Nem hajlandó átnevezni a főváros a Horn Gyula sétányt

2023. március 27. 11:11

„Sára Botond, bár főispán, még nincsenek olyan jogosítványai, hogy utasításokat adjon a fővárosi önkormányzatnak” – így reagált Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes.

2023. március 27. 11:11
null

A Mandiner korábban megírta, hogy a Kormányhivatal határozottan arra hívta fel a Fővárosi Önkormányzatot, hogy változtassa meg a Horn Gyula sétány nevét.

„Sajnáljuk, hogy kisstílű politikai vita lett egy közterület elnevezéséből. Egy nemzetközileg elismert és Magyarországon legitim módon

– a XIII. kerületi önkormányzat a Népszava kérdésére így reagált arra, hogy Sára Botond, a fővárosi kormányhivatal főispánja (Józsefváros volt fideszes polgármestere) szerint harminc napon belül át kell keresztelni a Horn Gyuláról elnevezett sétányt.

A lap hozzátette, hogy a fővárosi közgyűlés tavaly nyáron hozzájárult ahhoz, hogy Angyalföldön sétány viselje a volt MSZP-s miniszterelnök nevét. „Tudjuk, volt olyan, hogy Horn Gyula a történelem rossz oldalán állt. Amikor utcát (sétányt) nevezünk el róla, amellett is hitet teszünk, hogy a megvallott bűnöket meg lehet bocsátani” – érvelt a szavazáskor Karácsony Gergely főpolgármester. A fővárosban kisebbségben lévő Fidesz képviselői nem támogatták a javaslatot.

A Népszava hozzátette, Sára Botond a kormányhivatal vezetőjeként arra kérte a fővárosi közgyűlést, hogy tárgyalja újra a kérdést. A közgyűlés idén januárban másodszor is jóváhagyta, hogy közterület viselje Horn Gyula nevét. A minap azonban Sára Botond már konkrétan arra szólította fel a közgyűlést, hogy harminc napon belül változtassa meg az elnevezést.

– emelte ki a lapnak nyilatkozva Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes.

A közgyűlés harminc napon belül megtárgyalja a kérdést. Amennyiben fenntartja ezt az álláspontját, akkor „Sára Botondnak ebben az esetben lehetősége lesz bírósághoz fordulni, ahogyan az máskor már előfordult. Aztán majd kiderül, a bíróság hogyan ítéli meg az ügyet” – foglalta össze a véleményét a főpolgármester-helyettes.

Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Karácsonyi előfizetési akció

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik