Wintermantel a Horn Gyula sétányról: „Minden ember érzékenységét tiszteletben kell tartani”

2023. március 27. 16:00
Írta: Bokor Gábor
Éles politikai vita alakult ki a volt miniszterelnökről elnevezett sétány ügyéről, fokozódik az adok-kapok a kormányhivatal és a főváros vezetése között.

A XIII. kerület vezetése kezdeményezte tavaly, hogy a volt kormányfő tiszteletére közterület legyen elnevezve Horn Gyuláról, amit a főváros nagy örömmel teljesített. Júliusban született meg a döntés, miszerint a rendszerváltás utáni harmadik miniszterelnökről közterület legyen elnevezve. 

Júliusban meg is történt az ünnepélyes átadása a Horn Gyula sétánynak Angyalföldön Tóth József MSZP-s polgármester, Hiszékeny Dezső, Tüttő Kata és az MSZP-vezérkar társaságában. 

Átadták a Horn Gyuláról elnevezett sétányt Angyalföldön

Élt egy évet?

A Horn Gyula sétány elnevezésen sokan felháborodtak, mondván a volt kormányfő rendszerváltás előtti múltja nem feddhetetlen. A fővárost azonban ez nem tántorította el attól, hogy az MSZP-s politikus nevét viselje a sétány. Karácsony Gergely tavaly a Fővárosi Közgyűlés előtt úgy fogalmazott, hogy bár Horn Gyula korábban a történelem rossz oldalán állt, azonban azzal, hogy utcát neveznek el róla, amellett tesznek hitet, hogy a megvallott bűnöket meg lehet bocsátani. 

Háromnegyed év elteltével a múlt héten derült ki, hogy 

meg kell változtatni a Horn Gyula sétány nevét.

Sára Botond főispán a mostani határozatában a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvényre hivatkozik, aminek a 14. § második bekezdése szerint közterület vagy közintézmény nem viselheti:

a) olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett, vagy

b) olyan kifejezést vagy olyan szervezet nevét, amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerre közvetlenül utal.

A határozat értelmében a Fővárosi Közgyűlésnek 30 nap áll a rendelkezésére, hogy átnevezze a sétányt. 

Nem hajlandó átnevezni a főváros a Horn Gyula sétányt

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a Népszavának adott interjújában úgy fogalmazott, Sárának „még nincsenek olyan jogosítványai, hogy utasításokat adjon a fővárosi önkormányzatnak”. Karácsony Gergely helyettese úgy fogalmazott, hogy a közgyűlésnek kell megtárgyalnia az ügyet, amennyiben pedig kitartanak a Horn Gyula sétány mellett, úgy a főispán bírósághoz fordulhat. 

Aztán majd kiderül, a bíróság hogyan ítéli meg az ügyet” 

– mondta Kiss Ambrus.

„Egy ilyen döntésnél minden ember érzékenységét tiszteletben kell tartani”.

Wintermantel Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője a Mandinernek úgy fogalmazott, hogy egy szabad, demokratikus, nyitott, a jogállamiságot tisztelő fővárosi vezetésnek, ahogy mindenkinek, be kell tartania a törvényeket.

Nem Novák Elődé a babér: furfangos csellel két civil érte el, hogy átnevezzék a Horn Gyula sétányt

Amennyiben nem ezt teszik, az előbbi minősítések ugyanúgy csak üres szavak lesznek, ahogyan Karácsony Gergely összes megnyilvánulása”

– jelezte Wintermantel, aki szerint ők korábban többször is felhívták a figyelmet arra, hogy egy ilyen döntésnél minden ember érzékenységét tiszteletben kell tartani.

Horn Gyula-sétány: szakértőt kérdeztünk, ellenszegülhetnek-e Karácsonyék a kormányhivatalnak

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 65 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés