A legjelentősebb ilyen témájú nemzetközi szerződést, amit magyarul Világűregyezménynek neveznek, 1967 elején nyitották meg aláírásra és még abban az évben hatályba is lépett. A Világűrszerződésnek a világ legtöbb országa a részese. Általános szokásától eltérően
még az Amerikai Egyesült Államok is ratifikálta a megállapodást,
persze a naptárra nézve ehhez ebben az esetben elemi érdeke fűződött: az 1960-as évek közepén még egyáltalán nem volt biztos, hogy az amerikaiak fogják megnyerni az űrversenyt. Sőt: amikor a Világűregyezmény előzményei körvonalazódni kezdtek, még éppen a szovjeteknek volt fórjuk a Szputnyik és Jurij Gagarin űrutazásával, vagyis Washingtonnak rendkívül fontos volt, hogy létrejöjjön egy olyan nemzetközi szerződés, amely lényegesen korlátozza az adott kor technikai színvonala mellett lehetséges űrbéli tevékenységeket. (Az USA többnyire egyébként nem szokta ratifikálni – azaz saját jogrendjébe iktatni – a nemzetközi szerződéseket, mert az uralkodó vélekedés szerint ez sértené az ország szuverenitását.)
Ám a Világűregyezmény feltételei akkoriban megfeleltek az amerikaiaknak. A megállapodás leglényegesebb megkötése a hidegháborús korszellemnek megfelelően az, hogy a világűrt csak békés célokra szabad használni, de az is fontos, hogy az űrt nem lehet kisajátítani sem. A Világűregyezmény egyébként kifejezetten nem tiltja, hogy az ember fegyvereket vigyen az űrbe, de atomfegyverek és más tömegpusztító fegyverek ottani tárolása mind a Föld körül, mind más égitestek körül tilos.
Az egyezmény azonban nem rendelkezik túl egyértelműen a világűrben, illetve más bolygókon vagy üstökösökön végezhető gazdasági tevékenységekről, ami betudható annak, hogy közel fél évszázaddal ezelőtt még nem tűnt valószínűnek, hogy az ember valaha is bányákat nyit majd például a Holdon. Ez a szabályozás mostanra viszont nem tűnik túl korszerűnek.