Ferenc pápa köszönőlevelet írt Veres Andrásnak

2023. május 24. 18:43
A pápa mindenkinek megköszönte, aki segített az utazása előkészítésében.

Ferenc pápa köszönőlevelet küldött Veres Andrásnak, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Elnökének – írta meg a Magyar Katolikus Egyház a honlapján„Visszatérve apostoli utamról, köszönetet szeretnék mondani, mindazért a nagy szeretetért, amellyel fogadtatok Magyarországon valamint, hogy minden erőfeszítést megtettetek annak érdekében, hogy ez az utazás lehetővé váljon” – fogalmazott a szentatya.

A pápa mindenkinek megköszönte, aki segített az utazása előkészítésében.

„Köszönetemet fejezem ki a papoknak, a szerzeteseknek és a szerzetesnőknek, valamint a világiaknak, akik nagylelkűen és szorgalmasan felajánlottak szolgálatukat, és aktívan részt vettek az utazás előkészítésének fáradságos munkájában” – írta.

„Biztosítalak benneteket imáimról, és arra kérlek, hogy tegyétek meg ugyanezt értem.

Az Úr Jézus áldjon meg és a Szent Szűz, a Magyarok Nagyasszonya, oltalmazzon meg benneteket”

– zárta gondolatait Ferenc pápa.

***

Ferenc pápa Karácsony Gergelyért imádkozik

Nyitókép: Vatican Media / CPP / HANS LUCAS / Hans Lucas via AFP

Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés