helyreigazítás
Helyreigazítás a Biró Ferenc Pállal, az Integritás Hatóság elnökével kapcsolatos valótlan közlés miatt
Helyreigazítás.
Cikket közölt az Átlátszó a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházról – alig sikerült benne bármit is eltalálniuk

A Belügyminisztérium Egészségügyi Államtitkársága egy terjedelmes helyreigazítási kérelmet küldött a portálnak.

A 444 mea culpázik: hazugságot írtak a Kutyapárt elnökéről

A baloldali portál keményen megsorozta Kovács Gergelyt, a hegyvidéki polgármester azonban megnyerte az első menetet.

Helyreigazítás
A 2025. január 18. napján megjelent „Valami nagyon nem stimmel az Integritás Hatóság vezetőjének ingatlanja körül” című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy Biró Ferenc Pál, az Integritás Hatóság elnöke ingatlana körül több kilométeres kerítést épített a hatóság költségvetéséből.
Durván mellélőtt a Magyar Narancs szerzője Pogány Induló koncertjéről írt cikkével – az előadó menedzsere tette helyre

Akkorát ferdített a valóságon, hogy az már a hazugság határát súrolja.

Helyreigazítás Szabó Tímea országgyűlési képviselővel kapcsolatos valótlan tény híresztelése miatt

Valótlanul híreszteltük, hogy Szabó Tímea kampányfőnökét letartóztatták.

Helyreigazítás

A 2024. december 14. napján „Közeledik a karácsony, Pikó András megduplázta a fizetését” címmel megjelent cikkünkben valótlanul híreszteltük, hogy Pikó András megduplázta saját és helyettesei fizetését. A valóság ezzel szemben az, hogy a polgármesteri és alpolgármesteri illetmények a kormánypárt által kezdeményezett törvénymódosítás következményeként kötelező jelleggel emelkedtek meg.

„Nem érzik ezt cikinek?” – Magyar Péter már arról ad ki hamis közleményt, hányan lájkolták a Facebook-posztját

Sikerült akkorát csúsztatnia a pártvezérnek, hogy azt még a Telex és a 444 se hagyhatta szó nélkül.

Vád alá helyezhetik az influenszertüntetés két főszervezőjét

Szabó Balázs független képviselő megelégelte a tevékenységüket.

Beperelte a Média1-et a Transzparens Újságírásért Alapítvány

Úgy fogalmaztak, hogy „elkeserítő, hogy a helyzet addig eszkalálódott”.








