Keményen helyretette a brüsszeli bürokratákat a fideszes EP-képviselő
Magyarország másodszorra tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztét, a január 1-jei stafétaváltás előtt Deutsch Tamás értékelt.
David Pressman lépése és magyarázata a lehető legtudatosabb, a politikai ízlés minden határán túlmenő, ízléstelen provokáció – mondta a fideszes EP-képviselő.
Éppen azért hívtam meg Gyöngyösi Mártont a széder-estre, mert antiszemita volt – indokolta szerdai, szankciók bevezetéséről szóló sajtótájékoztatóján David Pressman, az USA magyarországi nagykövete, hogy miért látták vendégül a korábban súlyos antiszemita megnyilatkozásairól elhíresült Jobbik-elnököt. Ahogy Pressman fogalmazott, „nagyon fontosnak gondoljuk, hogy párbeszédet folytassunk a különböző nézőpontot képviselő magyarokkal, még azokkal is, akikkel totálisan nem értünk egyet”.
Deutsch Tamás, fideszes európai parlamenti képviselő nettó provokációnak nevezte Gyöngyösi meghívását, amit Pressman magyarázata után lapunknak nyilatkozva is megerősített.
Mint mondta, ameddig Presmann nem mondta el ezt az indoklást, még lehetett is volna azon vitatkozni, hogy pályakezdő nagykövetként elkövetett egy őrületes baklövést. De kiderült, hogy nem erről van szó!
Ez a lehető legtudatosabb, a politikai ízlés minden határán túlmenő, ízléstelen provokáció”
– szögezte le Deutsch Tamás. „Az amerikai álláspont tehát az, hogy ha valaki Orbán- vagy kormány-ellenes, az természetes szövetségese az USA-nak, mindegy, hogy antiszemita, vagy a Putyin-rezsimet aktívan támogatja” – tette hozzá.
Hiszen Gyöngyösi volt az, aki 2014-ben választási megfigyelőként volt jelen a szakadár Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságokban tartott népszavazásokon – emlékeztetett a képviselő.
„Tehát a legbrutálisabb háborús álláspontot képviselő, a neki nem tetsző véleményen lévőket egyszerűen leputyinpártizó USA nagykövete meghívja Európa legputyinpártibb emberét ” – tette hozzá.
Ugyanakkor nem előzmény nélküli a dolog, hiszen ezzel a Jobbikkal, Gyöngyösi Mártonnal, választási szövetséget kötött a magyar baloldal, amit Amerikából finanszíroztak több milliárd forinttal. Ez a lépés a választási kampányfinanszírozás logikus következménye – mondta a képviselő.
„De ha Pressman indoklását vesszük alapul,
akkor szerencse, hogy nem él már Adolf Eichmann, mert akkor ezen az alapon őt is meg lehetne hívni egy széder-estre.
Egy náci, antiszemita tömeggyilkossal is lehetett volna beszélgetni, megvitatva az eltérő álláspontokat” – fogalmazott Deutsch Tamás.
Az EP-képviselő Gyöngyösi kapcsán felidézte: egy vaskos antiszemita nézeteket valló politikusról van szó, akinek leginkább a magyar parlamentben elmondott szavait szokták idézni, amelyek a rendszerváltás óta eltelt időszak legsúlyosabb antiszemita megszólalásai közé tartozik.
„De ne felejtsük el, hogy Gyöngyösi különböző választási rendezvényeken elmondott beszédeiben hangosan kuncogott a holokauszt áldozatain. Emellett közismert az is, hogy tíz évvel ezelőtt, amikor 2013-ban a Zsidó Világkongresszus Magyarországon tartotta az ülését, egy antiszemita tüntetés vezérszónoka volt, és a cionizmus történelmi bűneiről, valamint arról beszélt, hogy minden zsidó származású ember veszélyes Ezt az embert hívta meg David Pressman egy széder-estre” – mondta Deutsch Tamás.
Nyitókép: Facebook