Fordulat a totális érzékenyítés után? A pápa lesz a Disney új műsorának főszereplője
Új dokumentumfilmet mutat be április 5-én a Disney. A pápa válaszai című produkciójukban Ferenc pápa beszélget fiatalokkal (egészen pontosan a Z-generáció tíz tagjával), az ő felvetéseikre és kérdéseikre válaszol, bemutatva az adott témakörben a katolikus tanítást. A film persze a tipikus progresszív-baloldali témákat dolgozza fel, így terítékre kerül az abortusz, az LMBTQ és a feminizmus témaköre is.
A filmet Rómában forgatta két, baloldali értékrendű újságíró, Jordi Évole és Marius Sanchez. Spanyol nyelvű produkciójával a Disney az amerikai spanyolajkú közösséget célozza és a Hulu felületén jelentkezik majd húsvét ünnepe előtt néhány nappal.
A politikai aktivitásáról is ismert Jordi Évole a Salvados (Megmentett) című spanyol nyelvű hírműsor házigazdája volt tizenegy éven keresztül, műsorában gyakran kritizálta a katolikus egyházat és ironikus, szatirikus hangon szólt a kereszténységről. Ugyanakkor nem ez az első alkalom, hogy Ferenc pápával dolgozik, korábban készített már interjút is a katolikus egyházfővel.
A Disney műsorpolitikájában azonban mindezzel együtt is enyhülésnek számít, hogy teret ad például a katolikus véleménynek. A céget a közelmúltban számos kritika érte, amiért gyermekeknek szánt műsorait sorra teletűzdelte érzékenyítő tartalmakkal és egyre hangsúlyosabbá tette az LMBTQ-tematikát.
Januárban már arról írtunk, hogy konzervatív értékvédők szerint a Disney kezdi belátni,
ami tapasztalatuk szerint nagy ellenállást váltott ki a szülőkből, akiktől a vállalat bevételének nagy része származik.
A végéhez közeledhet a Disney woke-izmusa?
A vállalat éléről menesztették a progresszív vonalat képviselő Bob Chapeket, aki csúcsra járatta az LMBTQ-propagandát, ám regnálása alatt mintegy 40 százalékkal csökkentette a cég értékét, és az a Robert Iger került vezető pozícióba, aki szerint káros a Disney számára, hogy ideológiai vitákba bocsátkozik és állást foglal ezekben a kérdésekben.
A The Pope Answers című film előzetesét itt tekintheti meg (spanyol nyelven, angol felirattal):
Nyitókép: The Pope Answers, forrás: Disney
Összesen 21 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Abszolút passzol az eddigi forgatókönyvbe, a pápa az ő emberük. A Disney nem a katolikus álláspontra kívánvcsi, hanem az eretnek Bergoglio fogja elhúzni a mézes madzagot az amerikai latino katolikusok előtt. Báránybőrbe bújt farkas. Kíváncsi vagyok, átlátnak-e szitán.
Ne legyenek illúzióink: a pápa nem azért jön ismét Magyarországra, mert annyira szeret minket. Ő is a háttérhatalom embere, a feladata, hogy elérjen valamit Orbánnál. Szerintem sub rosa a püspököket is eligazítja, úgyhogy leginkább azt kell majd figyelni, hogy viselkednek a látogatás után.
Bejelentkezés