Tanuljunk a japán modellből!

Bácsi Attila és Santo Martin írása a Mandiner hetilapban.

Japán a világ legenergiahatékonyabb gazdaságai közé tartozik. A washingtoni központú Amerikai Tanács az Energiahatékony Gazdaságért (ACEEE) nevű nonprofit szervezet évről évre a szigetország iparát értékeli a legenergiahatékonyabbnak a világon. Mindez annak következménye, hogy napjaink Európájához hasonlóan a felkelő nap országa is megküzdött egy energiaválsággal az 1970-es években, s ennek hatására sikerült az új feltételekhez igazítania az iparát és az energiamixét.

Hogyan vészelte át Japán az olajválságokat?

Az előretörés okainak megértéséhez a második világháború utáni időszakig kell visszamennünk. Az 1950-es években a japán gazdaságban a szenet felváltotta a kőolaj mint elsődleges energiaforrás. A kőolajimporton alapuló gazdasági modell ahhoz vezetett, hogy az 1973-as első olajválság idejére Japán a kőolajtól leginkább függő fejlett gazdasággá vált, a hirtelen árugrás ezért érzékenyen érintette. Korábban az Egyesült Államok és más OECD-országok által alkalmazott fejlődési mintát követte, az olajársokkra azonban gyorsan reagált, lehetővé téve, hogy hatékonysági szuperhatalommá váljon.

A reform első lényeges lépései az energiahatékonyság növelését és az energiamix átalakítását célozták. A kormányzat 1974-től erőteljesen ösztönözte nukleáris erőművek létesítését. 1970-ben még csak egy kereskedelmi és két kísérleti reaktor működött, 1993-ban már negyvenhat, amelyek az ország villamosenergia-termelésének 30 százalékát adták. Japán a cseppfolyósított földgáz egyik legnagyobb importőrévé vált, és a szén jelentősége is megnőtt a korábbiakhoz képest. A megújuló energiaforrásokban a hetvenes évek nem hoztak változást: a vízenergia felhasználása addigra már elérte maximális kapacitását, az egyéb megújulók pedig csak jóval később és korlátozottan jelentek meg az áramtermelésben.

A másik fontos elem a jól kidolgozott szabályozási és ösztönzőrendszer kialakítása volt. Japán energiahatékonysági és energiatakarékossági politikájának alapja az energia észszerű felhasználásáról szóló, 1979-ben hatályba lépett, azóta többször felülvizsgált törvény, amely az ipar valamennyi ágazatát megcélozza. Előírja a vállalatoknak, hogy energia­menedzsert nevezzenek ki, minden évben számoljanak be energiafogyasztásuk helyzetéről, ezenkívül a cégeket konkrét energiahatékonysági célok elérésére kötelező teljesítményértékelési rendszert is tartalmaz. A kormány 1998-ban energiahatékonysági szabványokat is bevezetett, amelyek kiterjednek a gépjárművekre és számos elektromos eszközre is.

A stratégiaváltás és a hatékonyságnövekedés hatására Japánt a többi OECD-tagországnál kevésbé viselte meg a hetvenes évek végi második olajársokk. Sikerei máig kitartanak, az egy főre eső energiafelhasználás egyharmaddal kisebb a fejlett gazdaságú országok átlagánál. A szigetország tehát meg tudott küzdeni az olajválságok kihívásaival, az energiahatékonyság terén azóta is őrzi pozícióit.

Amiben élen járnak

Nézzük sorra, mi vehető át Európában a japán modellből. A kieső orosz szénhidrogén pótlására az atomenergia támogatása, új reaktorok építése vagy a működő erőművek élettartamának hosszabbítása Európa számára is kézenfekvő megoldás. A háború kitörése nyomán több új beruházást is meghirdettek kontinensszerte, és számos reaktort a tervezettnél tovább üzemben tartanak, ám ez hosszú folyamat – Japánban is húsz évig tartott az erőműhálózat kiépítése –, és nem utolsósorban rendkívül költséges. Ráadásul még mindig jelentős a politikai ellenállás a nukleáris energiával szemben, bár az energiaválság következtében növekszik az elfogadottsága az európai lakosság körében.

A japán példához hasonlóan az EU is a szénhez és a cseppfolyósított gázhoz fordult energiaigényeinek kielégítéséért. Európa 2021-hez képest 58 százalékkal növelte a cseppfolyósított földgáz és 6 százalékkal a szén behozatalát. Az lng-import növelése a szűkös fogadókapacitás bővítését követeli meg, ami költséges, de a terminálok viszonylag gyorsan üzembe állíthatók. Rövid távú problémát jelenthet, hogy 2025 második feléig a világ lng-kínálata csak szűkösen bővíthető. A szén mint a legszennyezőbb energiaforrás jó ideje a fenntarthatósági vállalások középpontjában áll, több EU-tagországban is napirenden van a kivezetése, így a mostani növekvő felhasználás csak ideiglenes. A stratégiai olaj-, illetve földgáztartalék képzése ugyancsak kulcsfontosságú. Az unióban jól kiépített tároló-infrastruktúra van, s az év elején 83 százalékon álltak a gáztárolók.

Ha az ipari szerkezetet vesszük, az egyik legnagyobb különbség a hetvenes évekbeli japán és a mai európai gazdaság között technológiai. Az olajválság miatt Japán a jelentős energiaigényű iparágakat külföldre telepítette, így a nagyobb hozzáadott értékű tevékenységekre koncentrálhatott. Európában ez a folyamat már korábban lezajlott, a jelenlegi energiaválság azonban új kitelepítési hullámot indíthat el. Az ipari szereplők a nagyobb energiaigényű tevékenységeiket, például a vegyipart az unión kívülre – Észak-Afrikába vagy Törökországba – helyezik, és helyüket a kevesebb energiát igénylő, de nagy hozzáadott értéket adó szegmensek, például a high-tech iparágak vehetik át, óhatatlanul tovább növelve az ellátási láncokat, és újabb kiszolgáltatottságot eredményezve. A hetvenes évekbeli Japán számára a megújuló energia termelésének módszerei még csak korlátozottan álltak rendelkezésre. Az európai energia- és klímacélok megkövetelik a megújuló energiaforrások arányának fokozott növelését az energiamixben.

Alapvető továbbá az energiahatékonyságot ösztönző jogi környezet, ennek megteremtésében az EU teljesítménye kielégítőnek mondható, a 2050-re kitűzött szén-dioxid-mentesítési célok részeként ambiciózus energiahatékonysági célokat fogalmazott meg 2020-ra és 2030-ra mind a primer, mind a végső energiafogyasztás csökkentése érdekében. Fontos szempont, hogy az energiamegtakarításból származó előnyöknek felül kell múlniuk a költségeket, például a felújításokból eredő költségeket. Tavaly az Európai Parlament módosítást fogadott el az energiahatékonysági irányelv felülvizsgálatára vonatkozóan, ennek értelmében 13 százalékkal megnövelték a 2030-ra 2020-ban kitűzött uniós energiahatékonysági célértéket.

Tény, hogy Japánt – elsősorban az eltérő éghajlat miatt – más lakossági energiafelhasználás jellemzi, mint Európát. A lakásokat döntően nem gázzal, hanem elektromos berendezésekkel fűtik. Bár csak közvetve gazdasági jellegű tényező, a hatékonyabb energiafelhasználásra törekvést elősegítette a pazarlás minden formáját erősen elutasító társadalmi attitűd is, ami kihat a politikusok, a vállalatvezetők viselkedésére és a háztartások működésére is: jóval könnyebb elfogadtatni és a gyakorlatba átültetni a takarékossági intézkedéseket.

Ugyan az adottságokban számos eltérés van Japán és Európa között, Tokió válságkezeléséből kiindulva három jelentős gazdasági átalakulásra van szükség közép- és hosszú távon. Egyrészt indokolt az energiamix diverzifikálása, elsősorban a megújuló, nukleáris, valamint a cseppfolyósított földgáz felhasználásával nyert energia növelésének formájában, másrészt elengedhetetlen az ipar szerkezetének átalakítása, az energiatakarékosabb ágazatok előtérbe helyezése, az energiaigényes ipar Európán kívülre telepítése, harmadrészt pedig nélkülözhetetlen a takarékosságot ösztönző, a pazarlást elutasító társadalmi hozzáállás.

Energiahatékonysági intézkedések Magyarországon

Hazánk tőkevonzó képessége a kormányzati erőfeszítéseknek köszönhetően kiemelkedő. Az utóbbi időszakban számos 
új beruházás elindítását jelentették be, többek között négy új akkumulátorgyár létesítése kezdődik meg. Ezek az üzemek az akkumulátorigények rohamos növekedése miatt tartósan magas keresleti környezetben működhetnek, ami több tízezer munkahely biztosítását eredményezi.

Az ipari fejlesztések jelentős energiaigény-bővüléssel járnak: a számítások szerint a jelenlegi 44 terawattóra éves villamosenergia-igény 68 terawattórára növekszik 2030-ig. A kihívások kezelésére Magyarország összehangolja energia- és iparpolitikáját, és a további működő tőke vonzása során figyelembe veszi az energetikai racionalitásokat. 

A magyar energetikusok egyetértenek abban, hogy a Paks II. projekt végrehajtásán túl további atomerőmű-építés lehet szükséges. Az újraiparosítás nyomán létrejövő egységek – kiemelten az akkumulátorgyárak – által generált igény, a fűtési rendszerek, az ipari technológiák, valamint a közlekedés elektrifikációja következtében hazánkban a villamosenergia-felhasználás ugrásszerű növekedése várható, aminek megoldását a megújulóenergia-termelés növelésén túl a nukleárisenergia-kapacitás bővítése jelentheti. 

Az atomerőművek esetében a tervezéstől a termelésbe állításig tizenöt-húsz éves időszükséglettel kell számolni, a paksi létesítmény üzemideje pedig tízéves meghosszabbítás esetén is lejár 2042 és 2047 között. A magyarországi villamosenergia-igény gyors növekedése és a földgázfüggőség szükségszerű csökkentése miatt indokolt a Paks II. projekten kívül egy harmadik nukleáris egység megvalósításának, valamint a nagy atomerőművi blokkok mellett a kisebb, moduláris megoldásoknak a lehetőségét is megvizsgálni.

Külön utakon: japán és magyar sikerrecept?

A szerzők a Makronóm Intézet munkatársai.

Nyitókép: Shutterstock