Novák Katalin Ankarában: Fontos, hogy Oroszország vonja ki csapatait a megszállt területekről

2023. március 29. 19:11

Az ukrajnai háború következtében jelentkező kihívások ellenére hazánk energiaellátása továbbra is biztosított, melyben Törökország kulcsszerepet játszik. A magyar köztársasági elnök köszönetet mondott török kollégájának, Recep Tayyip Erdoğan elnöknek, a béke érdekében végzett közvetítői szerepéért. Tudósításunk Ankarából!

2023. március 29. 19:11
null
Bakodi Péter

Háromnapos munkalátogatásra érkezett Törökországba Novák Katalin köztársasági elnök, akit hivatalában fogadott török kollégája, Recep Tayyip Erdoğan. A kétoldalú találkozójukat követő sajtótájékoztatón

a török elnök köszönetet mondott a magyaroknak

a mintegy 50 ezer halálos áldozatot követelő februári földrengés áldozatainak nyújtott adományokért, és a mentési munkálatokban nyújtott segítségért. A magyar kutató-mentő csapatok, 35 embert szabadítottak ki a romok alól.

Novák Katalin hangsúlyozta: bajban ismerszik meg a jóbarát, és a törökök újból megbizonyosodhattak arról, hogy Magyarországra mindig számíthatnak. A köztársasági elnök szintén köszönetet mondott a magyar kutató-mentő alakulatok jelenlévő képviselőinek. Büszkék vagyunk mentő csapatainkra – jelentette ki. Hozzátette: Magyarország fontos szerepet vállal a földrengést követő újjáépítésben kulturális emlékek, köztük az adiyamani Szent Péter és Pál szír ortodox templom és egy, a török fél által megjelölt kórház rekonstrukciójával.

A bilaterális egyeztetések során a gazdasági, kereskedelmi, katonai és kulturális együttműködés elmélyítése is napirendre került. Erdoğan elnök bejelentette, hogy decemberben újra összeül a magyar-török felsőszintű stratégiai és együttműködési tanács. A budapesti látogatás során a felek megemlékeznek majd a magyar-török baráti egyezmény aláírásának századik évfordulójáról. A török államfő megerősítette, hogy 2024-ben megrendezésre kerül a magyar-török kulturális év.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatokban is új mérföldkövet sikerült elérni.

A két ország közötti kereskedelem volumene elérte a 3,5 milliárd dollárt

– mutatott rá a török államfő, aki a korábbi 6 milliárd dolláros célkitűzést is elérhetőnek tartja. Erdoğan elnök köszönetet mondott azért is, hogy Magyarország megerősítette, továbbra is támogatja Törökország EU-csatlakozását.

A magyar és a török fél egyaránt egyetértett abban, hogy az ukrajnai háborút a két harcoló fél közötti, diplomáciai úton kivívott békével kell lezárni. Novák Katalin köszönetet mondott Törökországnak a béke érdekében végzett közvetítői szerepéért.

A köztársasági elnök leszögezte: Magyarország elítéli Oroszország agresszióját, és kiáll Ukrajna területi integritása mellett. Szorgalmazta egy mielőbbi béketerv létrehozását, amely nem jár Oroszország győzelmével.

Novák Katalin fontosnak tartja, hogy Oroszország vonja ki csapatait a megszállt területekről.

A szomszédunkban zajló fegyveres konfliktus súlyos következményekkel jár Magyarország energiabiztonsága szempontjából is, melynek szavatolása érdekében Törökországot megkerülhetetlennek tartja Novák Katalin. Erdoğan elnök biztosította magyar kollégáját, hogy az Azerbajdzsánból érkező gáz szállításában nem várhatóak fennakadások a jövőben.

2023 márciusa diplomáciai nagyüzemet hozott a magyar-török kapcsolatok tekintetében. Orbán Viktor miniszterelnök két héttel ezelőtt látogatott Ankarába, ahol az ukrajnai válság okozta biztonsági kihívásokról egyeztetett Erdoğan elnökkel. Mindkét fél hangsúlyozta a mielőbbi békekötés fontosságát.

Novák Katalin és Recep Tayyip Erdoğan sajtótájékoztatón szóba került a NATO-bővítés kérdése. Magyar országgyűlési képviselők egy csoportja és a török kormány, más-más okokból ugyan, de egyaránt aggályosnak tartják Svédország csatlakozását. A másik észak-európai tagjelölt, Finnország felvétele a katonai szövetségbe ugyanakkor jó úton halad. Novák Katalin kedden írta alá az Országgyűlés által szinte egyhangúan elfogadott jogszabályt, mely jóváhagyta Finnország NATO-csatlakozását.

Erdoğan elnök korábban jelezte, hogy Törökország is ratifikálni fogja a finnek belépését,

még a közelgő választások előtt.

A Török Köztársaság idén ünnepli megalakulásának századik évfordulóját. A centenárium politikai szempontból kiélezett időszakban Törökországot. Május 14-én törvényhozási és elnökválasztásokat tartanak. A parlamentáris államberendezkedés prezidenciális rendszerré való átalakításának köszönhetően immár 20 éve folyamatosan hatalmon lévő Erdoğan elnök az egyesült ellenzék jelöltjével, Kemal Kilicdaroğluval mérkőzik meg az államfői székért. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint szoros befutó várható.

 

Fotó: Mandiner archív

Összesen 153 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyzoltan
2023. március 30. 06:51
A hozzászólások is azt tükrözik, hogy a csalódás jelképévé vált Novák Katalin..! Az egységesítés helyett megosztó szerepbe bonyolódott, keveredett! -van okunk aggodalmaskodni...
ertönszena
2023. március 30. 06:28
Az a baj ezzel a köztársasági elnöki intézménnyel, hogy ebben a formájában bohóckodás az egész. Az alkotmányos királyságban is csak akkor jelent valamit az uralkodó intézménye, ha van egy szakrális és dinasztikus jellege. Ez itt se hús, se hal. Mivel nálunk kihalt a szakrális uralkodóház, ez a majomparádé rendszer sajnos így nem jó. A gyakorlatban prezidenciális rendszerre lenne szükség.
stug
2023. március 30. 06:02
"Az állami hírügynökség, az MTI tudósításából kimaradtak az utóbbi részletek, vagyis hogy el kell kerülni Oroszország győzelmét, és hogy ki kell vonulniuk az orosz csapatoknak Ukrajnából."
abódezs
2023. március 30. 05:25
Helyes, jól beszélt elnökasszony, ruszkik haza!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!