
magyar miniszterelnök

A jobboldali magyar külpolitika minden korábbinál kézzelfoghatóbb eredményeket hoz a magyar embereknek

Magyarország kapcsolatrendszere bővül, lehetőségeink, mozgásterünk szélesedett, a nemzetközi politika térképén hazánk, méretéhez képest lényegesen nagyobb súllyal jelenik meg. Káply Mátyás írása.

Magyar Péter kifulladóban – Von der Leyen és Weber már tudja, hogyan támogassa

A baloldali megmondóemberek arról próbálják győzködni a nagyérdeműt, 2010 óta nem történt még olyan, hogy az ellenzék megelőzte volna a Fideszt a közvélemény-kutatásokban. Ez önbecsapás a javából.

Magyarország, Szlovákia és Szerbia együtt harcol a migráció ellen

Orbán Viktor azt mondta, Magyarország számára az energiaellátás szempontjából Szerbia és Szlovákia sorsdöntő ország, s örömét fejezte ki, hogy a mostani közegben a béke nem volt szitokszó.

Csak bevallotta a Politico is: dehogy van Orbán elszigetelődve

A bennfentesnek mondott brüsszeli lap átlépte a Rubicont és leszámolt egy a magyar miniszterelnököt hosszú ideje övező tévhittel.

„Lélegzetvisszafojtva hallgattam” – neves újságíró szerint Orbán tusványosi beszéde pályafutása legjobb előadása volt

Pawel Lisicki kritizálta a lengyel médiát, hogy sok helyen nem számoltak be a magyar miniszterelnök beszédéről.

Óriási esély nyílt előttünk: Magyarország a világrendszerváltás nyertese lehet

A mostani világrendszerváltás nem veszélyt, hanem lehetőséget jelent, esélyt a sikerre. Kobza Miklós írása.

Határozottan igaza van! – A németek kezdik már belátni: Orbán elindított valamit a békemissziójával

Úgy látják: a háború sújtotta Ukrajnában lassan megváltozik a hangulat.

Hillary Clinton keményen nekiment Orbán Viktornak és Donald Trumpnak

Az egykori demokrata elnökjelölt jól láthatóan nem örült a magyar miniszterelnök amerikai látogatásának.

Agyondicsérték Orbán Viktort a német kommentelők, amikor arról beszélt: „Németország már nem ugyanaz az ország, mint tíz évvel ezelőtt”

A magyar miniszterelnök szerint a migránsok „már nem vendégek, és ez egy nagyon nagy változás”.

Ílyen az amerikai nehéztüzérség működés közben – a cél a „diktátor” Orbán Viktor és a Fidesz-kormány totális lejáratása

A Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálódik az ügyben, Korányi Dávidék viszont állítják: összeesküvés áldozatai.

Financial Times: végleg megvonhatnak minden uniós forrást Magyarországtól, ha újból vétót kap az ukrajnai támogatás

A kiszivárgott dokumentumokból kiderül, mi lehet az EU döntéshozóinak stratégiája – a tét 50 milliárd euró.

A politika történelem jelen időben

A politikának sui generis kell vállalnia a felelősséget mindenért, ha jó, ha rossz.

Frankfurter Allgemeine Zeitung: Orbán szinte élvezi a kritikus médiával való találkozást

A német lap cikkének szerzője szerint Orbán Viktor még akkor is szívesen válaszolt a sajtó kérdéseire, amikor esetlegesen kellemetlen kérdéseket tettek fel neki.


Donald Trump: Orbán Viktornak igaza van (VIDEÓ)

A korábbi amerikai elnök többször is beszélt a magyar kormányfőről legutóbbi kampányeseményén.



Ritka „jelenet” – a svájci lap a balliberális szómágia szinte teljes arzenálját bevetve szállt bele Orbán Viktorba

Orbán úgy viselkedik, mint egy nagy küldetéstudattal rendelkező, globális nehézsúlyú ember, és látszólag mindig készen áll a viszálykodásra – írja a Neue Zürcher Zeitung sötéten.

Donald Trump Orbán Viktorról: „Ő a főnök, ez nem is kétséges”

Nem először méltatja a korábbi amerikai elnök a magyar kormányfőt nyilvánosan.
