De térjünk vissza október elejére, hiszen a nemzeti ünnepen elhangzó miniszterelnöki beszéd fő politikai üzenete a strasbourgi vitán tapasztalt döbbenetes fejleményekből táplálkozott. Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió soros elnökeként tartott programadó beszédet. Kifejtette a magyar célokat, felhívta a figyelmet az unió versenyképességi mutatóinak fontosságára, arra, hogy az elhibázott szankciós gazdaságpolitika, a Kína elleni kereskedelmi háború, a magas energiaárak, az erőszakos, ideológiavezérelt European Green Deal tönkreteszi a közösség vállalatait. A brüsszeli globalista koalíciót nem érdekelte Európa, kizárólag a magyar miniszterelnökkel való politikai leszámolás lehetősége lebegett a szeme előtt. Ebben lelkes szekértolóra lelt az újdonász Magyar Péterben, és a régi illetékes elvtársban, Dobrev Klárában sem kellett csalatkoznia.
A balos–néppárti uniós koalíciót alkotó képviselők támadásaira számítani lehetett, de az Európai Bizottság elnökének ilyen mértékű kormányellenes kirohanása meglepő volt. Ursula von der Leyen mintha startpisztolyt dörrentett volna el, megkezdte a nyílt színi választási kampányt a magyar miniszterelnökkel szemben.
Volt már hasonlóra példa: 2022-ben az olasz szavazókat fenyegette meg, tartva az esetleges jobboldali győzelemtől. Nem járt sikerrel, viszont a másik európai „csatatérállamban”, Lengyelországban a globális hálózat, vagyis a néppárti, baloldali szivárványos összefogás, a Soros-féle ngó-k, valamint az amerikai milliárdos médiabirodalmának összekapaszkodásával képesek voltak Donald Tuskot hatalomra segíteni. Ő ugyanazt ígérte, mint most Magyar: már másnap hazaviszi az uniós pénzeket, és „helyreállítja” a jogállamot. Az unió természetesen minden jogállam- és alkotmányellenes tuski húzás fölött szemet hunyt, így a közmédia erőszakos elfoglalása vagy épp a volt belügyminiszter bebörtönzése felett is.