Luo Wei, a központ vezető mérnöke elmondta, hogy a fő terület, amely hátráltatja a hadihajók gyártását az a tervezés és nem az építési kapacitás hiánya. Ez egy időigényes folyamat, amely a hadsereg reményei szerint hatékonyabbá válhat az AI használatával, ezért támogatja a kutatást – tette hozzá.
A fejlesztők elismerték, hogy az AI-nak van még hova fejlődnie, de már most is készen áll arra, hogy növelje a hadihajók tervezésének sebességét.
A kínai haditengerészet bővülése egyre jobban aggasztja az Egyesült Államokat is. Carlos Del Toro amerikai haditengerészeti miniszter múlt hónapban azt nyilatkozta, hogy:
„Kínának 13 hadihajó gyára van, és egy gyárnak nagyobb a kapacitása, mint az amerikai hajógyáraknak együttvéve.”
Del Toro megjegyezte, hogy a kínai repülőgép-hordozó flotta továbbra is kisebb lesz, mint az amerikai, de felhívta a figyelmet arra, hogy a kínai hadihajók többsége új és a legfejlettebb technológiával felszerelt, míg az amerikai haditengerészeti flotta nagy része közel áll az élettartamának a végéhez. „Ez valós fenyegetést jelent” – mondta.