Krisztina interjúja a Mandiner hetilapban.

Hogy néznek ki a mindennapjai a Honvédkórházban a koronavírus-járvány beállta óta?
A mi osztályunkon jóval kevesebb idegsebészeti műtét van most, mivel az elektív műtéti programokat felfüggesztettük. Csak a daganatos operációkat végezzük el, valamint ellátjuk az akut eseteket. Elég sok agydaganatos van nálunk, minden napra jut egy, vagy legalább minden másodikra. A degeneratív gerinc- úgy-ahogy, a csípőprotézis-műtétek viszont halaszthatók. A minap Hatvanban operáltam egy koronagyanúst, inkább elmentem vidékre megműteni, nem akartuk felbolydítani az amúgy is terhelt pénteki ügyeletet. A vírus természetesen nem fogja elkerülni a Honvédkórházat, mint ahogy egyik felvételes intézményt sem, sőt talán minden pillanatban van már gyanús eset. Mivel a Honvédkórház kiemelten sürgősségi intézmény is, az ilyen esetek teljes útja meg van szervezve: ha bejön egy koronavírusos, megkapja a megfelelő ellátást, és utána, ha pozitív lett a tesztje, el kell helyezni az erre kijelölt centrumok valamelyikében. Nyilván nehezíti a helyzetet, hogy egy súlyos traumatizált beteget nem lehet csak úgy egyszerűen áthelyezni ellátás után se, ilyenkor elkülönítjük.

Számít arra, hogy ön is elkapja a vírust?
Abszolút. Mindazok, akik az egészségügyben dolgoznak, pláne a frontvonalban és az akut ellátásban lévők, arra kell számítsanak, hogy előbb vagy utóbb megkaphatják. Mindent meg kell tenni ellene, ettől függetlenül a dolgozók jelentős százaléka valószínűleg át fog esni rajta, ahogy az történt Olaszországban is. És nem csak a vírusközpontokban. Itt csak az a kérdés, hogy mennyire tegye magát az ember karanténba. Én igyekszem minél ritkábban hazamenni, inkább többet bent lenni a kórházban, hogy a családtagjaimmal minél kevesebbet érintkezzek. Nem is alszom otthon, ha meg hazamegyek, akkor nagy távolságot tartok a családomtól, és mindenki maszkban van.

A családja tartja az önkéntes karantént?
A feleségem és a 93 éves édesanyám igen, és az első éves egyetemi hallgató lányom is, akinek most ugye nincs tanítás. A fiam, aki dolgozik, most elköltözött otthonról, ő sem érintkezik a családdal. Minél többet meg tud tenni az ember, hogy a lehető legkisebb víruskoncentrációjú területtel találkozzon, annál kisebb az esély, hogy elkapja. Ezt most maximálisan komolyan kell venni. De látva a vírus terjedését, még így sem valószínű, hogy megakadályozható a tömeges megbetegedés.

Mit tanácsol, az embereknek kell maszkot hordaniuk?
Az egyszerű maszk nem feltétlenül óv meg a vírustól, de mindenképp szűri a rátüsszentést, ráfújást, illetve megakadályozza, hogy a szennyeződés a saját kezünkről a szájunk vagy az orrunk közelébe kerüljön. Az ember ugyanis nagyon sokszor odanyúl a kezével a szájához, az arcához úgy, hogy észre sem veszi. De azért túlzás volna azt mondani, hogy az egyszerű sebészeti maszkon ne menne át a vírus. A lényeg, hogy csökkentsük az esélyét a fertőződésnek.

Hogy látja, Magyarország felkészült a világjárvány elleni védekezésre?
Az egészségügyi kormányzat meghozta a szükséges óvintézkedéseket a járvány megfékezésére, és minden részletre kiterjedő rendszert épített ki a betegek ellátására, így reméljük, nálunk nem lesz akkora robbanás, mint Olaszországban. Én azonban inkább más oldalról világítanék rá a védekezésünkre. Kevés szó esik arról – pedig ma már nagy világkonferenciák is foglalkoznak ezzel –, hogy a vírus elleni harcban milyen kiemelkedő szerepe van az immunrendszerünknek, amelynek a legnagyobb ellensége a stressz és a félelem. E kettő nagyban gyengíti a védekezési képességünket, ami e kórokozóval szemben még inkább fontos, mivel itt nincs meg az ellenszer, ahogy az antibiotikumok a bakteriális megbetegedésekkel szemben. Sok minden mást is gyengít a stressz, például pánikreakciókat okoz, bénítja a kreativitásunkat.

Mégis: a stressz természetes reakció, ha számunkra ismeretlen veszéllyel találkozunk.
Ez igaz, bizonyos határig, de máris tegyük fel a kérdést: mi a félelem ellenszere? Semmiképpen nem mondanám, hogy a pszichológiai gyakorlatok érdemben segíthetnek ebben, hiszen az elmúlástól való félelmünket nem tudják kezelni. A félelmet mélységében egyedül személyes hitünk tudja feloldani. Fontos volna végre belátnunk, hogy az értelem útján is el lehet jutni a teremtő Istenhez. Aki most a járvány közepette fél, inkább el kellene fogadnia, hogy ezzel is valami terve van a Jóistennek.

Arra számít, hogy a bajban többen fordulnak a hit felé?
Borzasztóan gőgös embernek kell lenni ahhoz, hogy azt mondjuk: nem érdekes, ezt is legyőzzük majd. Itt már az emberi erőfeszítések határán járunk. Ahogy egy zöldgallytörésnél ha sínbe tesszük az eltört végtagot, meggyógyulhat, de a nyílt töréshez már orvos kell. Ebben az esetben az orvos a Jóisten, független attól, hogy hisszük vagy sem. Persze lehet azt gondolni, hogy az anyag van öröktől fogva, és az hozza létre a szellemvilágot, amely kitermeli az emberi személyt, a tudatot, az értelmet, a szeretetet. De amikor ilyen vészhelyzetbe kerül az emberiség, megrendülésében elbizonytalanodik. A szenvedés olyan teremtő energiát hoz elő, amely által nagyon hamar lejuthatunk abba a mélységbe, ahol találkozunk az úttal, az igazsággal és az élettel. Vagyis az Úr Jézussal.

Jelenits István piarista szerzetes-pap lapunknak úgy fogalmazott: a katasztrófahelyzettel a Jóisten megtanít bennünket az alázatra, a fegyelemre és a felelősségtudatra. Vagyis hogy jobban vigyázzunk az életre.
Pontosan! És fontos, hogy nem csak a hívő ember privilégiuma az igazság felismerése. A materialista alapokon működő, nem hívő pszichológia is elismeri a lelkiismeret fogalmát, ahol az ember megtalálja a valós énjét, a jobbik részét, ahonnan mindig béke jön, szeretet, nyugalom és irgalom. Tulajdonképpen feljön az összes keresztény érték. Ez a trauma most kiváló alkalom arra, hogy kicsit elcsendesedjünk, és magunkba nézzünk. Ha szakítunk időt arra, hogy leérjünk a lelkünk mélyére, és ott találkozzunk a bennünk élő valós énünkkel, akkor függetlenül attól, hogy milyen vallási vagy kultúrkörbe születtünk, ugyanaz a hang szólal meg bennünk, és megkapjuk a megerősítést.

Vagyis egy ilyen tömeges baj minden embert önvizsgálatra kell hogy késztessen?
A lelkiismeretet már említettem, de amiről igazán többet kellene beszélni – és nem csak azért, mert nagyböjt van –, az a bűnbánat. Ahhoz, hogy leérkezzünk a valós énünkbe, ahol találkozhatunk a gondviselő Istennel, lelkiismeret-vizsgálatra van szükség: bűnbánatot kell tartani. Ez nem bűntudat vagy önvád, mert az lenyom; a bűnbánat ahhoz segít, hogy személyes párbeszédbe tudjunk lépni a bennünk élő Krisztussal. Vagy más szóval a mélylelkünkkel. Ez az a forrás, amely félelemmentessé tesz bennünket.

Sokan éppen ilyenkor, egy tömeges világjárvány idején kérdőjelezik meg, hogy valóban velünk van a Jóisten. Hiszen miért hagyja mindezt a rosszat megtörténni?
A Jóisten bizony ott volt mindenütt, ahol baj volt. Auschwitzban is. Jézus is ment a gázkamrákba a szenvedőkkel. Hogy az Isten mikor engedi meg a tragédiákat, és mikor nem, az misztérium számunkra. Amikor megkapjuk, nem is tudjuk megérteni. Az biztos, hogy Isten nem büntet, a bűn bünteti önmagát. Minden betegség, minden borzalom, amelyet az emberiség átél, a kollektív bűn, az emberi hiba következménye, annak, hogy az ember elfordult Istentől. Isten nem megengedi, hanem megpróbálja korrigálni a hibáinkat, a háborúkat, a gonoszságokat. Márpedig sokat hibázott a világ az elmúlt kétezer évben. Most a Teremtőre kellene bíznunk, hogy hozza helyre a dolgokat, ami nem biztos, hogy úgy alakul majd, ahogyan azt mi szeretnénk. Ha azonban megint csak a saját erőnkre akarunk támaszkodni, ismételten helytelen útra tévedünk. Mustó Péter jezsuita atyának, a szemlélődő ima tanítójának a szavait tudom idézni: „Ami van, annak szabad lennie. Isten megengedi, hogy legyen. Lehet, hogy Isten is azt akarja, hogy később megváltozzon, de ha most van, akkor szabad neki lennie.”

A Facebookon sokakhoz eljutott egy bergamói olasz orvos megindító személyes vallomása a megtéréséről. Számít hasonló jelenségekre Európa- és világszerte?
Az egy csoda, amit ott leírt az az orvos, hasonló a jobb lator megtéréséhez. Lehetséges, hogy a járvánnyal elérkezett a tanúságtevés időszaka, kérdés, hogy tudunk-e ebben a vészhelyzetben csendben, fegyelmezetten viselkedni. Önfegyelemre is tanít most minket az Úristen. A járvány nagy lehetőség a bűnbánatra, és a jóval nagyobb megtérésre. Nagyon bízom benne, hogy Európa végre kicsit letérdel, mert borzalmas, mekkora a gőg, és micsoda hedonizmus bűnében van a világ. Nem kívánom a rosszat, de ha már így alakul, a javunkra válhat.

Ön sok helyütt beszélt már az ima erejéről, lapunknak adott korábbi interjújában is elmondta, hogy minden napját egy óra imádsággal kezdi, és a munkájában is abból merít erőt. Hogyan segít az ima?
Az ima révén a Jóisten megmutatja mindannyiunknak, hogy mi a küldetésünk itt, a földön, amit el kell végeznünk. 
Az ima utazás a lelkünk mélyére, ahol találkozunk a bennünk élő valóságos Krisztussal. Sokszor megtapasztaltam ezt, legutóbb a sziámi ikrek szétválasztásánál, ott bizony sokszor nagyon nehéz helyzetben volt az ember a huszonhat órás műtét alatt, és minden alkalommal a csendbe, az imába való visszalépés hozott olyan kreatív ötletet, megerősítést, amellyel tovább tudtam lépni. De hadd említsek egy még személyesebb dolgot. Annak idején a kisfiunk elvesztésével olyasmin mentem keresztül, ami, azt hiszem, hitelesíti mindazt, amit félelem és halál kapcsán mondani tudok. Csakis azért merek ezekről a dolgokról nyilatkozni, mert átéltem egy ilyen családi tragédiát, amely után még mélyebb lett az istenhitem, és sokkal nagyobb az örömöm benne. Azt is biztosan tudom, hogy Marci fiunk most jó helyen van. Tragikus elvesztése az én keresztre feszítésem is volt, de aztán jött a feltámadás. Az az ima, amely nekem akkor segített, a félelemmel való szembenézéshez adott erőt. Ennek lényege, hogy ki tudjam mondani: félek, de közben az Úrra figyelek. Távolság jön létre köztem és a félelmem között, amely elveszíti fölöttem a hatalmát. Hazudik magának, aki azt mondja, hogy nem fél. Nekem is vannak félelmeim, hogy mi lesz a szeretteimmel, velem, de a félelem igazi legyőzése, hogy elviselem. Megtanulok mélyen imádkozni és Jézusra figyelni.

Ön Böjte Csaba mellett az ősszel esedékes Nemzetközi eucharisztikus kongresszus egyik hírnöke. Ha sikerül megtartani a rendezvényt, egy ilyen lelki megújulást segítő esemény talán nem is jöhetne jobbkor, mint a koronavírus-járvány után. Mit vár az összejöveteltől?
Nagyon fontos dolog, hogy Jézus nem evangéliumot írt, hanem egyházat alapított, anyaszentegyházat, és itt hagyta benne magát. Ezt ünnepeljük majd az eucharisztikus kongresszuson. Az eucharisztia a mi gyógyítóerőnk, még ha nem is mindig értjük ezt a misztériumot. Óriási lehetőséget látok abban, hogy épp Magyarország és épp most rendezheti meg az eucharisztikus kongresszust, nagy kegyelmi ereje lehet. Az életünk ugyan szenvedéssel jár, a nehézségeknek hihetetlen teremtő energiájuk van az egyén és a közösség életében is. Ahol nagy a bűn, ott túlárad a kegyelem. A szenvedésünket fel kell ajánlanunk az Úrnak. „Az a nemzet, amely meghasonlik önmagával, elpusztul” – mondja a Szentírás. Az Isten az embert családba teremtette, a családot a nemzetbe ágyazta be. Tehát nagyon fontos a nemzet biztonsága, az identitás, hogy magyarok vagyunk. Ebbéli megerősítésünket is várhatjuk a kongresszustól, hogy magyarként az egyetemes egyház tagjai vagyunk.

Címlapkép: Földházi Árpád