Nem, kedves balosok, Ferenc pápa nem szólított fel bevándorlók tömeges befogadására

Megint beindult a baloldalon az a mantra, ami szerint az egyetlen igazi keresztény álláspont a „menekültek” (véletlenül sem gazdasági bevándorlók) befogadása, a „zárt kapuk” politikája pedig úgymond nem keresztényi. Természetesen a baloldalon nem nagyon vesznek tudomást arról, hogy vonatkozó mondatain túl a pápa elítéli a szupranacionalizmust és a gender-ideológiát mint ideológiai gyarmatosítást, de hát, ezen már fenn sem akadunk.

Inkább nézzük meg, mit is mondott pontosan most Ferenc pápa, mit mondott korábban, mit mond az egyház, és egyáltalán, mennyire is kell a pápára hallgatni. Szóval:

„Miután a Pásztor nevén szólította juhait, „kivezeti őket” (Jn 10,3). Először a nyájba tereli őket a meghívás által, most pedig kivezeti őket. Isten először az ő családjába gyűjt össze minket, hogy az ő népévé váljunk, majd pedig elküld a világba, hogy bátran és félelem nélkül az örömhír hirdetőivé, a minket megújító Szeretet tanúivá váljunk. Ezt a mozgást – belépni és kilépni – egy másik, Jézus által használt képpel is megragadhatjuk, mégpedig a kapu képével. Ő azt mondja: „Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelőt talál” (Jn 10,9). Hallgassuk meg újra figyelmesen: bemegy és kijön. Jézus a kapu, amely szélesre tárult, hogy beléphessünk az Atya közösségébe és megtapasztalhassuk irgalmát; de mint köztudott, a nyitott kapu nemcsak arra szolgál, hogy belépjünk valahová, hanem arra is, hogy elhagyjuk azt a helyet, ahol vagyunk. Így hát, miután visszavezetett minket Isten karjai közé és az Egyház közösségébe, Jézus az a kapu, amely a világba irányít minket: arra buzdít, hogy menjünk ki, és találkozzunk testvéreinkkel.”

Látható, hogy eme bekezdésben

Ezután fogalmaz így:

„Testvérek, a „kifelé” lét azt jelenti, hogy Jézushoz hasonlóan mindannyian nyitott kapukká válunk. Szomorú és fájdalmas zárt kapukat látni: önzésünk zárt kapuit azok előtt, akikkel nap mint nap elmegyünk egymás mellett; individualizmusunk zárt kapuit egy olyan társadalomban, amely sokakat azzal fenyeget, hogy elsorvasztja őket a magány; a szenvedők és a szegénységben élők iránti közönyünk zárt kapuit; a zárt kapukat azokkal szemben, akik idegenek, mások, menekültek, szegények. Végül pedig egyházi közösségeink zárt kapuit: bezárkózva magunk közé, bezárkózva a világ előtt, bezárkózva azok előtt, akik „nincsenek rendben”, bezárkózva azok előtt, akik Isten bocsánatára vágynak. Testvérek, kérlek benneteket: nyissuk ki a kapukat! Próbáljunk mi is – szavakkal, gesztusokkal, hétköznapi tettekkel – olyanok lenni, mint Jézus: nyitott kapuk, olyan kapuk, amelyeket senki előtt nem csapnak be, olyan kapuk, amelyeken mindenki beléphet és megtapasztalhatja az Úr szeretetének és megbocsátásának szépségét.”

És kicsit később hozzáteszi:

„Legyünk nyitottak és befogadóak egymás felé, hogy segítsük Magyarországot a testvériség és a béke útján növekedni.”

Mindezt valóban könnyű kormánykritikaként értelmezni, vagy akár társadalomkritikaként is. A keresztény társadalomkritika mindig legitim, hiszen minden társadalom tökéletlen, mivel tökéletlen emberek alkotják. Ugyanakkor a pápa elsősorban arról beszél, hogy mi magunk legyünk „nyitott kapuk”, azaz legyen az emberek felé nyitott a viszonyulásunk. 

Valóban felszólít a szentatya, hogy legyünk nyitottak a menekültek irányába, ám a részletekről nem szól, például arról, hogy ki számít menekültnek, vagy hogy mennyit is kell befogadni, és milyen módon. Általánosságban beszél a nyitottságról, keresztény értelemben véve (nem pedig progresszív értelemben), rámutatva, hogy így lehet másokat Istenhez vezetni (amire a progresszívek nyitottsága egyáltalán nem vonatkozik). És azon túl, hogy nagyon megdicsérte hazánkat az ukrán háborús menekültek befogadásáért – még a látogatását követő szerdán is –, a bevándorlás kérdéséről nem mondott konkrétumokat. Ferenc pápa nem szólított fel a határkerítés lebontására és minden ideáramló bevándorló életre szóló integrálására sem. Arról sem értekezett, szerinte mennyi bevándorlót bír el Magyarország.

A Kármelitában mondott beszédében megemlítette a „biztonságos és legális” korridorok szükségességét, hazafele, a repülőúton pedig az illegális bevándorlás által leginkább sújtott mediterrán országok tehermentesítését szorgalmazta, ami azonban szakpolitikai javaslat, ami nem valamely hitigazságra vonatkozik,

Ugyanakkor a teljes képhez hozzátartozik az is, amit Ferenc pápa 2018. januárjában mondott a Szentszékhez akkreditált diplomatáknak. Ama évnyitó beszédében is fontos téma volt a migráció, s a pápa hangsúlyozta, hogy a migránsok mindenekelőtt személyek. De azt is leszögezte: nem minden migránst hajtanak a legjobb szándékok, többségük pedig szívesebben maradna otthon. Ferenc pápa kifejtette: az integráció „kétirányú folyamat”, amiben mindkét félnek vannak jogai és kötelezettségei. A bevándorlónak például „alkalmazkodnia kell a befogadó ország szabályaihoz”. Ferenc pápa azt is leszögezte: „a Szentszéknek nincs szándéka beavatkozni azon döntésekbe, amelyek az államok hatáskörébe tartoznak”. A felelősség az államoké, amelyek saját helyzetük, „kapacitásuk és lehetőségeik” szerint hozhatnak döntést a kérdésben. Azaz a pápa rábízza az államokra, hogy mennyi bevándorlót tudnak befogadni. Végül a pápa emlékeztetett a középkori katedrálisok építőinek lelkületére: ők tudták, nem fogják készen látni azt, amin dolgoznak. A szentatya ezt állította példaként hallgatóságának.

Hozzátehetjük: XVI. Benedek pápa 2010-ben azt mondta,

Nem árt felidézni a katolikus egyház tanításainak összefoglalóját, a katekizmust sem. Eszerint: „A lehetőség határain belül a gazdagabb országok tartoznak befogadni az idegent, aki biztonságot és alapvető megélhetést keres, amit szülőföldjén nem találhat meg. A közhatalom tartsa tiszteletben a természetes jogot, amely a vendéget a befogadó oltalma alá helyezi. A politikai hatóságok a rájuk bízott közjó érdekében a bevándorlási jog gyakorlását különböző jogi feltételekhez köthetik, különösen azáltal, hogy a bevándorlókat kötelezik bizonyos dolgokra a befogadó országgal szemben. A bevándorlónak hálával tiszteletben kell tartania a fogadó ország anyagi és szellemi hagyományait, engedelmeskedjék törvényeinek és járuljon hozzá a terhek viseléséhez.”

Ha Ferenc pápa Kossuth téren mondott szavait együtt értelmezzük korábbi megszólalásaival, XVI. Benedek megszólalásaival és a katekizmussal, akkor összeáll a kép: az egyház (és a pápa) azt tanítja, hogy legyünk figyelmesek pár humanitárius és lelki szempontra, legyünk nyitottak, de nem vagyunk kötelesek mindenkit beengedni, és mindig mi magunk mérlegelhetjük, kit engedünk be. 

Sokkal inkább arról van szó, hogy az egyház (és a pápa) támogatja a bevándorlók lehetőségeinkhez mért befogadását, a lehetőségeink mérlegelését pedig ránk bízza. A határkerítés azt szolgálja, hogy a hazánkba és az EU-ba való bevándorlás legális, ellenőrzött és „lehetőségeinkhez mért” legyen. Emellett a kereszténység felszólít, hogy egyéni attitűdünk mindenkihez odaforduló legyen. Szóval a kereszténység nem tanít olyat, hogy nekünk, mint országnak, kötelességünk lenne tömegesen befogadnunk bevándorlókat.

És hát a baloldal azt sem teszi a kirakatba, amit a pápa a szerdai általános kihallgatáson mondott rólunk.

Nyitókép: MTI/Kelemen Zoltán Gergely