Saját pártját köpi szembe Fekete-Győr András, és a Kicsit tolja ezerrel

Külföldről jött a telefon, hogy új támogatott és messiás van.

Feminista rémálom Afganisztánban.
Diáklányok nélkül indult a tanév kedden Afganisztán középiskoláiban, miközben segélyszervezetek és volt afgán politikusok is sürgették, hogy az oktatási intézmények a lányok és a nők számára is nyíljanak meg.
– jelentette ki Catherine Russel, az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) főigazgatója. Hamid Karzai volt afgán elnök Twitter-oldalán az új tanév előestélyén azt írta, hogy a lányok iskolázottsága kiemelt jelentőséggel bír az ország fejlődése szempontjából.
Ismét sok nő tüntet az országot 2021 augusztusa óta uraló tálibok azon előírásai miatt, hogy a lányok csak az elemi iskola hatodik osztályáig tanulhatnak, az annál idősebbeket kizárták az oktatásból.
A Save the Children segélyszervezet felhívta a figyelmet arra, hogy a nők iskolázatlansága magával hozza a velük szembeni erőszak és a korai házasságok kockázatát.
– jelentette ki Florian Westphal, a segélyszervezet németországi vezetője.
(MTI)
Nyitókép: Ahmad Sahel Arman / AFP