Elolvastam, hogy neked ne kelljen! – Lakatos Márk Mimi című könyvéről

Nyitókép: Mandiner/Böjtös Gábor

***

Elolvastam, hogy neked ne kelljen! Ez volt az alapkoncepció, mert szeretek veszélyesen élni. És mert kíváncsi voltam, mit tud a stylist, aki megjelenésével és stílusával rendre kiborítja az embereket. Megvallom, nekem sem az esetem, 

de! És ez nagy de! Ettől még lehet valaki jó író, lehet még akár művész és igényes szerző is. 

Ott van a S/M szubkultúrához tartozó Clive Barker, aki a horror műfaj nagyágyúja, a Hellraiser (Pokolkeltő) szerzője, nem mellesleg a Korbáccsal a fantasy műfajban is otthagyta a névjegyét. Persze az, hogy valaki meleg, még nem hordozza magában a tehetség jelenlétét is, és épp ez az a pont, aminél a másság hirdetői legtöbbször elbuknak. De nem tudtam, Lakatos Márk milyen író, emiatt rávetettem magam a regényére, a Mimire, ami büszkén hirdeti magáról, hogy jellemfejlődésről szól, és leginkább a szerző életét mutatja be, nem kevés fikcióval.

Az éjszaka gyermekei

Egy kevéske művészieskedés után Rómában kezdünk, méghozzá egy obszcén partin, ahol természetesen a testiség és a másság az, ami ünnepelendő, s bizony a Vatikán féltett titkaiba is ugyanúgy betekintést nyerünk, mint a politikai élet elrejtett botrányaiba. Egyébként is részben erről szól a regény:

Nagyon nem is vártam mást.

Amúgy pedig kezdetben megemlítésre kerül a Covid-időszak, miközben Márk csak úgy meglovagolja az oda nem illő, túlzásba vitt költői hasonlatokat, amiknek a valóság és aktuális jelen beköszönésével hála az égnek vége szakad. Viszont onnantól egészen olvasmányos a könyv, hogy ezt a szerző sem erőlteti, mi pedig belezuhanunk a felső tízezer és a szubkultúra mindennapjaiba, ami lényegében a szex, alkohol és drog körül forog. 

És mint kiderül, nem volt ez másként évtizedekkel ezelőtt sem, elvégre ahogy felajánlanak neki egy munkát, az influenszert megrohanják a múlt emlékei, s megtudjuk, mit kezdett magával a kilencvenes évek végén, Madridban, ahova ösztöndíjjal került. És ahol végül az éjszakai élet és a drag queen-szcéna rabjává vált.  

Más nagyon nem kap lényeges figyelmet, maximum első férfi szerelme, a két kapura is játszó, majd a politikába beékelődő sportember, a szoknyavadász, aki azért Mimit, avagy Miksát, vagyis Márkot is jól meghajtotta néha, nemcsak a bringát, és ezeket a légyottokat meglehetősen szókimondóan kapjuk az arcunkba, nem éppen visszafogott, annál hatásvadászabb formában.

El is tudom képzelni, ahogy az unatkozó és kiéhezett háziasszonyok módjára – lásd a szürke akárhány árnyalata-őrületet, ami úgy egy évtizeddel terjedt a felnőtt lakosság körében – a drag queenek és transzok álmodoznak hasonló lovagjukról, aki a fehér lovon érkezik.

Ezért is kezdtem így: elolvastam, hogy neked vagy másnak ne kelljen. Jó, azt azért hozzá kell tennem, ahhoz képest, amire számítottam, a Mimi nincs rosszul megírva, Lakatos Márknak van egy olvasmányos stílusa, aminek hála, viszonylag gyorsan haladtam még a téma ellenére is.

A téma ellenére, mert soha nem éreztem magamban késztetést arra, hogy menyasszonyként öltözve tetszelegjek, pláne nem 3 évesen, és az sem nagyon vonzott, hogy drag queenként hívjam fel magamra a figyelmet, vagy biszexuális pasik lábai előtt heverjek. De ettől még persze átérzem a lényeget, a kulturális és neveltetésbeli különbségek ellenére is eljutottak hozzám Márk szavai.

És noha a regény nagy fejlődéstörténete nem kapott el, nem jutott el a szívemig, a borzalmas hasonlatokat és túltolt művészkedést az elején nehezen feledtem, a meglehetősen egyszerű történet végére arra jutottam, hogy bár eredetileg fricskának szántam a bemutatót, aminél jó alaposan kivesézem Márk devianciáját, csak változtattam a koncepción. Hogy miért?

Mert Lakatos Márk, avagy Orsós Miksa története sokat elárul a stylist stílusáról. És bár nem értem, hogy lehet felkapott stylist az, aki olyan ruhadarabokat aggat magára, 

olyan kavalkádot alkotva a lehető legízléstelenebb göncökkel, hogy az már csak a vicc kategóriába illeszthető, azt hiszem, Lakatos Márknak éppen elég baja van anélkül is, hogy rajta élcelődné(n)k tovább.

– semmi más nincs a háttérben, és már ezért sem Lakatos Márk a főszereplő, hanem Orsós Miksa. A szerző önmagával és fantáziáival sem vállal közösséget, nem vállalja fel, hogy ez „mindenestül én vagyok”, ehelyett a könyv is egy fellépés, melyre a felkérést nem Miksa, nem Márk, hanem Mimi kapta.

Hogy mi a fikció és mi a valóság a regényben, azt jóformán alig lehet megkülönböztetni, de az biztos: a regény szépirodalmi díjat nem érdemel, nem is lesz műfajának éllovasa, vagy éppen a melegek bibliája. Ellenben annyit pont átad alkotójából, ami ahhoz kell, hogy tudjuk, de legalábbis sejtsük, mi rejlik az álca alatt, miért indulhat el valaki egy ilyen szélsőséges irányba.

A Mimi tehát érdekes, de messze nem kihagyhatatlan utazás Lakatos Márk és Orsós Miksa bensőjében, valamint Európa egy eddig ismeretlen oldalát is megismerve, amelyhez hála az égnek, nem volt szerencsém, pedig jártam az említett helyeken, országokban és városokban. Ennek oka talán a kulturális különbségekben rejlik, mert

De hát ettől olyan szép a világ, hogy mind különbözőek vagyunk.