„Banja Luka nem akar buzikat!” – nemhogy a Pride-ot, a filmvetítést is megakadályozták a boszniai szerbek

2023. március 20. 19:07
A helyi rendőrség betiltott több, Banja Lukában tervezett LMBTQ-eseményt, arra hivatkozva, hogy nem tudnák biztosítani a helyszínt.

A boszniai szerb köztársaság rendőrsége végül betiltotta az országrész fővárosában, Banja Lukában tervezett LMBTQ-eseményeket.

Arra hivatkoztak, hogy nem tudnák biztosítani a helyszínt.

Nem melegfelvonulásról lett volna szó, de a zárt térben tartott filmvetítés és kerekasztal-beszélgetés is meghaladta a helyi politikusok ingerküszöbét, ráadásul a helyi lakosok is kifejezték ellenérzésüket, valamint számos jobboldali csoport is demonstrált.

Ezen a videón ezek közül egy ilyen tiltakozás látható, a molinón szereplő felirat: „Banja Luka nem akar buzikat!”.

Míg a boszniai szerbek miniszterelnöke, Milorad Dodik arról beszélt, hogy ő el is várja  a hatóságoktól, hogy az LMBTQ jogokkal foglakozó rendezvényeket akadályozzák meg, addig Mirza Halilčević, a BiH Pride munkatársa azt mondta, hogy csalódott a rendőrség döntése miatt. „Ha olyan társadalomban élünk, ahol nyilvánvalóan rendőrségi kordonra van szükség egy ilyen esemény biztosításához, akkor az a kérdés, hogyan is várjuk el az LMBTQ emberektől, hogy a mindennapjaikat éljék Banja Lukában és a boszniai Szerb Köztársaságban” – jelentette ki.

Egyébként a betiltott rendezvényt később a szervezők is lefújták, de így sem sikerült elkerülni az atrocitást:  március 18-án este ismeretlenek törtek be a Transparency International irodájába, ahol bántalmazták az ott tartózkodó LMBTQ-aktivistákat. 

 

Összesen 29 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

igazuk is van: banja mas luka ne az ovek))

de legalabbis vizummentesseget

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés