Visszalép az MSZP Orbánék javára?

2010. február 26. 9:03
Komolyan veszi-e majd a szélsőjobb elleni harcot a szocialista párt? Azokban a körzetekben, ahol a szocialisták a harmadikok, a Jobbik pedig első helyen végez, vissza kellene léptetni saját jelöltjüket a Fidesz javára.

Komoly dilemmát okoz az MSZP vezetőiben, hogy a szélsőjobb elleni fellépés csapdahelyzetbe sodorhatná a pártot: a választások első fordulója után azokban a körzetekben, ahol a szocialisták a harmadikok, a Jobbik pedig első helyen végez, vissza kellene léptetni saját jelöltjüket a Fidesz javára. Már ha a szélsőjobboldali veszély elleni fellépést komolyan gondolják.

A tavalyi EP-választáson 12 olyan választókörzet volt, ahol a Fidesz 51 százalék alatt teljesített, a Jobbik pedig megelőzte az MSZP-t. Ilyen volt többek között Szarvas, Heves, Mezőtúr, Hatvan, Nyíregyháza, Tiszavasvári, Szerencs, Ózd, Tiszaújváros, Miskolc vagy Sajószentpéter. A Political Capital elemzői szerint ha az MSZP állva hagyja a jelöltjüket, nagy eséllyel a Jobbikot juttathatja mandátumhoz. Az sem garantált, hogy a szocialista bázis kész lesz a Fidesz mellett voksolni a második fordulóban, hisz adott esetben épp ezzel segíthetnék kétharmados többséghez Orbánt.

Az MSZP felső vezetése a Népszabadság információi szerint eddig csak informálisan foglalkozott a lehetséges forgatókönyvekkel, alapvetően önbeteljesítő jóslatnak tartják a Jobbik előretöréséről szóló kutatásokat. „Majd ha eljön az idő, és ha egyáltalán szükség lesz rá, foglalkozunk a problémával”, fogalmazott a Népszabadság egyik forrása.

Rajcsányi Gellért
2010. February 26. 09:27
Pár éve azt hittük, évtizedes kétpártrendszerre kell berendezkednünk, erre a 2010-es választásra - a ballib kormány gyalázatos teljesítménye és a gazdasági világválság miatt - teljesen felborult a balance of power, ahogy az angol mongya. Az áprilisi választások fanfárzaja után Jerikó falai dőlnek, és korábban áthidalhatatlan árkokat fognak betemetni. A cikkbeli dilemma valóban fennáll: akárhogy dönt az MSZP, katartikus élmény lehet majd mindenki számára a színvallás.

Összesen 62 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Egy valami, mint tényező valahogy nem látom, hogy előkerült volna.

Mégpedig a cigányok szavazata. A Jobbik megerősödése ugyanis mozgósítja a cigányokat is, akik állítólag el vannak szaporodva azon a vidéken.

A mi választókörzetünkben egyébként van egy falu, ahol cigány kampányol a Jobbiknak.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés