Persze olyan, hogy magyar, nyilvánvalóan nem is létezik, tarkabarka keverék nép vagyunk csupán, bár abban azért van valami, hogy az ügyeskedés, a korrupció meg egy csomó szarság tipikusan magyar dolog.
A marokkóiak, a marokkói fiatalok viszont egészen mások, csak úgy ragyog, meg csillog-villog a szemük a hazaszeretettől, az önfeledt ünnepléseik során azt a dús barna hajukat dobálja a szél, az ember szeme pedig megtelik könnyekkel, amikor megpillantja, hogyan világítja meg a bátor és gyönyörű barna arcukat egy-egy lángoló autó fénye.
Valahogy a zsigereinkben érzzük, hogy csak szeretni lehet őket, hogy büszkék arra, hogy honnan menekült... pardon jöttek, a gazdag és értékes kultúrájukra, a szokásaikra és a nyelvükre.