Baljós árnyak: Németország már az oroszok elleni háborúra készül
Boris Pistorius legkevesebb 80-90 milliárd eurós éves védelmi költségvetést szorgalmaz.
A POLITICO szerint megtiltanák a szankcionált termékek exportját az Oroszországot segítő országokba.
Ma, az Európa-napon esedékes az Európai Bizottság tizenegyedik szankciós csomagra vonatkozó javaslatának bejelentése. A brüsszeli szivárogtatások első számú csatornája, a POLITICO friss értesülései szerint az Európai Bizottság most új célpontot talált szankciói számára: levernék Közép-Ázsián azt, hogy továbbra is kereskedik Oroszországgal, ezáltal segít neki megkerülni a szankciókat. „Az Üzbegisztánhoz és Kazahsztánhoz hasonló közép-ázsiai országok a radikális új EU-s javaslat legvalószínűbb első célpontjai” – írja a lap.
A POLITICO arról értesült: bár Kína és Törökország segítenek a leginkább Oroszországnak életben tartani gazdaságát, „az ilyen fontos geostratégiai kereskedelmi partnerek elleni intézkedések visszaüthetnek”, ezért helyettük inkább a kisebb és gyengébb közép-ázsiai országoknak csapnának oda. A lapnak három uniós diplomata azt nyilatkozta, „azt remélik, hogy az EU szankcióelkerüléssel kapcsolatos belengetett
javaslata arra biztatja a közép-ázsiai államokat, hogy álljanak be a sorba”.
Megtudták: David O’Sullivan, az EU szankcióügyi különmegbízottja is annek érdekében utazott az elmúlt hetekben Törökországba, Üzbegisztánba és Kazahsztánba, hogy „lemérje a szankcióelkerülés mértékét”.
A POLITICO által megszerzett javaslat szövege szerint a szankciós javaslat célpontjai „azon személyek és entitások, amelyek az Unió korlátozó intézkedéseit nevezett intézkedések tiltásainak meghiúsítását célzó vagy azt eredményező tevékenységek által kerülik meg”. Jelesül „a harmadik országban létrehozott vállalatok, melyek az Unióból korlátozás alá eső árukat szereznek be az Unióban létrehozott vállalatoktól, melyeket aztán közvetlenül vagy közvetítőkön keresztül Oroszországba szállítanak”.
A lap kiemeli: konkrétan sem országokat, sem termékeket nem nevez meg a javaslat, azok szankcionálásáról mindig közösen dönthet a 27 tagállam. Erre már csak azért is szükség van, mert „számos EU-tagállam attól tart, hogy Brüsszel a javaslattal kinyitja Pandora szelencéjét”, és precedenst teremt Törökország vagy Kína esetleges jövőbeli szankcionálására. Megjegyzik azt is, hogy
az USA arra ösztökéli Brüsszelt, hogy keményebb vonalat vigyen Kínával szemben, de az EU habozik még ennél is jobban elidegeníteni Pekinget”.
Vang Ven-bin kínai külügyi szóvivő az EU javaslatának hírére úgy reagált, „sürgetjük az EU-t, hogy ne járjon e helytelen úton, máskülönben Kína keményen fog fellépni legitim és jogos érdekeinek védelme érdekében”.
Nyitókép: Lukas Kabon / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP