Ki káromkodva, ki sírva – így próbálták meg feldolgozni a veszprémi játékosok a BL-búcsút

Ligetvári Patrik: Kétszer kellett felállnom a padlóról a szezonban, nem tudom, harmadszorra hogyan fog sikerülni.

Ligetvári Patrik: Kétszer kellett felállnom a padlóról a szezonban, nem tudom, harmadszorra hogyan fog sikerülni.
A magyar csapat sorozatban harmadszor maradt le a kölni négyes döntőről.
A magyar bajnoki címvédő a szünetben még három góllal vezetett, de végül annak is örülhet, hogy nem kapott ki.
Három magyar búcsúzott a Bajnokok Ligájától.
Németországban egy óriási politikai hazugságot próbálnak keresztülvinni. A kérdés, hogy sikerül-e. És ez egyben egy teszt is.
A németeknek elegük van a terrortámadásokból.
Több, mint százszor szerepelt a rendőrség aktáiban.
A „Merkel-legónak” becézett betonakadályoknak az országhatárokon, nem a belvárosok szívében lenne a helyük.
Vonjunk párhuzamot tragédia és tragédia között, hátha segít bennünket eligazodni. Andróczky Csaba írása.
Nógrádi György szerint Németországban a döntő fordulat nem következett be, a német politika erre képtelen volt.
A tömeggyilkos terrortámadás helyszínén kapta meg a magáét a migránsbarát német kormány az AfD-től, íme a legerősebb mondatok!
Van egy Tóta W. Árpád nevű csávó, aki egykor a szélsőliberális hangadók élcsapatában focizott, de már onnan is kiírta magát balfelé. Régóta nem olvassa senki sehonnan.
Ezek a gazdáik érdekében az utolsó pillanatig hazudni és terrorizálni fogják a médiafogyasztókat, tagadják és üldözik az igazságot.
Visszaélnek a kereszténység befogadó irgalmával. Megelőzés, megelőzés és megelőzés!
Az Alternatíva Németországnak (AfD) párt társelnöke megható beszédet mondott Magdeburgban.
Sokan gyertyát tartottak kezükben és megtapsolták a mentőszolgálatokat, megköszönve a munkájukat.
Péntek este öt ember vesztette életét, köztük egy kilencéves fiú és négy 45 és 75 év közötti nő, miután egy férfi autóval belehajtott a tömegbe Magdeburg város karácsonyi vásárán.
Olaf Scholz embereinek a Bundestag előtt kell felelniük, az ellenzék csak úgy zúdítja rájuk a kérdéseket.
A Tisza Párt elnöke veszélybe sodorná Magyarországot és a magyarokat is – jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.