LaSzajha Vagisztán esete a Harvarddal, avagy az egyetem eszményének kigúnyolása

A világ egyik legnagyobb presztízsű egyeteme éppen éjszakai klubot csinál a tantermeiből. Szakos Enikő írása.


A világ egyik legnagyobb presztízsű egyeteme éppen éjszakai klubot csinál a tantermeiből. Szakos Enikő írása.


Sikerült elérni az amerikai felsőoktatás mélypontját?


A német fővárosban már semmi sem tabu.


A pride közönségének a magyar nemzeti lobogó semmit nem jelent, csupán egy vászondarab. A szivárványos zászló az ő igazi identitásuk.


A Pride mögött globalista politikusok és Soros-finanszírozott NGO-k állnak, akik a genderideológiát tolva próbálják lerombolni az általunk ismert Magyarországot. Bemutatjuk őket!



Ennek a gyönyörű, a Csík zenekar által feldolgozott számnak a Pride-on való felhasználása megint csak a liberálisoktól megszokott provokáció volt.


Az egész ellenzék besorakozott a Pride mögé, figyelmen kívül hagyva ezzel 3,7 millió ember akaratát.


Volt olyan „előadó”, aki a magyar nemzeti kokárdát gyalázta meg műsorában.


Nem maradt reakció nélkül a műsor.


„Június 5-én beindítjuk a Pride Hónapot – táncoljunk úgy, mintha nem lenne törvény!” – írják a szervezők.


Bonnie Andrews szervező olyan drag showt ígért, amire „mindenki emlékezni fog”.


Debütált a 444 dokumentumfilmje arról a kémiatanárról, aki éjjelente melltartót vesz fel, hogy „bemutassa a tehetségét a magyar közösségnek”.


Nem akarja, hogy a szülei „örömlányként” gondoljanak rá.


Az 55 éves előadó szerint Franciaország tele van különböző emberekkel, mindenki a maga módján él, és mindenkinek joga van ehhez.


Május 11-én szombaton a francia Miss Martini lett az első drag queen, aki valaha vitte az olimpiai fáklyát.


Fikcióval teli önéletrajzi regény a nagy stylisttól, aki inkább megbotránkoztat, mintsem maradandó értéket közvetít – ilyen az, mikor még a szerző sem vállalja fel önmagát.


Sztárfellépők és óriási érdeklődés jellemzi a harmincéves fesztivált, amely azonban az érzékenyítésből is alaposan kiveszi a részét.


