Elemzők a 48 percben: Karácsony kijelentéséhez hasonlók okozták a baloldal vesztét a legutóbbi választáson
A 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás e heti adásában Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője, Nagy Attila Tibor politikai elemző és Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet elemzési igazgatója tárgyalták meg a hét legfontosabb eseményeit csütörtök este Lánczi Tamás vendégeként. A hirado.hu tudósítása szerint a 48 perc e heti vendégei
A műsorban azt a kérdést szegezték a főpolgármesternek, hogy miért tartott közel öt évig a 3-as metró felújítása és miért nem lett beszerelve a kocsikba a klíma, ahogy korábban ígérte. Karácsony Gergely utóbbira azt a magyarázatot adta: mert az országgal, amely szállítaná a klímafelszereléseket, háborúban állunk.
„Nagyon vigyázni kell az ilyen kijelentésekkel”
Ez nemcsak szerencsétlen, hanem veszélyes kijelentés is volt Horváth József szerint. A biztonságpolitikai szakértő egyértelművé tette, nagyon vigyázni kell az ilyen kijelentésekkel, hiszen nem véletlen, hogy az Ukrajnának fegyvert szállító országok is nagyon kerülik azt, hogy kimondják, háborúban állnak Oroszországgal. Horváth József úgy vélekedett, a sok tanácsadója közül valaki felvilágosíthatta volna Karácsony Gergelyt erről. Hozzátette, ez a hozzáállás azonban általánosan jellemző a baloldalra, ahogy az a kampány alatt többször ki is derült.
Nagy Attila Tibor megjegyezte, a baloldal el is bukta a 2022-es országgyűlési választást. A politológus úgy fogalmazott, az ellenzék valóban ahhoz a nyugati véleményklímához tartozik, amely szerint Oroszországot meg kell állítani, akár Ukrajnának küldött fegyverekkel, és emiatt születhetett Karácsony Gergely kijelentése is. Boros Bánk Levente felvetette, az is lehet, hogy amit a főpolgármester mondott, csak egy elszólás volt, az ugyanis többször bebizonyosodott, hogy
(MTI)
***
Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád
Összesen 81 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Ezek szerint te mennél a frontra.....
Csak nem, hogy mást küldenél magad helyett?
Én nem akarok senkivel háborúban állni, te viszont igen.
Gondoltam, hogy fotelkatona lennél......
Nyolc hozzászólás után:
X
Pedig magas és vékony:-))))))
Az milyen interjú volt.......
Apróék hazafisága, a Rákosi és Kádár féle hazafiság abban nyilvánult meg, hogy alárendeltek minket a szovjet birodalomnak. Kádár hazafiságból nevét adta az 56-os felkelés leveréséhez, és több, mint 300 ember kivégzéséhez. Hogy aztán hazafiságból könnyített formában folytathassa Rákos hazafias politikáját.
Ennek folytatása most Molnár Csaba coming outja az ő hazafiasság értelmezéséről. Ami nem más, mint a már említett rákosista-kádári hazafiság értelmezés gyakorlata.
Bejelentkezés