Egyre komolyabb az amerikai szándék az Északi Áramlat projekt felmelegítése iránt. Donald Trump hivatalba lépése óta fel is gyorsultak az események a háttérben, de milyen hatása lenne ennek Európa energiaellátására?
Jókora politikai turbulenciát gerjesztett a német Bild napilap március 2-án megjelent cikke, ami szerint Trump és Putyin elnök megbízottai között tárgyalások zajlanak Svájcban az Északi Áramlat-2 gázvezeték újbóli üzembe helyezésével kapcsolatban. A Bild azt feltételezi, hogy egy amerikai befektetői csoport által létrehozott konzorcium megveszi az oroszoktól a gázt az orosz határon és azt a helyreállított Északi Áramlat-2 vezetéken és Németországon keresztül az európai piacra szállítja.
Az amerikaiak üzemeltetnék a vezetéket, a költségeket pedig a nekik fizetendő tranzitdíjból fedeznék.
Trump elnök választási győzelmét követően egyébként több amerikai ajánlattevő is kifejezte érdeklődését az Északi Áramlat projekt felmelegítése iránt, tehát sem az oroszokat, sem a németeket, sem az EU-t, sem az ukránokat nem érhette meglepetésként, hogy mindez komolyra is fordulhat.
Ezt is ajánljuk a témában
Képes lesz-e Merz Németország és ezzel Európa józan, céltudatos vezetőjévé válni, vagy elsüllyed a kontinens fősodorbeli politikáinak mocsarában? Rajcsányi Gellért írása.
Míg azonban az oroszok és az amerikaiak pozitívan állnak az új fejleményekhez, a németek nem is akarnak tárgyalni róla, sőt, az EU egyenesen elutasítja az ötletet. Az ukránok persze a két utóbbinak szurkolnak. Pedig semmi nem lazíthatná egyszerűbben és gyorsabban az európai gázkínálati szűkösséget, mint ez a megoldás. Különböző okokból ugyan, de se az Öböl-menti országokból, sem Norvégiából, sem Észak-Afrikából, sem az USA-ból nem érkezett több vezetékes- vagy cseppfolyósított földgáz Európába 2024-ben 2023-hoz képest.
Bármilyen meglepő egyedül az oroszok tudták növelni az európai eladásaikat 2024-ben.
Modernkori történelmünkben talán egyetlen földgáz-, vagy kőolaj vezetéknek sem volt olyan sanyarú sorsa, mint az Északi Áramlat-1-nek és az Északi Áramlat-2-nek. Nyilván ebben szerepet játszik az a kiemelkedő geopolitikai, stratégiai szerep, amit a működése, birtoklása jelent. Nézzük miről is beszélünk és milyen előzmények vezettek el napjaink történéseihez?
Az Északi Áramlat-1 duplaszálú tengeralatti földgázt szállító vezeték, melyben az oroszországi Viborgtól egészen a németországi Greifswaldig jutott el a gáz a Balti-tenger alatt. A csőhálózat tulajdonosa és üzemeltetője a Nord Stream AG volt. A csőszálak szállítási kapacitása egyenként 27,5 milliárd m3/év, azaz összesen 55 milliárd m3/év. Vannak oroszországi szárazföldi betáplálási és nyugat-európai vételezési csatlakozási pontjai is, így a teljes rendszer 2012-re készült el.
Az orosz kormány által szorgalmazott és Gerhard Schröder német kancellár által is jóváhagyott Északi Áramlat-1 tervet kritikusai több szempontból is aggályosnak tekintették. Többek között attól féltek, hogy ezzel tovább nő az Európai Unió földgáz import függősége Oroszországtól.
Az USA már az európai-szovjet/orosz energetikai együttműködések kezdetétől kifejezte rosszallását a fentiek miatt. Ronald Reagan vezette amerikai kormányzat már a Testvériség csővezeték megépítését is ellenezte 1978-ban. Napjaink eseményeihez hasonlóan az amerikaiak attól tartottak, hogy Nyugat-Európa függővé válik a szovjet gázellátástól, ami egyben persze növelte volna Szovjetunió gazdasági és politikai befolyását.
Ezt is ajánljuk a témában
A túlszabályozással Európa önmagán ejtett sebeket, amiket nehéz lesz meggyógyítani. Ráadásul az akarat sem látszik Brüsszelen, hogy a helyzeten változtatna.
Természetesen az is benne volt a pakliban, hogy a Kreml az exportbevételeket katonai célokra használja fel, de a potenciális környezeti károk is a szempontok között voltak. 1981 decemberében az Egyesült Államok szankciókat vezetett be, amelyek megakadályozták, hogy az amerikai vállalatok olaj- és gáztechnológiákat exportáljanak a Szovjetunióba. De Nyugat-Európa akkor volt olyan erős és határozott, hogy megtagadja a Testvériség vezeték amerikai bojkottálását. Az Európai Gazdasági Közösség külügyminiszterei törvénytelennek minősítették az amerikai szankciók meghosszabbítását, és hivatalos tiltakozást küldtek.
Az Északi Áramlat-2 projekt keretében 2021. szeptember elejére befejeződött a két párhuzamos, egyenként szintén 27,5 milliárd m3/év kapacitású csővezeték lefektetése az Északi Áramlat-1-el párhuzamosan. Az alapinfrastruktúra úgy lett kiépítve, hogy a meglévők mellé egy dupla vezetékszál még viszonylag gyorsan illeszthető, és a kompresszorokat is így méretezték. A projekt további érdekessége, hogy a Németországot északi irányból déli irányba átszelő Opal vezeték révén a németek váltak volna a kontinentális Európa legnagyobb gázelosztó platformjává, hiszen így összekötésre került volna az Északi Áramlat-1, a Yamal, és a Testvériség gázvezeték, azaz minden Oroszországból Európába gázt hozó vezeték, összesen évi 120 milliárd m3 kapacitással.
Ami 50 milliárd m3-al tovább növekedett volna az Északi Áramlat-2 vezeték első két szálának az átadása után azt eredményezve, hogy a 300-400 milliárd m3-nyi éves EU gázimportban az orosz hányad 42,5 százalékról 60 százalék közelébe növekedett volna. Az Északi Áramlat-2 bővítése után pedig 66-70 százalékra. A németeknek és annak a kiterjed európai konzorciumnak, ami mindezt megvalósította volna az oroszokkal együttműködésben, láthatólag nem voltak bizalmi, politikai és ellátásbiztonsági aggályai. Arra építettek, hogy ebben a relációban nem csak az importáló függ az exportálótól, hanem a kereskedett gáz hatalmas mennyisége miatt, az exportáló is függ az importálótól. Úgy vélték, hogy hosszútávú szerződésekkel a kockázatok menedzselhetők.
Valószínű, hogy az Északi Áramlat-2 projekt amerikai felmelegítése mögött hasonló megfontolások vannak. A vezetékek amerikai üzemeltetése és a rajta folyó kereskedés olyan megoldása, hogy az amerikaiak megveszik a gázt az orosz kilépési ponton és ők adják el az EU-nak és nekik fizetik a tranzitdíjat, életképes megoldás lehet.
A B opció az, ha az Északi Áramlat 2-őt reverz (fordított) üzemmódban működtetik, és így képes lesz ellátni a tengertől elzárt Közép-Európát LNG-vel. Ezt kb. úgy lehet elképzelni, mint ahogy egy éve már a Testvériség vezeték is fordítva működik, nem nekünk hozza az orosz gázt, hanem rajtunk keresztül viszi az európai piacról származót Ukrajnába. Hamarosan kiderül, hogy melyik opció fog megvalósulni? Mindenesetre örülhetünk, hogy ez a 11 milliárd eurónyi értékes infrastruktúra nem megy majd veszendőbe.
A Bild idézett cikke szerint egyelőre azonban bizonytalan, hogy az üzlet létrejöhet-e, hiszen az Északi Áramlat-2 még mindig nem rendelkezik a szükséges német hatósági engedélyekkel, így a németeknek valóban van lehetősége a projekt blokkolására. Kérdés megteszik-e ezt a várható amerikai rosszallással és az EU valós érdekeivel való szembe menéssel együtt is? Másrészt az orosz-ukrán háborút lezáró békemegállapodás létrejötte és annak időpontja is kérdéses egyelőre, addig pedig semmilyen garancia nincs a gázalku létrejöttére. Az Északi Áramlat-2 vezeték újratöltésével tehát egyelőre várni kell.
A cikk szerzője az MCC Klímapolitikai Intézet vezető kutatója.
Nyitókép: John MACDOUGALL / AFP
„Persze a rendszert nem az EU fogja megbuktatni, arra csak mi vagyunk képesek” – írta az országgyűlési képviselő.
Magyarország már korábban lépett az ügyben.
De azt is el akarják venni tőle.
A baloldali lap szerzője szerint mivel az USA kivonulna Európából, öt európai nemzetnek kell betöltenie a vákuumot.
Sebestyén Géza szerint a legújabb statisztikák ismét cáfoltak egy elterjedt tévhitet.
Magyarország szankcionálása és szavazati jogának megvonása csupán az első lépés lenne.
A moratórium április 17-ig érvényes, és kölcsönös megegyezéssel meghosszabbítható.
Az USA-nak szüksége van Oroszországra, de Ukrajnára már kevésbé – milyen alkuk formálhatják a világ jövőjét? A Stratégában keressük a válaszokat Nógrádi György biztonságpolitikai szakértővel.
