Magyar Péterrel tényleg a történelem is véget ért? Meglepő válasz látott napvilágot

Európában nem állt meg az idő, és ezt minden magyar érezni is fogja. Kovács András írása.

Több ezer ember várt hosszú perceket, hogy feljuthasson a budapesti Szemlőhegyi-barlang feletti kis parkba, ahol a megemlékezést tartották.

A Facebookon kedden estére csendes főhajtásra hívták a megemlékezőket Suhajda Szilárd tiszteletére a budapesti Szemlőhegyi-barlang feletti kis parkba. Végül több ezren búcsúztak el a tragikus sorsú hegymászótól, aki néhány nappal ezelőtt a Mount Everest 8500 méteres csúcsa alatt lelte a halálát.


Délután még esett az eső, hét órára – amikorra meghirdettek a megemlékezés kezdetét –, azonban már elállt, legalább ebben segítették a családot, a barátokat az égiek. A Pusztaszeri útról csupán néhány tucat lépcső vezet fel az emlékhelyhez, a nem gyakorlott túrázók mégis erősen lihegtek, mire felértek a mindössze 200 (!) méteren található parkba, így talán még könnyebben tudták értékelni Suhajda fantasztikus teljesítményét, aki 44-szer magasabbra jutott.

Kezdetben pár százan lehettek, később azonban egyre többen érkeztek. Virágot, mécsest vittek a festőállvány – amelyre a hegymászó fotóját tették ki – elé, voltak, akik térdre ereszkedtek, egy férfi egy keleti motívumokkal díszített piros selyemsálat tekert a faszerkezet köré, mások imát is elmormoltak. Egy nő emlékkönyvet tartott a kezében,
Az emberek hétköznapi ruhában jöttek, ugyanis a család kifejezett kérése volt, hogy ne öltözzön senki feketébe. A közösségi oldalukon azt írták, „Szilárd lénye is tükrözte az életszeretetet, mi is egyesüljünk az ő álmaival, színes egyéniségével”. Több kameraman, rengeteg fotós, újságíró tudósított az eseményről, de nem készültek interjúk, ez is a család kívánsága volt. A részvétnyilvánítás mellőzését is kérték, ezért csak a legközvetlenebb barátok, ismerősök mentek oda Suhajda feleségéhez, Legindi Tímeához, aki emberfeletti lelkierővel állta végig a több órát, ám ő volt talán az egyedüli, aki el-elsírta magát.
Megindító volt a hatalmas csend, alig szólaltak meg az emberek, legfeljebb a mellettük állók fülébe suttogtak valamit. Nyolc órára már tele volt az emlékhelyre felvezető lépcső – a parkban egyszerre nagyjából nyolcvan-száz ember fért csupán el –, később az utcán is több tízméteres sor állt.

Az emberek méltóságteljesen várakoztak, még ott, jóval távolabb az emlékhelytől is alig-alig beszéltek. Egy mondatfoszlányt azonban sikerült elkapnom. Egy középkorú férfi mondott valami olyasmit a mellette álló nőnek, hogy
Választ azonban nem kapott.
De azok a százezrek, talán milliók sem, akik azt szeretnék megtudni, hogyan történhetett meg ez az iszonyatos tragédia.
Fotók: Ficsor Márton