Friss, fentebb idézett interjújában Ferenc pápa megerősítette, hogy ő maga jó dolognak tartja a cölibátust, majd arra is emlékeztetett, míg a cölibátus „átmeneti előírás”, addig a papság örök.
(A cölibátus) Nem örök, mint az egyházi rend szentsége, amely örökké tart, akár tetszik, akár nem.
Nem örök, mint az egyházi rend szentsége, amely örökké tart, akár tetszik, akár nem.Az már más kérdés, hogy elmegy-e (ti. a pap otthagyja-e egyházát - a szerk.) vagy sem, de ez örökre szól!”, fogalmazott a szentatya.
A magyar liberális sajtó előszeretettel idézte interjújának azon szakaszát is, amelyet a homoszexuális és leszbikus személyekkel kapcsolatban tett. Ferenc pápa ebben a szakaszban arról értekezett, hogy Isten minden embert örömmel lát az egyházban, függetlenül szexuális identitásától. Mint mondta, „Jézus nagyszerű választ adott erre a kérdésre: mindenki, mindenki térjen be”.
Az evangélium tanítására alapozva Ferenc pápa arról beszélt, „Amikor nem volt elég vendég a lakodalmon, ő azt mondta: menjetek ki az útkereszteződésbe, és hívjatok be mindenkit. Jó embereket, rosszakat, időseket, fiatalokat: mindenkit. Ez a vétkesek egyháza. Nem tudom, hol van a szentek egyháza, mi itt mindannyian bűnösök vagyunk. És ki vagyok én, hogy megítéljek valakit, ha egyszer jó szándékú?” – tette fel a kérdést, pontifikátusa során immár nem először. Az egyház tanításával egybehangzó nyilatkozatában ugyanakkor hozzátette azt is,