Továbbra is elmegyógyintézetben van, megúszhatja a börtönt az újbudai rendőrgyilkos
Továbbra is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI)-ben van a január 13-án egy rendőrt halálra késelő Sz. Szilárd – tudta meg a Mandiner.
A Központi Nyomozó Főügyészség arról tájékoztatta lapunkat, hogy a több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés miatt folyamatban lévő nyomozás gyanúsítottja továbbra is személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés hatálya alatt áll, a fogvatartás helye nem változott. Ennél többet az ügyészség nem volt hajlandók elárulni.
Szabó Józseftől, a Fővárosi Törvényszék szóvivőjétől ugyanakkor megtudtuk, hogy Sz. Szilárd május 10-ig volt letartóztatásban, az elmúlt hónapok során a bíróság határozata alapján vizsgálták a férfi elmeállapotát az IMEI-ben.
Ennek eredményeként az ügyészség végül a letartóztatás megszűntetését és
A bíróság ennek helyt adott és az első fokú bírósági tárgyalás előkészítése során hozandó határozatig, de legfeljebb november 10-ig elrendelte az előzetes kényszergyógykezelést.
Ezen információk alapján
A büntetőeljárást ezzel együtt le kell folytatni, ha viszont a férfi nem beszámítható, akkor a bíróság felmenti az emberölés vádja alól és elrendelik a tényleges kényszergyógykezelést. Hogy ez meddig tart, azt az orvosok mondják meg.
Meg lehetett volna előzni a rendőrgyilkosságot? - Horváth József a Mandiner Stratégában
Ismert: január 12-én éjszaka egy őrjöngő férfihez hívták ki a rendőröket egy újbudai társasház lakói. Sz. Szilárd egy idős nő ajtaját rúgta és ütötte. A kiérkező rendőrök intézkedtek a férfival szemben, ám amikor meg akarták bilincselni a férfi kést rántott és rátámadt a három rendőrre, akik közül Baumann Péter rendőr főtörzsörmestert halálosan megsíbesítette.
Az ORFK vizsgálata szerint jogos volt a rendőrök fegyverhasználata. Az elkövető Sz. Szilárd először tagadta a gyilkosság elkövetését, de később beismerő vallomást tett.
A meggyilkolt Baumann Péter februárban lett volna 30 éves.
Nyitóképen: Rendőrök és mentők Budapest XI. kerületében, egy Lecke utcai társasház előtt 2023. január 12-én éjjel. (Fotó:MTI/Mátyus Tamás)
Összesen 60 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Miért lenne ezért bolsi? Tán nem igaz, hogy kiengedték ezeket a férgeket?
Bejelentkezés