Az ostromtól nem felünk: így védte Munkács várát Zrínyi Ilona

Európa egy hős asszonyról beszélt. Zrínyi Ilonáról, aki négyezer harcossal több mint két évig védte sikeresen a munkácsi várat.


Európa egy hős asszonyról beszélt. Zrínyi Ilonáról, aki négyezer harcossal több mint két évig védte sikeresen a munkácsi várat.


Háromévesen lovagolni tanult, hatesztendősen hadi táborokban nevelkedett, nem sokkal később pedig csaknem portyázó törökök áldozata lett. Ilyen volt II. Rákóczi Ferenc kisgyermekkora!


A várvédő asszonytól legféltettebb kincsét is elszakították a Habsburgok. Következzék Zrínyi Ilona élete, akit fia, II. Rákóczi Ferenc hősnek és bölcsnek tartott.


A lány lélekjelenlétének köszönhetően érkezett segítség.


A Rákóczik, Báthoryk és Zrínyik emlékét őrző munkácsi vár falai ma is állnak – túlélik majd a mostani ukrajnai háborút és az eljövendő évszázadokat is. Máté Enikő írása.


Utolértük telefonon Fehér Ferencet, a Kárpátaljai Szent Márton karitász Munkácson élő vezetőjét, aki családjával, a város lakosainak nagy részéhez hasonlóan, az éjszakai robbanásokra riadt fel.


A háború néhány éve gyökeresen megváltoztatta Kárpátalja népességét: a magyarok egyre fogynak, és a folyamatnak még messze nincs vége. Akik kitartottak, most azért küzdenek, hogy a háború elől elmenekült férfiak egyszer hazatérhessenek a családjukkal. Riportunk Ukrajna magyarlakta vidékéről.


Folytatódik a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola kálváriája.


Tervben van a magyar idegen nyelvként oktatása, már most szeptembertől ukrán első osztály indítása, a tantárgyak egy részének ukránul oktatása.
