Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

Azt mondja, az AI félelmetes, és nagyon más a mi intelligenciánknál.

Geoffrey Hinton, aki egykor a Google-nál dolgozott kutatóként, ma 75 éves, és sokan a mesterséges intelligencia atyjának tartják, azt mondta a Catholic News Agencynek, hogy „félelmetes”, ahogy fejlődik a mesterséges intelligencia, és nem szabad engednünk addig fejlődni, hogy kiessen az ellenőrzésünk alól.
Hinton szerint a ChatGP felülmúlja az embert a lexikális tudás tekintetében. Viszont érvelésben nem jó, habár alapszinten tud érvelni. Egy ponton azonban nagyon gyorsan tanulni fog érvelni, „és emiatt aggódnunk kell”.

Hinton ma Kanadában él. Egykoron azok közt volt, akik „neurális hálózatokat” építettek, amelyek segítettek az AI fejlődésében. 2018-ban Turing-díjat kapott, ami a legnagyobb informatikai díj.
Szerinte „az intelligencia, amit építünk, nagyon más, mint a saját intelligenciánk”. A digitális rendszereknek több másolata lehet, és azok képesek megosztani egymással a tudásukat.
Nemrég Ferenc pápa figyelmeztetett a mesterséges intelligencia veszélyeire.
Kép: Wikipédia.
