„Lázár János sem egy kedves nővér típus, én sem a belvárosi klubokban nevelkedtem” – Tarlós István a Mandinernek

Szalai Laura és Kacsoh Dániel interjúja a Mandiner hetilapban.

Mit szól ahhoz, hogy Borkai Zsolt visszatér a politikába?

Annak idején nem voltam rosszban Zsolttal, ezért nem szeretnék semmiféle karcos minősítést megengedni magamnak. Ma is az a véleményem, hogy ami és ahogy történt, megengedhetetlen ezen a szinten. Az, hogy Zsolt most újra nekifutna a választásnak, az ő saját elhatározása. Nem is mondom azt, hogy helyesen vagy helytelenül teszi – legfeljebb azt tudom mondani, hogy én a helyében nem biztos, hogy megtenném.

Továbbra is a Borkai-ügynek tulajdonítja a 2019-es választás fővárosi eredményét? 

Ilyet nem állítottam. Azonban azóta többször elhangzott, hogy a Borkai-ügy nem befolyásolt sok mindent, hiszen Zsoltot újra megválasztották Győrben, ami viszont szerintem hibás logika. Tény: Borkai alapvetően jó polgármester volt, a győrieknek jórészt tetszett a munkája, és az eredmények sokak szemében kompenzálták a fatális esetet. Budapesten és számos más nagyvárosban ellenben mit sem tudtak az ő eredményeiről, csak a botrány vált ismertté, aminek csakis negatív hatása volt – nemcsak a főpolgármester-választást, hanem a kerületekben született eredményeket is befolyásolta. Az I. vagy a III. kerületben korábban soha nem volt baloldali vagy liberális vezető. Ezekben a városrészekben csak pár százalékkal veszítettek a fideszes polgármesterek, így meg lehet kockáztatni, igenis a Borkai-ügyön múlt az eredmény.

Jövőre indulna újra a főpolgármesteri posztért? 

Nézze, hatszor választottak meg polgármesternek, ezen belül kétszer Budapest főpolgármesterének. Az utóbbi 77 évben én vagyok az egyetlen jobboldali-konzervatív politikus, aki meg tudta nyerni a fővárost. A magam részéről nem pályázom már ilyesmire, egyebek közt nem is szívesen tenném kockára, amit 2019-ben kicsit már így is kockára tettem.

A rövid válaszom tehát az, hogy nem.

Egy interjúban említette, hogy egykori helyettesét, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőt alkalmasnak tartaná a posztra.

Amiatt az interjú miatt a napokban több kisebb-nagyobb médium duzzogott. Volt olyan televíziócsatorna, amelyik dühösen rám telefonált. Indulatos emberek nem figyelnek. Én kérdésre válaszolva, hangsúlyozva, hogy nem az én kompetenciám, a saját véleményemet mondtam el. Ha figyeltek, azt mondtam, hogy szerintem Alexandrával lehetne a legtöbb szavazatot szerezni, és kár lenne olyan jelöltet állítani, aki a Fidesz-tábort is megosztaná. Így is gondolom. Aki Szentkirályi Alexandrát minősítgeti, attól szeretném kérdezni: meggondolta-e szavait olyan környezetből szólva, ahol Gy. Németh Erzsébet, Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes, Fekete-Győr András vagy Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt lehet?

Milyen esélyekkel indul egyébként a Fidesz jövőre a fővárosban?

Nagy-Budapesten nehéz nyerni, mondjuk úgy, a Fidesznek nem ez a legerősebb bástyája. Soha nem is volt. Ennek egyik oka a város relatív többségének a beállítottságában keresendő, ami alapvetően már a 19. században is liberálisnak számított – jóllehet az akkori liberalizmus semmilyen mértékben nem hasonlít a ma liberalizmusnak nevezett eszmevilágra. Attól tartok,

Márpedig a DK végül be fog állni a főpolgármester mögé. Gyurcsány Ferencről és köréről, hátteréről csak annyit tudok, hogy ha ezer évig élnék, akkor sem kapnának egy szavazatot sem tőlem. Nem vagyunk beszélő viszonyban egymással, ha találkozunk, mosolyogva köszönünk, s tudjuk, a másik teljesen mást gondol a világról.

Előfordul, hogy találkoznak?

Néha, például valamelyik tévéstúdióban, és legfeljebb formálisan köszönünk egymásnak; Budapest volt főpolgármesterének és a volt miniszterelnöknek nincs miről beszélgetnie egymással. Ettől függetlenül az a gyanúm, Gyurcsány elnök úrnak nem az a legfontosabb, hogy Karácsony főpolgármester vagy sem. Szerintem ő személy szerint nem lelkesedik Karácsonyért, de ha az lesz a könnyebb út oda, hogy megtartsa a felügyeletet a Fővárosi Közgyűlés többsége felett, akkor ez nem jelent majd neki gondot. Neki az a lényeg, hogy a közgyűlésben ne történjen olyan, amit ő nem akar.

Akkor most sem Karácsony a főnök? 

A városházáról szivárgó információk is azt igazolják, hogy ez így van. Sőt, ez matematika. Amit a DK elnöke nem akar, az nem tud átmenni a közgyűlésen.

Karácsony pereli az államot. Az ön ideje alatt a Fővárosi Önkormányzatnak mindössze 5 milliárd forintot kellett fizetnie szolidaritási adóként, a számlát most 58 milliárdról állítják ki, jövőre pedig 75 milliárd lehet a teher. Rövid idő alatt tehát a tizenötszörösére nőtt az összeg, amit a fővárosnak be kell fizetnie az államkasszába. Ekkora emelést mennyire tart fairnek Karácsonnyal szemben? 

Először tegyük rendbe, milyen anyagi helyzetben van most és milyenben volt a főváros akkor, amikor én átvettem a stafétát. Már meg sem lepődtem, amikor a minap is azt nyilatkozta a főpolgármester úr, hogy neki nagyságrendekkel nehezebb a pénzügyi helyezte, mint nekünk volt. Egyszer egy, az MTA-tagságra esélytelenül pályázó MSZP-s politikusnak már elmagyaráztam, mit is jelent a nagyságrend fogalma. Úgy tűnik, ezt Karácsony Gergely számára is meg kellene valakinek világítania. Persze nem állítom, hogy könnyű a fővárosnak, sosem volt az. A mindenkori főpolgármesternek a mindenkori kormánnyal volt és van arról vitája, hogy amit Budapest kap az állami költségvetésből, az sok, elegendő vagy épp kevés.

Köztünk a kormánypárttal, elsősorban a miniszterelnökkel volt egy megbízható szövetség és együttműködés, a konfliktu­sainkat mi egy szobában intéztük el, nem ország-világ előtt. Karácsony főpolgármester valószínűleg valamilyen külső kényszer hatására kilépett ennek a keretei közül, s hamar egy szinte korrigálhatatlanul ellenséges viszonyt alakított ki a kormánnyal, ami a tavalyi választást megelőző előválasztás során végképp elmérgesedett. Olyan dolgok hangzottak el, amiket nem lehet visszavonni – ezzel az együttműködés lehetőségét eléggé megnehezítette.

Jó, de ez indokolja a megvonásokat?

Problémát jelent, ha különböző politikai közösséghez tartozik a főpolgármester és a kormány, nehéz jó munkakapcsolatot kiépíteni úgy, hogy egyik nap a sárga földig legyalázzuk a kormányt, a másik nap meg odakúszunk kanosszát járni, mondván, „legyünk inkább barátok, és adjatok egy kis pénzt”. Emellett ott vannak a tények is. Nem tudom, hogy a fő­polgármester úr mennyire emlékszik az algebra tantárgyra, de nekünk 250 milliárd forint adóssággal átvenni egy várost, majd neki továbbadni 200 milliárd forintos plusszal – ez lenne a nagyságrendekkel nehezebb helyzet? Ha valaki ezt állítja, fel kell tennem a kezem, mert így nem lehet beszélgetni.

De maga a szolidaritási adó valóban nagyságrendekkel megnőtt, ezt jó folyamatnak tartja? 

A nagyságrendekkel jelző ebben az esetben sem igaz, itt is csúsztatás volt. Nagyon ügyes megfogalmazást használt egyébként a főpolgármester úr, ami közben úgy valótlanság, hogy a valóság látszatát kelti. Azt mondja, az utolsó teljes évében Tarlós István főpolgármesterségének ennyi és ennyi volt az adó – az 2018 volt. Csakhogy én 2019 október közepéig voltam hivatalban, amikor már a ránk kivetett szolidaritási adó éppen a kétszerese volt az előző évinek. Nagyságrendekről tehát semmiképp nem lehet szó, az legalább százszoros szorzó kellene legyen. Különben sem értem, miért kell állandóan csúsztatni, és miért nem kapunk bizonyos triviális kérdésekre választ a városvezetéstől.

Mire gondol?

A mai napig nem tudjuk azt sem, mire ment el a 200 milliárd forint, amit ott hagytunk. Nem tudjuk, miért kellett másfél évet várni a Lánchíd felújítására. Miért nem folytatták a Biodóm építését? Miért csúsztatták a mi ciklusunkhoz Demszky Gáborék négyesmetró-­beruházással kapcsolatos ügyeit? Miért svindliztek a patkányirtási szerződés körül? Miért hallgatták el, hogy a vízvezetékrendszerre mi nyertük el a pályázati pénzt, amiből most felújítanak? Miért neveztek ki szőlész-borász végzettségű nyugdíjas vonatvezetőket metró­építési szakértőnek, úgy, hogy a BKV műszaki vezérigazgató-helyettesét és az egész projektet vezető mérnököt soha nem kérdezték meg? Miért hallgatták el, hogy a BKV-járműcserékre a forrásokat és az opciókat mi biztosítottuk? Milyen önálló új projektekkel állt elő ez a városvezetés a négy év alatt? Miért álltak le lényegében a csillaghegyi s általában a budapesti árvízvédelem ügyében? És egyáltalán: miért feledkeznek meg arról, hogy hihetetlen mértékben megnőtt az iparűzésiadó-bevételük, ami, ha jól meggondoljuk, mégiscsak egy állam által átengedett adó. Ez utóbbi körülmény az anyagi helyzettel kapcsolatos csúsztatásaikat is helyre teszi amúgy. Ha az ellenzéki média folytonos kínlódása közepette inkább számokban gondolkodna, érdemes lenne azzal foglalkoznia, amit Wintermantel Zsolt is állít, vagyis hogy voltaképpen 400 milliárdos többletről kellene beszélnie a városvezetésnek. Ha megnézik az utóbbi összeg és a szolidaritási adó közti különbséget, egyértelműen látszik: a főváros nem olyan brutálisan rosszul jött ki ebből a „játékból”, mint ahogy sulykolják a közvéleménybe nap nap után. Karácsony most próbálja szédíteni a népet egy olyan, Budapesti lakógyűlésnek nevezett akcióval is, amit nehéz értelmezni. A kérdésekben megfogalmazott állítások egyértelműen félrevezetők. Ebben az ellenzéki média egy része is csúcsteljesítményekre képes, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy vannak dolgok, amikben csak szakmai vélemények alapján szabadna dönteni.

A Lánchídra utal? 

Az autómentesítést olyan állapotra találták ki, amikor az összes többi híd működik. Nyilván a budapesti lakosság többsége nem tudja, hogy a Lánchíd után a felújítási kényszer miatt hamarosan le kell zárni a Petőfi hidat, majd az Árpád hidat. A kettő együtt vagy ötévnyi kiesést jelent, ráadásul két nagy kapacitású hídról van szó, százezres napi forgalommal. Ha ez az állapot bekövetkezik, akkor a Lánchíd harmincötezres kapacitása nagyon fog hiányozni, és kaotikus állapotok lesznek a közlekedésben. Ezekről a tényekről egy szót nem hallok sem az ellenzéki médiában, sem pedig a városvezetés érvei között. Rá akarják hárítani laikusokra és gyerekekre a döntést, közvetve a felelősséget, hogy nincs közúti közlekedés a Lánchídon. Arról nem is beszélve, köztudomású, hogy a főpolgármester aláírt egy megállapodást, amelyben vállalta, hogy tizennyolc hónapon belül visszaadja a forgalomnak a Lánchidat, csak ebben az esetben kapja meg utólag a 6 milliárd forint állami támogatást. Bár a 444 ezt soha nem fogja megírni, érdemes tudni: én annak idején ugyanilyen feltételekkel kaptam volna meg a 6 mil­liárdos támogatást. Tele van a kommuniká­ciójuk csúsztatásokkal, s ebben az ellenzéki média egy részétől elképesztő intenzitású támogatást kapnak. Ugyanez volt a Margitsziget esetében, amikor a terület a fővároshoz került. Tóth József, a XIII. kerület vezetője a legtapasztaltabb budapesti polgármester, és talán a legeredményesebb kerületi vezetőnek tartom. De akkoriban meghirdettek a Margitszigeten egy helyi népszavazást az ott élő három állandó lakos számára. Közülük egy külföldön tartózkodott, a másik két ott élő, egy édesanya és a nagykorú fia pedig arra szavazott, hogy maradjon a Margitsziget a kerület tulajdonában. Ez akkoriban az ellenzéki sajtó majdnem minden orgánumában úgy jelent meg, hogy a Margitsziget lakossága kétharmados többséggel döntött: maradjanak a kerületnél. Ennyit a független, objektív ellenzéki sajtóról.

Ennek ellenére a fővároshoz került a Margitsziget.

Igen, és elég szépen rendbe tettük, közművesítettük. Azonban például a rózsakert ma már kevésbé impozáns. Nem véletlen, hogy nincsenek Budapestinfók sem – oda az ellenzéki sajtó munkatársai is szerettek járni, lehetett ad hoc kellemetlen kérdéseket is feltenni. Ma van ilyen? Valakik irányítják ezt a kommunikációt. A kormányhoz képest az ellenzék nem annyira a tényekre épít, mint inkább a tényekkel való spekulációra és főképp az indulatokra. Ismétlem: nem mondom, hogy a város bármikor is nagyon könnyű helyzetben lenne, mindig voltak viták, de amiket most a városvezetés állít, azok a legudvariasabban fogalmazva is rendkívüli pontatlanságokat tartalmaznak, csúsztatásokat, és a közvélemény előtt a valóság ködösítését jelentik.

Befejeződött a 3-as metró felújítása – utazott már vele, elégedett? Miért nem ment el az átadóra? 

Még nem utaztam vele, de nem olyan régen adták át. Nyugodtan mondhatnám, hogy más programom volt az adott időpontban, mert ez valóban így volt; ám az is igaz, ha nagyon akartam volna, azt el tudtam volna csúsztatni, s el tudtam volna menni az átadóra. Csakhogy ha kendőzetlenül elmondanám a véleményemet arról, amit ha nem is személyesen Karácsony Gergely, de az ellenzék és a médiája a 3-as és a 4-es metróval, illetve ezzel összefüggésben velünk, velem művelt,

Igaz, engem sokszor támadtak azzal, hogy nyersen fogalmazok, de ha visszagondolnak, ordenáré soha nem voltam, nem bántottam meg mások családját, és nem állítottam közönséges hazugságokat soha.

Legfeljebb olykor hangos volt. Legalábbis amikor megafon került a kezébe. 

Az speciális eset volt, nem mondom, hogy még egyszer megtenném, de nem csak saját magam miatt történt. Annak az embernek jó ideje gusztusom volt odasózni egyet, mintha egy Rejtő-­regényből lépnék ki. A stílusa, az egész habitusa és fellépése olyan mértékben irritált, ami ritka. Általában derűs iróniával szoktam magamban megítélni embereket, nem is tartom magam többre senkinél, csak vannak, akiktől ökölbe szorul az ember keze. A grundetika alapján nőttem fel, s

Kevesen tudják, hogy előző nap az ő embereik egy fórumon pont ilyen hangosbemondóval fogadtak, amire némileg derűsen reagáltam. Aztán másnap, amikor épp a tízezredik budapesti fát ültettük el Nagy István miniszterrel a Margitszigeten, egyszer csak ott termett ez az ember, akinél senkit, talán csak Hadházyt szerettem volna kevésbé látni. Bevallom: ugrásszerűen javult a közérzetem, miután kézbe vehettem a megafont, s az eset megtörtént. Volt, akinek ez nem tetszett, de hát, Istenem, az ember nem tetszhet mindenkinek. Ismétlem: ezt történetesen nem biztos, hogy még egyszer megtenném egy választási kampány vége felé, de azt sem állítom, hogy sajnálnám.

Térjünk vissza a metróügyre!

Mindkét vonal esetében csúsztatás, hazudozás volt az elődeim hagyatéka, elég, ha megnézzük a 4-es metróról szóló OLAF-jelentést, amely gyakorlatilag száz százalékban a Demszky-érára tesz „jogi természetű” megállapításokat. Hogy nekünk ott mi mindent kellett rendbe szednünk, visszaszereznünk a városnak, azt nehéz felsorolni. És hogy mit össze nem kínlódtunk a jelentős részben az 1970-es évek óta ott hagyott 3-as metróval! Külön történet, hosszú lenne, hogy miért felújításról született döntés a szerelvényeknél. Közben is folyamatosan minket támadtak. Gondoljanak csak a primitív, de igaz fakockás történetre. 2015-ig ráadásul hatalmas adósságállománya volt a BKV-nak, amire nem lehetett kötelezettséget vállalni.

S miközben mi gürcöltünk, próbáltuk helyre tenni a dolgokat, azt a kommunikációt, amit el kellett szenvednünk például metróügyekben, nos, azt senkinek nem kívánom. A jelenlegi főpolgármester egy egész patyolatot telesírt volna, ha ilyen kihívásnak lett volna kitéve! A Hvg.hu „szuperintelligens” kommentelőinek egy évszázadra muníciót adott volna a történet Karácsony védelmében. Ami a 3-as vonalat, az infrastruktúrát illeti, a forrásokat mi adtuk, a teljes előkészítést mi végeztük, és több mint egyharmadában a de facto munkát is – nem olyan szerződésekkel, amilyeneket Demszkyék nekünk a 4-es metrónál ott hagytak. Ezekre tekintettel gondoltam tehát úgy, hogy nem szeretnék harmadik számú szereplő lenni ezen az átadáson.

Karácsony Gergely nyilatkozata nemrég nagy port kavart a témában. Azt mondta, azért vannak neki pluszgondjai, mert Magyarország háborúban áll egy olyan országgal, ahonnan a felújított metróvagonok jöttek. Ami ugyebár nem igaz.

Először is az egész ország szempontjából volt méretes butaság ilyen megjegyzést tenni. A főpolgármester ezt feltehetően lányos zavarában tette, hiszen pontosan emlékszik rá, hogy politikai közössége konkrét ígéretet tett például a klimatizálás megoldására. Tordai úrral az élen alsónadrágban, ledér öltözetben – Isten óvja az embert a látványtól, ahogy levonultak a metróba, hercigeskedtek hőtani problémákat emlegetve, fogadkozva. Ebből persze semmi nem lett, így valamit mégis kellett mondani, akárcsak az árvízvédelem ügyében. Ilyenkor mindig jön valami vaskos zagyvaság, amit az ellenzéki média jól megtámogat, alulképzett kommentelők pedig még jobban.

Ha már ijedtség: az megnyugtatta, hogy Lázár Jánoshoz került a közlekedés? Szoktak esetleg egyeztetni?

Jánossal már nem egyeztetek, semmi összeköttetés nincs köztünk. Soha nem voltunk egymással függelmi kapcsolatban, egyikünk sem volt soha a másik felettese. Lázár miniszter úrral a kapcsolatunk nem egy ab ovo rossz kapcsolat volt. Semmiféle olyan perszonális vonatkozású érdekellentét nem volt kettőnk között például a karrierünk tekintetében, ami személyes ellenszenvet generált volna.

János se egy kedves nővér típus, én sem a belvárosi klubokban nevelkedtem, így hát közönségszórakoztató szópárbajjá vált közöttünk az ellentét, ami azért nyomot hagyott mindkettőnkben. Jánosnak vannak jó gondolatai, csak olykor elsőre nehéz ezt róluk elhinni; most is vannak a Balaton környékén például üdvözlendő kezdeményezései.

Tavaly pont aznap derült ki, hogy otthagyja a MÁV igazgatótanácsát, amikor a közlekedés hozzá került. Véletlen egybeesés volt? 

Az összefüggés olvasata megint csak az ellenzéki sajtó némely képviselőjének gyűlölködése. Tavaly ősszel volt egy komolyabb egészségi problémám, 60 év óta először, s akkor még nem tudtam, hova fog kifutni. Amúgy sem akartam a MÁV-nál ezt a munkát folytatni. Amikor lemondtam az igazgatósági tagságomról, nemhogy azt nem tudtam, hogy Lázár miniszter úrhoz kerül a közlekedés, még azt sem tudtam, hogy Palkovics László miniszter úr lemond. Ő is igazolhatja: november 3-án, tehát egy héttel a fejlemények előtt írtam meg neki a levelemet a távozási szándékomról. Csak hát ugye olyan jól hangzott, meg olyan hihető is volt a kettőt összekötni, mondván, mennyit veszekedett a Lázár meg a Tarlós. A valóságban a két dolognak semmi köze nem volt egymáshoz. Egyes ellenzéki újságíróknak régi mániájuk, hogy jobban akarják tudni, mire gondolok, mint én magam.

A Lázár János által leállított beruházások nagy része fővárosi. Egyetért azzal, hogy a mostani helyzetben szükség van a stopra? 

Először is: az Európai Unió tulajdonképpen a saját alapszabályával nem egyező módon, ha úgy tetszik, szabálytalanul és jogellenesen nem utalja a nekünk járó pénzeket. Már a vak is láthatja, hogy akármit teljesít a kormány, azonnal kitalálnak valami mást. Most a jolly joker a jogállamiság, amit bármire fel lehet használni, bármit meg lehet vele indokolni, és bármikor mögé lehet bújni. Ami a listát illeti, én ősbudai vagyok, Lázár Jánosról pedig sosem gondoltam azt, hogy gyengéd szálak fűzik Budapesthez, de igazságtalan sem akarok lenni. Ennél az esetnél nem feltételezem róla, hogy nagyon fővárosellenes lett volna, hiszen vidéki projekteket is kihúzott. Most a beruházásokra fordítható pénzek valóban szűkek, elsősorban az EU miatt. Komolyan mondom:

Amit most a jogutódok európai értéknek mondanak, az köszönőviszonyban sincs az alapítók elképzeléseivel. Milyen szövetség az, ahol a gyakorlatilag első számú vezető, az Európai Bizottság elnöke egy EU-n és NATO-n kívüli, háborúban álló ország vezetőjét arra biztatja, hogy negatívan és rombolóan avatkozzon bele egy EU- és NATO-tagállam energiaellátásába? A háborút magát nem akarom minősíteni, de nagyon sajnálom az ukránokat és az áldozattá váló oroszokat is.

Főpolgármesterként kiment volna Kijevbe kifejezni a szolidaritását?

Semmiképp. Nem a főpolgármester kompetenciája háborús, illetve külpolitikai kérdésekben nyíltan állást foglalni,

A háború mindig szörnyű és borzalmas, ez talán nyilvánvaló, s ha rajtam múlna, nem is lenne soha. Amiatt mindenképp van bennem hiányérzet, hogy az előzményekkel most senki nem foglalkozik, legfeljebb szerény mértékben. Egy főpolgármesternek egyébként elsősorban a városáért kell dolgoznia, ami nem zárja ki, hogy politikával foglalkozzon, ráadásul szabadabban fogalmazhat, mint egy hivatásos diplomata vagy egy miniszter. Más kérdés, hogy ezzel a lehetőséggel egyesek sajnos úgy élnek, hogy a nemzetközi térben a saját országuk ellen politizálnak. Erre van egy bevett jelző, amit én most kerülnék, az viszont kamu, hogy akik így tesznek, csak a kormány, nem a hazájuk ellen lobbiznak. Itt utalok vissza az uniós forrásokra: az a népnek, az országnak jár, nem a kormánynak, az ország veszti el, az ellene való lobbizás mögött hatalomszerzési vágy, bosszú is meghúzódhat. Továbbá felmerül a nem egészen tisztázott idegen érdekekkel való azonosulás gyanúja – és akkor még finoman fogalmaztam.

Csakhogy az ellenzék szerint azt nem a népre, hanem egy kedvezményezetti körre költenék. Mit gondol, mekkora probléma a korrupció Magyarországon?

Korrupció sajnos mindig volt és lesz a világban. A mai világrendben a jelek szerint pénz nélkül nagy politikát nem lehet csinálni. Az EU-s források elköltésének módját szintén nem szeretném minősíteni, nem is igazán feladatom, de megjegyzem: Helmut Kohlt is érték hasonló vádak, pedig ő minden létező támogatást Németország újraegyesítésére szánt, és dicsőséggel írta be magát a történelembe. Személyesen a magyar miniszterelnök nyakába úgy akarnak varrni bizonyos dolgokat, hogy semmiféle konkrét bizonyítékuk nincs. Sejtetés, rosszindulatú összefüggésgyártás van.

Az Ursula von der Leyen-féle Pfizer-sms-ek vagy az újabb brüsszeli korrupciós botrányok kapcsán pedig felmerül az a kérdés, hogy milyen alapon tart ez az uniós vezetés bárkinek is erkölcsi szemináriumot. Orbán Viktort még senki nem kapta azon, hogy készpénzzel zsúfolt bőröndökkel igyekezett volna elslisszolni – ami ugyebár vezető EU-s politikusokkal már megesett. Lehet persze a magyar kormánypártot kritizálni, mindennel én sem értek egyet, de a kormány épp a legfontosabb kérdésekben – mint a nemzetállam, a migráció, a genderpolitika – a jövő generáció érdekeit szolgálja, az ellenzék meghatározó része pedig jobb ötlet híján mintha szívesen árulna idegen gyékényen. Muszáj ebben a tekintetben röviden kitérni a kilencvenvalahány éves, magyar származású aggastyánra, akit az ellenzéki média fogcsikorgató elszántsággal, visszatérően filantrópnak becéz. Megnéztem az idegen szavak szótárát, kontrollálva magamat, mit is jelent a filantrópia kifejezés. Íme: „a társadalmi ellentétek okozta nyomor megszüntetésére képtelen, csupán az egyes emberen segíteni igyekvő törekvés; jótékonyság, emberbarát tevékenység”. Nos, az nem világos, hogy a más országok belügyeibe, sőt más földrész ügyeibe való beavatkozás és zavarkeltésgyanús tevékenység, továbbá a többség számára zűrös ideológiai nézetek erőszakos terjesztése és finanszírozása mióta illeszthető be a filantrópia keretei közé. Nem tudom megfejteni, talán nem is az én dolgom.

Nemrég ünnepelte a hetvenötödik születésnapját. Hogy van, miként telnek a napjai?

Mondják, az időskornak is megvan a szépsége, az utódokat látva feltétlenül, s külön öröm, ha az ember tevékenységét még sokan nem tartják feleslegesnek. Arra büszke vagyok, amit konzervatív politikusként Budapesten elértem. Nem érzem magam elégedetlennek. Tavaly ősszel egy komoly betegséggel és egy ideig egy még komolyabb gyanújával álltam szemben, ami akár figyelmeztetés is lehetett az égiek részéről. Mindenkinek eshet baja, még akkor is, ha úgy hatvan évig hőemelkedése sem volt.

Az aktív politizálás már nem nekem való, de ide a hivatalba napi szinten bejárok, a munkánkat pedig jórészt dokumentálom is. Jelenleg épp a bécsi árvízvédelmi létesítmények tanulságait foglaljuk össze, zömében közlekedési és vízügyi kérdéseken dolgozunk. A 2019-es választás körülményeit nehezen emésztettem meg, de már túl vagyok rajta. Abban csak bízni tudok, hogy az ember embernek farkasa felfogás visszább húzódik, de sajnos a világ egyelőre nem ebbe az irányba tart. Félelmetes például, ahogy a biológia ősi szabályait is a legnagyobb agresszivitással, már-már kötelezően felülírni igyekvő ideológiák terjednek manapság. Kezd a kísérlet a demokráciával szemben egy fenyegető kisebbségi diktatúrának tűnni. A legkülönbözőbb, ellentmondást nem tűrő kommunikációs eszközökkel akarnak megmásítani sok évszázados igazságokat. Olykor komolyan aggódom az unokáim és egész generációjuk jövőjéért.

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád