Bajban a nyugati demokrácia? – A francia elnök szavazás nélkül hirdette ki a nyugdíjreformot

2023. március 17. 06:23

„Ez a helyzet a kormány és Emmanuel Macron totális kudarcának beismerése” – fogalmazott Marine Le Pen.

2023. március 17. 06:23
null

Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön úgy döntött, hogy parlamenti szavazás nélkül hirdeti ki a vitatott nyugdíjreformot, miután a nemzetgyűlésben nincs biztosítva a többség a törvénytervezet elfogadásához – közölték kormányzati források.

A parlamenti szavazás megkerülése miatt több ezer feldühödött tiltakozó gyűlt össze este Párizsban a Nemzetgyűlés közelében, a Concorde téren, akik közül 120-at rongálások miatt előállítottak. A rend este 9 óra után állt helyre a francia fővárosban.

Hogyan hirdethette ki?

A francia alkotmány 49.3-as cikke alapján egy tervezet a parlament által elfogadottnak tekintendő, amennyiben a miniszterek többsége hozzájárul a szavazás megkerüléséhez, és azt követően bizalmatlansági indítvány 24 órán belül nem mozdítja el a kormányt.

A kormány csütörtök délelőtt rendkívüli ülést tartott, és ott döntött a nemzetgyűlési szavazás megkerüléséről,

jóllehet az ellenzéki jobboldali többségű felsőház, a szenátus délelőtt már megszavazta a szöveget, amelynek végleges változatát a parlament két házának vegyes bizottsága szerda este fogadta el.

Ezt követően Emmanuel Macron először még azt jelezte, hogy nem kívánja megkerülni a parlamenti szavazást, annak ellenére sem, hogy a nemzetgyűlésben pártja nem rendelkezik kellő többséggel. A kormány arra számított, hogy a jobbközép Köztársaságiak képviselői is megszavazzák a reformot, de a csütörtök délelőtti egyeztetéseken az derült ki, hogy erre nem mindegyikük hajlandó.

„Jelenleg a reform parlamenti elfogadását illetően bizonytalanság van néhány szavazat miatt. Nem kockáztathatjuk a nyugdíjaink jövőjét, erre a reformra szükség van” – mondta a szavazás megkerülésének indoklásául délután a Nemzetgyűlésben Élisabeth Borne kormányfő, akinek beszéde alatt az ellenzéki radikális baloldali képviselők folyamatosan bekiabáltak, egyesek a miniszterelnök lemondását követelték, mások „64 év, azt nem” feliratú táblákat tartottak magasba, és a Marseillaise-t, a francia himnuszt énekelték.

Elfogadták, felfüggesztették...

A kormányfő rövid beszéde után Yael Braun-Pivet, a Nemzetgyűlés elnöke elmondta: a törvénytervezet elfogadottnak tekintendő, majd péntek délutánig felfüggesztette az alsóház ülését.

Néhány perccel később a Nemzetgyűlés folyosóján az ellenzéki radikális baloldali összefogás, a NUPES képviselői jelezték, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtanak be Élisabeth Borne kormánya ellen. Marine Le Pen, a szintén ellenzéki jobboldali Nemzeti Tömörülés frakcióvezetője elmondta, hogy az ő csoportja is bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormány ellen, és kész megszavazni a baloldali javaslatot is a kormány megbuktatására.

Ez a helyzet a kormány és Emmanuel Macron totális kudarcának beismerése”

– fogalmazott Marine Le Pen.

Tüntetést váltott ki a nyugdíjreform

A kormányfő beszédét követően több ezren kezdtek gyülekezni a szakszervezetek és diákszervezetek felhívására a Nemzetgyűlés előtt.

A párizsi prefektúra tájékoztatása szerint a rendőrség vízágyukkal és könnygázzal oszlatta szét a tömeget, miután többen a Concorde tér közepén álló obeliszk körüli felvonulási területet próbálták megrongálni. A rendőrség 120 embert őrizetbe vett a randalírozók közül.

A tér körüli utcákban is történtek rendbontások, az elégedetlenkedők elsősorban azokat a szeméttel teli kukát gyújtották fel, amelyeket a nyugdíjreform miatt sztrájkoló hulladékszállítók napok óta nem vittek el.

Alig támogatják a francia nyugdíjreformot

A franciák szerdán nyolcadik alkalommal tiltakoztak utcai felvonulásokkal és sztrájkokkal a kormány nyugdíjreformja ellen, amelynek értelmében a nyugdíjkorhatár a jelenlegi 62-ről 64 évre emelkedik.

A felmérések szerint a franciák 70 százaléka támogatja a tiltakozást, és 60 százalékuk egyetért a stratégiai szektorok sztrájkjával is.

A tíz napja megkezdett gördülő sztrájk elsősorban az olajfinomítókban és a hulladékszállításban érezteti a hatását, de a vasúti közlekedésben és a tömegközlekedésben már kevesebben sztrájkolnak.

A párizsi utcákon viszont szerda estig 7600 tonna szemét halmozódott fel, de több nyugati nagyvárosban, Rennes-ben, Le Havre-ban és Nantes-ban is szeméthegyek borítják az utcákat a hulladékszállítók tízedik napja tartó sztrájkja miatt.

A nyugdíjreform célja, hogy a nyugdíjrendszer egyensúlyba kerüljön 2030-ig, utána a kormány szerint újabb változtatásokra lehet szükség. Az elmúlt három évtizedben több nagy nyugdíjreformot is elindítottak a francia kormányok a társadalom öregedése miatt és a nyugdíjkassza hiányának csökkentésére, és mindegyiket jelentős tiltakozó megmozdulások kísérték.

A nyugdíjreformot az államfő már az első mandátumát megelőző kampányában, 2017-ben kilátásba helyezte, majd második mandátuma legfőbb intézkedéseként harangozta be.

(MTI)

Nyitókép: Egy tiltakozó Franciaországban, március 15-én. Fotó: Alain JOCARD / AFP

Összesen 138 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vicomt
2023. március 17. 18:33
Nekem az a fura a franciáknál, hogy nem a háború ellen tüntetnek, hanem az verte náluk ki a biztosítékot, hogy megemelték a nyugdíjkorhatárt. Hát nem csodálatos tyúkeszű nép??? Beszarás. Tételezzük fel azt, hogy kitör a III. világháború, szerintem akkor már cseszni lehet a nyugdíjkorhatárt. Hát nem nevetséges? Ezek, tényleg valami álomvilágban élnek. A rengeteg migráns, már több a mecset, mint a templom. A Notre-Dame sem magától gyulladt ki. Miről beszélünk?
Odone Ricci
2023. március 17. 14:00
Párizs továbbra is csatatér, a sztrájkok is folytatódnak. Mac.- és Neta. ellen a balosok lázadoznak, ezért is keresnek pártfogókat velük szemben. Jó lenne a viszonozott pártfogás a nemzetközi politikai szintéren.
gyaloggos
2023. március 17. 12:12
MOST AKKOR MI VAN? Hm....? AZ a PARAZITA, MOCSKOS EP KUSSOL! MI van a FRANCIA jogállamisággal? AZ EB, URSULSA, VERA is KUSSOL?
NERbot
2023. március 17. 11:55
A gyakorlatilag Nyugat halott. Csak akkor menthető meg, ha minden pénzt és hatalmat Vlagyimir Putyinnak és legkiválóbb tanítványának, Orbán Viktornak adunk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!