Nem tartóztatták le a siófoki halálos gázolás gyanúsítottját

2026. augusztus 31. 19:13

A bíróság úgy ítélte meg, hogy a bűnügyi felügyelet is elegendő a büntetőeljárás biztosítására.

2026. augusztus 31. 19:13
null

Bűnügyi felügyelet alá helyezte a bíróság azt a 18 éves férfit, aki a gyanú szerint halálos közúti balesetet okozott augusztus 11-én Siófokon. A Kaposvári Járásbíróság egy hónapra rendelte el a kényszerintézkedést, nyomkövető alkalmazása mellett, az ügyészség azonban fellebbezett a döntés ellen – írja az Infostart. 

A Somogy Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a fiatal autóvezető a megengedett sebességet jelentősen túllépve haladt a városban, amikor elütött egy szabályosan közlekedő elektromos kerékpárost. A sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Az ügyészség a nyomozó hatóság javaslatára a gyanúsított letartóztatását indítványozta, arra hivatkozva, hogy fennállhat a szökés, illetve a bizonyítás megnehezítésének veszélye. 

A bíróság ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy a bűnügyi felügyelet is elegendő a büntetőeljárás biztosítására.

A sajtóban megjelent információk szerint a 18 éves sofőr csupán két hónappal korábban szerezte meg vezetői engedélyét. A baleset után járműve egy oszlopnak ütközött és felborult, négy utasa pedig megsérült. 

A szakértői vizsgálat szerint az autó a helyszínen érvényes 40 kilométer per órás korlátozás ellenére akár 100 kilométer per órás sebességgel is közlekedhetett.

 Az ügyben másodfokon a Kaposvári Törvényszék dönt majd az ügyészség fellebbezéséről.

Nyitókép: Vitézy Dávid/Facebook/Fónai Autómentő

 

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
reakcio-hu-kommentek-x-elessel
2026. szeptember 01. 20:54
Vár a reakcio.hu kommentzónája, X-elhető felhasználókkal! reakcio.hu/user/register
Válasz erre
0
0
hakapeszim
2026. szeptember 01. 19:26
"egyeztetes.kormany.hu/egyeztetes/kozlekedesbiztonsag" A tököm töltse ki ezeknek. A vezetni sem tudó Erdős unokának. Úgyis el van már döntve. A csattogós lepkét nem tudja eltolni a kis buzi.
Válasz erre
4
0
Jancsipapa
2026. szeptember 01. 18:52
Tsza-tapsoncok,nyaloncok ! Lehet visítanani,hogy azért ,mert Fidesz pártfogolt...
Válasz erre
5
0
hakapeszim
2026. szeptember 01. 18:45 Szerkesztve
"Törvénymódosítás lenne szükséges. Baleset okozása nagyteljesítményű járművel (>300 LE), a sebességhatár jelentős túllépése" Egy valamirevaló nagyobb teljesítményű kocsiban ez állítható. A miénk 330 lóerős, és 1400 kg, asszony viszi vele a gyereket iskolába napi szinten, bevásárol a Lidl - ben. Comfort, Sport és Race fokozatok vannak. Úgy is lehet vezetni, mint egy ezres Suzukit. De ha kell, 270 - et is megy. 200 lóerő? Ne hülyéskedj már. Szemezek az új kínai kocsikkal, négyszámjegyű lóerőket tudnak. Rutinos kézben a teljesítmény előny.
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!