Van-e Magyarországnak főcímdala?

A magyar gazdaságpolitika víziója, hogy 2030-ra azon öt uniós ország közé kerüljünk, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni. Ehhez a függő gazdaságnak nevezett modellt olyanra kell változtatni, amely a 2010 előttivel ellentétben nem adósságalapú, hanem patrióta, a Magyarországon magas hozzáadott értéket teremteni képes vállalkozókra és dolgozókra épít. Egy ilyen patrióta gazdaságpolitika szükségszerűen munka- és tudásalapú, vagyis innovációvezérelt. Akinek nincs ötlete vagy bátorsága, hogy saját maga valósítson meg valami újat, az más ötletét fogja megvalósítani. De más nemzetek szabadalmai és saját termékei – hiába vesznek részt magyarok is a létrehozásukban – más nemzeteket tesznek gazdaggá.

A függő gazdaságok nettó jövedelmi egyenlege a világgal szemben negatív, mert – hazai tulajdonú – gazdaságuk kevésbé versenyképes. Ekkor több tőkejövedelem, például profit hagyja el az országot, mint amennyire a gazdaság szert tesz külföldről. A hazai kis- és középvállalatok a függő gazdaságokban szorgalmas háttérmunkát végeznek, végül többnyire mégsem ők lépnek ki a színpadra, és a bevételből is csak a napi megélhetésre valót kapják meg, míg a világpiac színpadán lévő sztárok a mögöttük álló producerekkel akár egy-egy jó dal előadásáért is szinte mindent visznek.

A függő gazdaság mindennap szorgalmasan felépíti azokat az alapokat, amelyekre a külföldi előadónak már csak rá kell lépnie, hogy előadja megszokott produkcióját. A függő gazdaságnak nincs saját főcímdala és sztárja, vagyis márkája. Az sok esetben vagy az előadónál, vagy a producernél van. Míg mi, magyarok hangszerelünk, fel énekeljük a szólamokat, utómunkálatokat végzünk, a nyugati sztár elénekli vagy eltátogja, a producer pedig viszi a bevételt, mert ő kapcsolódik a piacokhoz, a televíziókhoz, a zeneszolgáltatókhoz – ő a piachoz való hozzáférésünk vámszedője. A profi szakmunkásokat, a művészet zseniális mérnökeit az üzleti élet zseniális mérnöke, a producer csak „kifizeti”, miután beírta a nevét az alkotás szerzői, tulajdonosai, „szabadalmaztatói” közé.

A kilencvenes évek világhírű popzenekarainak tagjai megdöbbenéssel nyitották ki a borítékot első fizetésükkel, amely csupán négy számjegyű volt. Azután, hogy több millió lemezt adtak el, és világsztárokkal turnéztak, meghódítva a zenei toplistákat. Egy 2019-es dokumentumfilmben neves popsztárok mesélték könnybe lábadt szemmel, hogy későn jöttek rá, Lou Pearlman producer volt az, aki pozíciójából fakadóan megtartotta a különbözetet.

A magyar gazdaság versenyképességi fordulatához szükséges, hogy a magyar, hazai tulajdonú gazdaság saját szabadalmakat, ezekre építve saját termékeket hozzon létre, amelyeket saját közvetlen piaci kapcsolatain keresztül közvetítők nélkül, vagy nagy alkuerővel bírva értékesít. Hiába éneklünk otthon öt szólamban, ha a háromakkordos külföldi dalszerző saját korlátait nem ismerve addig nem adja fel, míg fel nem mászik az általunk épített színpadra, míg sokat látott producereit maga mögött tudva betör piacainkra. Mert ő gyermekkorában csak a lehetőségeiről hallott, mi pedig csak a korlátainkról.

A patriotizmus nem elzárkózás a világtól, nem egy a multikat elutasító életérzés. A tudás és a tőke áramlásából jólétet építő, nyitott világban az állam nem lehet protekcionista, miközben erősen kell védenie a gazdaság erőforrásait és eredményeit, vagyis patriótának kell lennie. Ahhoz, hogy a nemzetközi értékláncok, más szóval a világot behálózó multicégek hajtsák, ne pedig gúzsba kössék a gazdaság motorját, a szakpolitikának tudatosan fel kell építenie és össze kell kötnie az innováció létrehozásának társadalmi alrendszereit – a vállalatot, a kutatóintézetet és az egyetemet, vagy másképpen: a legjobb komponistát, szövegírót és producert. Mi Magyarországon pontosan ezen dolgozunk.

Ha nem járunk sikerrel, akkor a külföldi lemezkiadók elhúzzák a nótánkat, és a jövőben is Kanye Westek állnak színpadra a Gyöngyhajú lánnyal az Omega helyett, mi pedig legfeljebb másodhegedűsök lehetünk, már ha osztanak ránk szerepet.

 A szerző gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár, az ELTE egyetemi adjunktusa.

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.