A tétovázás oka nem más, minthogy Európa időközben lemaradt a legfejlettebb technológiákért folytatott küzdelemben a fő riválisokkal, Amerikával és Kínával szemben. Míg előbbi az infláció leple alatt egy komplett iparpolitikai és protekcionista intézkedéscsomagot dolgozott ki, addig utóbbi állami támogatásokkal hozta helyzetbe iparát, kiszorítva sok esetben akár a német beszállítókat, aminek utóbbi időben egyre több jelét látjuk.
Mindez azért óriási gond Európára nézve, mert pont akkor történik, amikor éppen fel kellene gyorsítani az ipari átállás folyamatát, ugyanis közeleg a 2035-ös időpont, amikortól ki kell vezetni a belső égésű motorokat. Hogy Európa ilyen helyzetbe lavírozta magát, azért is dühítő, mert 2018-2019 tájékán, amikor megszülettek a politikai döntések, akkor okkal lehetett abban bízni, hogy
a klímaváltozás jelszava mögött nemcsak üres frázisok, hanem valamiféle elgondolás mégiscsak létezik, hogyan kellene végrehajtani az elmúlt 50 év legnagyobb struktúraváltását.
Ehhez képest azóta is érthetetlenebbnél érthetetlenebb döntéseket hoznak az európai politikusok, ilyen a német kormány tavaly decemberi döntése, mely során a takarékossági intézkedések jegyében megszüntették az elektromos autók állami támogatását.
A jelzőlámpa koalíció a döntéssel azonnal odacsapott a német iparnak, amely mai napig nyögi a háború következményeit. Persze, ettől még igaza lehet Olaf Scholznak, aki a kínai látogatásán is szóvá tette: komoly versenyhátrányt jelent az európai autóiparnak a kínaiak állami dotációja, amely kapcsán rendre felmerül uniós büntetővámok kivetése a távol-keleti országgal szemben.