A háborús propagandasajtó vonatán nincs megállás
A háborúnak nem szabadott volna elkezdődnie, illetve diplomáciai úton mielőbb véget kellett volna vetni neki.
A háborúnak nem szabadott volna elkezdődnie, illetve diplomáciai úton mielőbb véget kellett volna vetni neki.
Az ellentétes állásponton lévők közül az egyik végső elkeseredésében végleg kiköltözik isztriai nyaralójába, a másik megsértődik, a harmadik meg elmegy fél évre pihenni Délkelet-Ázsiába.
Az is kiderült, hogy a Patrióták álláspontját támogatják.
„Az EU Ukrajnával kapcsolatos politikája olyan úton indult el, amely határozott keretek helyett stratégiai bizonytalanságot kelthet” – fogalmazott a miniszter.
Másképp viselkednek azzal, aki állandóan igent mond.
Nem kell minket mindenkinek szeretnie. Ha hagynak békében fejlődni, és nem kuszálják össze körülöttünk a világot, nekünk az is kitűnően megfelel. Kohán Mátyás írása.
Az izraeli miniszterelnök kizárta a tűzszünet lehetőségét.
A V4-es együttműködés erősítése, a fegyverszállítások leállítása, szuverenista külpolitika – számos közös nevezőt találni a visszatérő szlovák politikus és Orbán Viktor között.
Bár egyelőre nincs hivatalos NOB-határozat részvételük engedélyezésének ügyében, Oroszország meghozta a döntést.
„Az igazán »Európa-pártiak« azok, akik ideológiai elfogultság nélkül elemzik a problémákat” – fogalmaz Klaus Geiger.
A kormányfői világkép legutóbbi és egyik legalaposabb kifejtését a Tucker Carlsonnak adott interjúnak köszönhetjük.
A volt miniszterelnök-jelölt szerint csak a születési nemet „dönti el a Jóisten”.
Ha valakinek mindenre az a reakciója, hogy de a „kormány”, az megvitathatja azt máshol, én ebbe többet nem megyek bele.
A magyar államfő a NATO-csúcson is a béke álláspontját fogja képviselni.