Mint a Mandiner olvasói emlékezhetnek: Ben Ferrer, a Seven Summit Climbs csapatának tagjaként május 24-én reggel fél nyolckor tért vissza az Everest csúcsáról, ekkor azonban találkozott egy hegymászóval, aki a hegyoldalon ült.
Ferrer lefotózta a férfit, akiről kiderült, hogy Suhajda Szilárd.
Erről itt írtunk bővebben.
Megcáfolták a magyar hegymászó halálával kapcsolatos teóriát
„Megkérdezte, hogy milyen messze van még az Erkély (8400 méter), de közben eléggé fáradtnak tűnt, amiből én rosszul arra következtettem, hogy közli a csapatával a helyzetét, és esetleg visszafordul” – idézte Suhajda Szilárdot Ben Ferrer. Hozzátette, hogy szerinte az volt az év legmegfelelőbb napja a csúcsmászásra, mivel a meleg hőmérséklet mellett kevesen tartózkodtak fent, a szél se fújt, sőt viharfelhőket sem igen lehetett látni az égen.