Kína vezetője egyértelműen fogalmazott: háborúra készül!

2023. március 30. 19:17
Tábornokainak pedig azt üzente: „merjetek harcolni!”

Hszi Csin-ping kínai vezető azt nyilatkozta, hogy háborúra készül – erről a Foreign Affairs számolt be szerdai cikkében. A portál szerint a kínai parlament és a legfőbb politikai tanácsadó testület márciusi éves ülésén Hszi négy külön beszédben is érintette a háborús készültség témáját,

egy alkalommal pedig azt mondta tábornokainak, hogy „merjenek harcolni”.

Kormánya emellett bejelentette Kína védelmi költségvetésének 7,2 százalékos növelését, amely az elmúlt évtizedben megduplázódott. Az elmúlt hónapokban pedig Peking új katonai készültségi törvényeket, új légvédelmi óvóhelyeket mutatott be a Tajvannal szembeni szoroson túli városokban, illetve 

új „nemzetvédelmi mozgósítási” irodákat hozott létre országszerte.

A lap szerint azonban túl korai lenne biztosan megmondani, hogy ezek a fejlemények mit jelentenek, a konfliktus nem biztos vagy küszöbön álló. „Valami azonban megváltozott Pekingben, amit a politikai döntéshozók és az üzleti vezetők világszerte nem hagyhatnak figyelmen kívül” – írják a portálon.

Miközben Kína háborúval fenyeget, Amerikába látogatott a tajvani elnök

„Játék a tűzzel" - így minősítette tavaly nyáron Kína Nancy Pelosi tajvani útját, a tajvani elnök csütörtöki amerikai látogatásával kapcsolatban pedig jelezte: az „súlyos konfrontációt fog eredményezni". Miért megy bele, illetve miért húzza bele Pekinget ebbe a diplomáciai játszmába Washington?

Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml/Pool/Ramil Szitdikov

Összesen 275 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ők csak védekeznek. Valóban a világszerte nyomuló USA uralom ellen. És nem csak ők, mások is, akik támogatják őket.

na majd elgondolkodhat a nyugat azon hogy megerte e atomsivatagga valtoztatni a vilagot par ukran megye miatt.

Sokan nem hitték, hogy háború lesz, de az eddigiek alapján úgy tűnik, többeknek elege van az egypólusúnak szánt világból.

Pláne így:
„A 100 százalékos amerikai az egy 99 százalékos idióta.” (George Bernard Shaw, ír író.)

Már csak az Istenek segíthetnek. Horatius volt a római virtus nagy megéneklője. Dicsőítette az Augustusnak köszönhető békét, mert ebben vélte felfedezni az igazi értékeket. Az i.e. 17-ben megtartott centenáriumi játékokon Carmen saeculare címmel himnuszt is írt, amelyet két, fiatal lányokból és fiúkból álló kórus adott elő az istenek támogatását kérve Róma számára.
Régen a békét és a háborút is elegánsabban, kulturáltabban játszották le........most csak a primitív indulatok dolgoznak.

Nem vagyok meglepve. Március legelején Li Shangfu tábornokot kínai védelmi miniszterré nevezték ki. Akiről ezt lehet tudni:
"2018. szeptember 20-án Li Shangfu-t az Egyesült Államok kormánya szankciókkal sújtotta, mert jelentős tranzakciókat hajtottak végre a CAATSA alapján szankcionált személyekkel, nevezetesen olyan ügyletek miatt, amelyekben Oroszország Szu-35 harci repülőgépeket és Sz-400 föld-levegő rakétarendszerrel kapcsolatos felszereléseket szállított Kínának".

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés