Brüsszelben már készítik a kínzóeszközöket Magyarország ellen: ez lesz az első három lépése az Európai Bizottságnak

Még csak nem is rejtették véka alá.

A külügyminiszter reagált a hírre, miszerint a franciák parlamenti szavazás nélkül módosították a nyugdíjtörvényt.

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön úgy döntött, hogy parlamenti szavazás nélkül hirdeti ki a vitatott nyugdíjreformot, miután a nemzetgyűlésben nincs biztosítva a többség a törvénytervezet elfogadásához. Erre a hírre reagált most a magyar külügyminiszter is.
„Tegnap Franciaországban parlamenti szavazás nélkül módosították a nyugdíjtörvényt,

amihez természetesen nekünk semmi közünk sincs, mert nem vagyunk franciák”
– fogalmazott Szijjártó Péter.
Hozzátette: „Ma Németországban feles többséggel megváltoztatták a választási törvényt, amihez természetesen nekünk semmi közünk sincs, mert nem vagyunk németek”. A külügyminiszter leszögezte: „Na, de Barátaim, ha ezek után bárki a magyar jogállamiságot kritizálja, nevessük ki együtt!”
Nyitókép: Szijjártó Péter Facebook-oldala