Lavrov megfenyegette a NATO-tagállamokat: „De jure ők is részesei az ukrajnai konfliktusnak”

2023. május 24. 19:24
Az orosz külügyminiszter szerint a NATO keleti terjeszkedése Hitler politikájához hasonlít.

A NATO-országok de jure részesei az ukrajnai konfliktusnak, ami növeli az atomhatalmak közötti közvetlen katonai összecsapás veszélyét – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy Moszkva közelében megrendezett nemzetközi biztonsági találkozón.

„Ténylegesen és de jure a NATO-országok közvetlenül részt vesznek a konfliktusban Kijev oldalán.

Ez a felelőtlen irányvonal lényegesen megnöveli a nukleáris hatalmak közötti közvetlen katonai összecsapás veszélyét”

– mondta Lavrov az orosz biztonsági tanács által megrendezett fórumon.

Az orosz külügyminisztérium jelezte a nyugati kormányoknak, hogy egy ilyen eshetőségnek nem szabad megtörténnie, de ezeket „vagy figyelmen kívül hagyják, vagy propagandisztikus célokból elferdítik őket” – tette hozzá.

Hangot adott azon álláspontjának, miszerint a NATO „kíméletlen keleti terjeszkedése lényegében ugyanazokat a szándékokat tükrözi,

mint amelyek Hitler Drang nach Osten politikájának alapját képezték.

A valódi szándékok már 2021 decemberében nyilvánvalóvá váltak, mert a nyugati országok elutasították, amikor Oroszország jogilag kötelező érvényű biztonsági garanciákat követelt” – jelentette ki.

(MTI)

***

Lavrov: Az ukrajnai „különleges hadművelet" összhangban áll az ENSZ Alapokmányával

***

Nyitókép: Russian Foreign Ministry / Sputnik via AFP

Összesen 53 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az emberek ismerik az amerikai és az orosz narratívát is, s persze a tényeket, amik alapján próbálnak elfogulatlanul, ideológiai szamárvezetőktől mentesen, önállóan dönteni, mármint a többség. Egymás mellé rakva a történtek kockáit, összehasonlítva a konfliktus előtti és utáni gazdasági helyzetet, létbiztonságot, górcső alá véve a nyerteseket és a veszteseket. Persze sokan nem képesek ezeken a fázisokon végig menni, a fejekben a valóságtól független kész panelek fogalmazódnak meg. Viszont egyik oldal pártolói sem kapnak felmentést az atomcsapás következményei alól.......ami ugye mégsem elképzelhetetlen. Addig is ki kell adni a méregfullánkokat......

A tárgyilagosság okán bizonyára elismered az idézett montázs ellenkezőjét is, Biden tanító bácsival......zsidó hübriszed, a magyarok többségének gúnyolása, lenézése miatt nincs esélye a zsidó értelmiség normális, nemzetben gondolkodó részének ellenzéki kormányzati alternatívát kidolgoznia, ellensúlyozni az Általad képviselt gyökértelen balliberális attitűdöt. Így a normális zsidók számára marad Orbán támogatása, magam is ezt teszem. Világot látott, nyelveket beszélő sötét fideszesként.......

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés