Szlovákiában képezhetik ki az ukrán katonákat

2023. május 06. 10:25

A védelmi tárca javaslata szerint szlovák katonák is részt vehetnének az ukrán fegyveres erők kiképzésében.

2023. május 06. 10:25
null

A szlovák parlament csütörtökön jóváhagyta a védelmi minisztérium javaslatát, amelynek értelmében a szlovák hadsereg katonái az Európai Unió Katonai Segítségnyújtási Missziójának keretében segítenek majd az ukrán katonák kiképzésében – számolt be az Újszó. A javaslat részeként a parlament azt is jóváhagyta, hogy

az említett misszió akár Szlovákia területén is folyhat.

A javaslatot viszonylag nagy támogatottság mellett fogadta el a parlament, a jelen lévő 131 képviselő közül 87 mellette szavazott. 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

A közvélemény-kutatók változtatnak Magyarországon: elkezdenek közelíteni a valósághoz

A közvélemény-kutatók változtatnak Magyarországon: elkezdenek közelíteni a valósághoz
Tovább a cikkhezchevron
Az EUMAM UA létrehozásáról még 2022 novemberében döntött az Európai Tanács. Célja, hogy elősegítse az ukrán fegyveres erők kiképzését az ország területi integritásáért folytatott harcban. A misszió keretén belül legalább 30 ezer ukrán katona kiképzését szeretnék bebiztosítani, a lebonyolítását pedig jelenleg 2024 végéig tervezik. 

Nyitókép: Anatolii Stepanov / AFP

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tiszafa
2023. május 06. 23:50
Kecskét baszni...
Válasz erre
0
0
P.Gy.
2023. május 06. 14:48
Szlovákiában is megérett az idő a kormányváltásra.... Fico biztos nem csinálna ekkora baklövést. Azért én remélem, hogy a nép lassan kibotozza a jelenleg regnáló hatalmat! Nehogy arra ébredjenek 1 napon, hogy megszórják őket pár hiperszónikus rakétával!
Válasz erre
3
0
SzabóGéza
2023. május 06. 13:51
Szlovákiában az csinálnak amit akarnak, MERT MEGENGEDIK NEKIK!!!:)
Válasz erre
4
0
ThuleanPerspective
2023. május 06. 13:49
Ebből baj lesz!
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!