Ahogy a töröknek sem adtuk oda Budát – úgy a balos közvélemény-kutatóknak sem adjuk a valóságot

A bukásért Magyar Péteren kívül természetesen mindenki felelős lesz: az agyhalottak, a büdösszájúak, az állami tisztségviselők. Horváth K. József írása.


A bukásért Magyar Péteren kívül természetesen mindenki felelős lesz: az agyhalottak, a büdösszájúak, az állami tisztségviselők. Horváth K. József írása.


November óta udvarol a párbeszédes a tiszásnak. Csak egy kávét akar...


Vigyázat, tények és objektív számok következnek: fedezékbe mindenki, akiknek előítéleteit súlyosan károsíthatja az ilyesmi. Francesca Rivafinoli írása.


A legnagyobb vesztesek a fővárosiak és azon belül is a budaiak lesznek.


Az egyik helyi lakó elmondta, hogy „ilyen borzalmat sosem látott a csendes, jól szituált budai utcácska” .


A magyar embereket célozza a Budavári Palota újjászülető kulturális élete.


A rejtett részletek, apró érdekességek megjelenítésével kultúrtörténeti, társadalomtörténeti információk tömegét lehet közvetíteni – mondja el a Mandinernek a Történelmi Animációs Egyesület elnöke.



„Most kell mindent beleadni, hiszen vasárnap nagy lesz a tét!” – fogalmazot Dombi Rudolf, a II. kerület indulója.



A 444-nek tálalt ki a II. kerület vezetője, Őrsi Gergely.

