Már megint Gyöngyöspara

A kívül-belül gyönyörű, uniós pénzből frissen felújított gyöngyöspatai általános iskola folyosóján kizárólag roma gyerekek zsizsegnek. Néhány vidám, túlmozgásos nagyobb srác kéri a fotóst, készítsen róluk képeket. Rögtön olyan pózokba vágják magukat, mintha rapper sztárok volnának. Jön az igazgató, feladataira hivatkozva elutasítja az interjúkérést. Rövid fényképezés után újra kint találjuk magunkat.

Egy kismama babakocsival megáll egy pillanatra a kedvemért, és elmondja, a másik gyermeke ősszel megy majd iskolába, de semmiképp nem ide íratják be. „Lélekromboló az a beszéd, ami az ablakokon meg az udvarról kihallatszik.” Tehát ő is azon magyar szülők számát fogja szaporítani, akik Gyöngyösre vagy a szomszédos Szűcsibe hordják át csemetéjüket tanítási napokon. Gyöngyöspatán már csak a tanköteles korosztály szűkebbik fele járja az általános iskolát, ők 70-90 százalékban a cigányság soraiból valók. Így teljesedik ki az a szegregáció, amellyel a balliberális sajtó és civilek egy köre után a bíróság megbélyegezte az iskolát, főleg azokra az évekre visszamenően, amikor még mintegy 160-170 gyerek járt ide. A lakosságon belüli arányok: Gyöngyöspatán ma 2500 ember él, közülük legfeljebb 400 roma. Kicsit korai volna feladni a „szűkebb pátriát” Csonka-Magyarország közepén, gondolom. Miközben persze mindkét etnikai elem számít, hát még az egymás mellett élésük minősége.