Megszólalt a NOB elnöke az orosz sportolók kizárásáról

2023. március 23. 11:08
„Ha a politika határozza meg, ki indulhat egy versenyen, akkor a sport és a sportolók a politika eszközeivé válnak” – mondta.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke csütörtökön elmondta: a szervezet nem lehet döntőbíró globális politikai vitákba.

Kijelentésével azt az igyekezetét szerette volna alátámasztani, hogy engedélyezzék az orosz sportolók részvételét a 2024-es párizsi olimián. Úgy fogalmazott, hogy az olimpiai bizottságnak távol kell maradnia a politikától, különben nem tudja betölteni egyesítő erejét.

„Ha a politika határozza meg, ki indulhat egy versenyen, akkor a sport és a sportolók a politika eszközeivé válnak. Ebben az esetben pedig lehetetlenné válik a sport számára, hogy érvényesítse egyesítő erejét”

– mondta, és hozzátette, fontos, hogy a NOB politikailag független maradjon. 

A NOB tavaly február 28-án azt javasolta, hogy ne engedjék versenyezni az orosz és fehérorosz sportolókat. Idén január 25-én az általános tilalmat enyhítették. Azt javasolták, hogy azok a sportolók, akik nem vesznek részt aktívan a háború támogatásában, bizonyos feltételek mellett, semleges státuszban, nemzeti szimbólumaik használata nélkül részt vehessenek a nemzetközi versenyeken.

A döntést követően Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a párizsi olimpia bojkottálásával fenyegetett, több ország pedig közös közleményben szólította fel a NOB-ot, hogy „tisztázza a semlegesség fogalmát”.

(MTI)

Thomas Bach: Végül is nem az orosz sportolók indították meg a háborút, fontolóra vesszük a visszafogadásukat - itt a fordulat a NOB-nál?

Nyitókép: MTI/EPA/Keystone/Laurent Gillieron

Összesen 12 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés