„Nem buktam el semmit” – Demeter Szilárd a Mandinernek

2022. november 24. 9:11
„Ha bedől a vidéki kulturális intézményrendszer, akkor nem magyar kultúráról fogunk beszélni, hanem budapesti kultúráról, és ez nagyon nem mindegy” – figyelmeztet Demeter Szilárd. A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával a válság túléléséről, a nemzeti kultúra értékhorizontjáról, a közmédia és a Petőfi Kulturális Ügynökség bonyolult kapcsolatáról – valamint Snoop Dogg munkásságáról – beszélgettünk. Nagyinterjúnk!

Miről lesz szó az interjúban?

– Milyen hatalma és befolyása van most Demeter Szilárdnak?

– Hogyan menedzselik a fenntartási válságba került magyar kulturális életet?

– Mi a nemzeti kultúra értékhorizontja Demeter szerint?

– Hogyan áll most a Petőfi rádió és a Petőfi-konglomerátum összetett kapcsolata?

– Mit hallgat most és mit hallgasson a magyar?

– És mi a különbség a szabadságszerető rap és az agitprop között?

***

 

Kezdjük egy viszonylag friss történéssel. A HVG-ben jelent meg önről egy cikk, melyben ez áll: „Miniszteri biztosi posztját elbukta ugyanúgy, ahogy az ötödik Orbán-kormány idején forrásai és lobbijai nagy részét is.” Elbukta?

A HVG alternatív valóságát nem tisztem korrigálni. Maradjunk a tényeknél: a miniszteri biztosi poszt az előző miniszter mandátumának lejártával a jogszabály erejénél fogva megszűnik, tehát

nem buktam el semmit, hanem véget ért egy kormányzati ciklus.

Az új miniszternek pedig nem nagyon vannak miniszteri biztosai. Az új kormányzati logika alapján úgy gondolhatják, hogy azért van a kulturális kormányzat, hogy oldják meg a dolgaikat lehetőleg az apparátuson belül. Csák János miniszter úr eddigi gyakorlata szerint Hoppál Péter kulturális államtitkár úrral közösen menedzseli azokat a várható problémákat, melyek a jelenlegi válságnak köszönhetőek. Ehhez a kultúrstratégiai intézmények vezetőit szövetségbe hívta. Nemrég voltam egy szűk körű informális értekezleten, ahol a jövőről beszéltünk, valamint rendszeresen jelen vagyok a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő ülésein, amelyeken a kulturális támogatásokról döntünk. Annál nagyobb befolyásra eddig sem volt igényem, hogy a minket érintő döntéseknél kikérjék a véleményünket. Hatalmam soha nem volt, vagy legalábbis nem vettem észre, hogy lenne, nem is érdekelt ez a része a dolognak. Egy közepes méretű múzeum főigazgatójaként és a Magyar Kultúráért Alapítvány kuratóriumi elnökeként nem hatalmat, hanem feladatokat kaptam.

Megkeresték önt a cikk írásakor?

Hamvay Péter hvg-s újságíró írt nekem címezve pár kérdést – ha jól emlékszem, hétfő reggel –, hogy hétfő estig adjam meg a válaszokat. Visszaírtam neki, hogy azért játsszunk korrekten. Rengeteget dolgozom, alig van egy lélegzetvételnyi időm. Kértem, hogy adjon tisztességesebb határidőt, akkor természetesen válaszolok, mint ahogy minden sajtómegkeresésre válaszolok. A többi a szokásos kremlinológia: megjelentette a cikket névtelen források véleményét tényállításokként kezelve. Minimum vicces az „annál rosszabb a tényeknek” oknyomozói újságírói gyakorlat.

Vagy ez a klasszikus komcsi tempó, amikor összekeverik a vádiratot az ítélettel?

Mindegy, érdektelen, ugorjunk.

Itt a Petőfi Rádió és TV ügye. Sokan a 2007-es könnyűzenei rádióvá alakítást tartják a Petőfi Rádió a fénykorának, viszont pár éve megkezdődött egy reform, ami az „elszabadult rádiót” próbálja új irányba terelni. Hogyan értékeli az eddig megtett utat?

A Petőfi TV és Rádió eddig a közmédia gyártásában és irányításában működött. Tavaly a Petőfi-bicentenárium kapcsán kötöttünk egy együttműködési megállapodást, hogy érdemben fogjuk együtt fejleszteni a tartalmakat. De arra jöttünk rá az elmúlt egy év tapasztalatai alapján, hogy ez így nem fog működni, hiszen két teljesen különböző logikai rendszer szerint működik a Petőfi Kulturális Ügynökség és a közmédia.

Mindig lesznek súrlódások, és végül nem az születik meg végeredményként, amit mind a ketten szeretnénk. Ezért úgy döntött a közmédia vezetősége, hogy a Petőfi Kulturális Ügynökség, illetve az ügynökség cége, a Petőfi Média Group – külsős gyártóként – fogja gyártani a Petőfi TV és Rádió adásait. Ami nagyon elgondolkodtató annak kapcsán, hogy milyen irányba kellene menni, az az NMHH 2021-es könnyűzene-fogyasztásra vonatkozó kutatása.

 

A témáról született egy átfogó cikkünk a minap. A kutatásokból kiderül: a streaming felületeken legtöbbször hallgatott előadók és dalok, illetve a rádiókban leggyakrabban játszott előadók és számok között napjainkra jóformán semmiféle átfedés nincs.

Pontosan.

Mintha két párhuzamos világ létezne. Ez mindenképpen elgondolkodtató.

Egyfelől mi a hagyományos médiumokat – televíziót, rádiót, nyomtatott sajtót vagy akár az online portálokat, amik még portál-logikában működnek – kultúraközvetítő eszközként fogjuk fel, tehát azt mondjuk, van valami kultúrahordozói funkciójuk. Másfelől igaznak fogadjuk el „a szent piac égisze alatt”, hogy a közönség a pénzével dönt. Tehát ha piaci alapon az a működőképes, amiért hajlandó fizetni a befogadó, akkor azt látjuk, hogy a kultúraközvetítés – jelen esetben a teljes magyar rádiós játszás – és a közönségigény között nincs korreláció. A kínálat és a kereslet nem találkozik. Kicsit paradox a helyzet, mert azt mégsem mondhatjuk, hogy a pillanatnyilag topon lévő sztárok dalkincséből kellene csak játszania a rádióknak. Mégiscsak kell lennie egy értékszemléletnek. Ez a magyar kultúra szempontjából kardinális kérdés lesz a következő években.

És van itt még valami:

érkezik most egy rettenetes erejű válságözön, ami a kulturális infrastruktúrát – főként a vidékit – teljesen hazavághatja.

A közönséggel való találkozás lehetőségei radikálisan beszűkülhetnek a következő években. Nem lesz annyi falunap, nem lesz elég vidéki klub vagy fesztivál, ahol lehet játszani. Emiatt strukturálisan kell újragondolni az egészet. Ebben a szerkezeti újragondolásban van egy kultúrpolitikai misszió is, ami miatt egyáltalán elvállaltam a Petőfi Rádió kérdéskörének menedzselését. Azt kell eldönteni, mi az, amit elfogadunk kívülről jövő életmód-válaszként, s mi az, amire megpróbáljuk a saját életmód-válaszainkat megerősíteni.

Milyen példát tud erre mondani?

Távolra vezetne ez a történet, de jelzésértékűen mondok egy példát. Azt senki nem tagadja, hogy volt Afrikában gyarmatosítás, rabszolgatartás – ezek létező problémák, csak épp nem a mi problémáink. Nekünk nem voltak gyarmataink és nem tartottunk rabszolgákat. Az, hogy fehér bőrű emberek ültek ennek a rendszernek a tetején, még nem elég közös alapnak, hogy mi is morális felelősséget vállaljunk a történtekért. Márpedig azt látjuk, hogy a BLM-mozgalom ebben találja meg a saját áldozatiságát, és ezt próbálja feljátszani.

Ehhez nekünk nincs közünk, viszont beszivárog a hazai popkultúrába is. Nyugaton már elég masszívan jelen van ez az áldozatiság-politika, mindenki áldozat. És ez még úgy is fennáll, hogy az afroamerikaiak most azt sérelmezik, hogy a transzok elvitték róluk a fókuszt. Ugyanis az történik, legalábbis Dave Chapelle szerint, hogy a feketék több száz éven keresztül kínlódtak, hogy az egyenjogúsági mozgalmat valahogy sikerre vigyék, erre jött pár gazdag fehér férfi, aki hirtelen nőnek érzi magát, és már minden róluk szól. Ezek lehet, hogy Amerikában releváns felvetések, de a mi kulturális kódrendszerünk szerint nem értelmezhetőek.

Nagyon óvatosnak kell lenni a popkultúrában is,

tudnunk kell, mi az, ami a mi témánk, mi az, ami nem.

Ennek kapcsán, visszatérve az NMHH kutatására: érdekes jelenségre hívták fel a figyelmemet. A streaming oldalak legnépszerűbb előadóinak 90 százaléka a rapszcénából érkezik, mely műfajnak a mi történelmünket nézve semmiféle kulturális beágyazottsága nincs. Ez egy világszinten tapasztalható jelenség, ami hazánkba is begyűrűzött. A műfajt viszont teljesen ignorálják a rádiók. Kell ezen változtatni?

Ez egy sokrétű vita. Én most azt találtam ki, hogy létrehozunk egy zenei tanácsot a magyar könnyűzene tetején lévő nagy öregekből, illetve olyanokból, akik letettek már valamit az asztalra: Gőz László, Tátrai Tibusz, Nagy Feró, Both Miklós és a többiek. Velük szeretnék ilyen kérdéseket megvitatni.

Itt a kérdés nem az, hogy melyik hiphoppernek vagy rappernek van helye a rádióban, hiszen aki ezt műfajilag jól csinálja, annak helye van. Bevallom, az egyik kedvenc albumom a mai napig Snoop Dogg Doggystyle című ’93-as albuma. Harmincéves album, szerintem azóta sem csináltak olyan jót, de ez csak privát vélemény. Visszatérve: ez egy nagyon kényes kérdés. Amire nagyon oda kell figyelni, az az, hogy mikor beszélünk lázadó, szabadságszerető rapről, és mikor beszélünk agitpropról.

Az agitpropot a kommunista diktatúrában kipróbáltuk, nem jó, nem eredményez értékálló műveket.

Bródy Jánosnak is megírtam épp a Mandineren, hogy mindenfajta áthallásával együtt zseniális dalszövegei voltak a korábbi korszakaiból, de mióta átment agitpropba, elveszítette a súlyát és vacak lett a szöveg.

A másik, ami nagyon fontos, az a hangszeres zene. Ne spóroljuk ki a zenéből a zenészt. Póka Egonnal – Isten nyugosztalja a mestert – rengeteget vitatkoztam a DJ-k kapcsán, mert én szerettem volna a DJ-társadalomnak is támogatást adni a covidos időszakban. Ő meg azzal indított, hogy ezek villanyszerelők. Aztán sikerült meggyőznöm, hogy ehhez a műfajhoz is kell tudás, felkészültség, harmónia-hallás, a különböző szetteket, loopokat nem lehet csak úgy egymásra dobálni. Nyilván sokat segítenek az algoritmusok, de próbáljuk meg a hozzáadott értékén kezelni ezt a szcénát is. Ettől függetlenül mélységesen egyetértek Pókával és a régi vágású zeneipari szereplőkkel abban, hogy hagyjuk benne a művész lelkét a zenében. Az irodalmat sem tudjuk író nélkül elképzelni. Ez tehát több szempontot igénylő mérlegelés.

Nem beszélve az imént említett kultúrpolitikáról.

Nézze, mégiscsak ez a negyedik kétharmados felhatalmazás az Orbán-kormány mögött, ami azt jelenti, hogy a választópolgárok tekintélyes többsége egyetért azzal az iránnyal, amit Orbán Viktor és kormánya képvisel. A képviseleti demokráciának pont az a lényege, hogy a választópolgárok megválasztanak valakit, felhatalmazzák az érdekeik és értékeik képviseletére, befizetik az adót, és rábízzák a kormányzatra, hogy döntse el ő, mire költi. Innentől kezdve a kulturális kormányzat megmondhatja azt, hogy számára mi a kívánatos irány, és ezt a közpénzből működtetett kulturális intézményeknek tartaniuk kell. Az, hogy mi a nemzeti kultúra, le van írva az alaptörvényben – ott van az összes érték, amit mi magyar nemzetként fontosnak tartunk.

Ami azon az értékhorizonton belül van, az oké, ami azon kívül esik, az alkotmányellenes.

Nagyon egyszerű a cezúrákat meghúzni.

 

Mennyire fér hozzá a megítélt pénzekhez a Magyar Kultúráért Alapítvány, amelynek ön a kuratóriumi elnöke? Változott tavalyhoz képest a helyzet, amikor azt mondta lapunknak, hogy a négy évre megítélt 48 milliárd forinthoz nem könnyű hozzáférni?

Minden kormányhatározat annyit ér, amennyit érvényesíteni lehet belőle. Békeidőben a kormányhatározatokat többé-kevésbé teljesítik is. Normál esetben a kormány eldönti, hogy évente 12 milliárd forintot ad a Magyar Kultúráért Alapítványnak, és a Pénzügyminisztérium gondoskodik a forrás biztosításáról. Csakhogy

2020 óta nincs békeidő: covid, háború, szankciók, megemelkedett rezsiárak, összevissza rángatott forint, dől össze körülöttünk a világ.

Ilyenkor jön az alkudozás. Járni járna 12 milliárd forint, de nyilvánvalóan nem jut, hiszen nem kivételezhetnek csak velünk. A következő évek nagy feladványa az lesz, hogy a teljes magyar kulturális infrastruktúra és intézményrendszer – amit muszáj fenntartani ahhoz, hogy a magyar kultúra működőképes legyen – hogyan fog túlélni.

Jelen pillanatig 2022-ben a Magyar Kultúráért Alapítvány számára megítélt évi összegnek kevesebb mint fele érkezett meg. Most vagyunk november végén, tehát nem sok reményünk van arra, hogy év végéig ideadják a másik felét. Amikre elő volt készítve ez a támogatás – folyóiratok, könnyűzenére és a többi –, azoknak a finanszírozása radikálisan csökken. És mivel az összes többi intézmény esetében van egyfajta visszafogás, azt kérték tőlünk is, hogy ne kezdjünk el két kézzel szórni a pénzt. Egyrészt a többiekkel szemben igazságtalan lenne, másrészt meg kell várni, hogy jövő tavasz elején tisztábban lássuk, hogy a válság mennyire üti meg a magyar kulturális intézményrendszer egészét. Most arról megy a gondolkodás a kulturális kormányzatban, hogy hova kell tűzoltás-szerűen gyorssegélyt nyújtani, hogy a teljes magyar kultúra megmaradjon.

Az alapítványhoz milliárdos tételben került ingatlanállomány is, köztük az óbudai Zichy-kastély vagy a Hajógyári-sziget déli része. A szigetre a Zichy-kastéllyal összeköttetésben egy popkulturális központot álmodtak meg. Tavaly tavasszal kiírták a közbeszerzést a K- és a H-híd cseréjére. Az ilyen nagy projektekkel mi lesz?

A kulturális döntéshozók részéről az volt a kérés, hogy 2024-ig készítsük elő a projekteket, hogy majd, ha megint jobb lesz a gazdasági helyzet, legyen csőre töltve az összes fejlesztés. Mi továbbra is az előkészítő munkálatokat végezzük, de erre most ingatlanfejlesztési pénzeket nincs honnan lehívni. Ha az a kérdés, hogy a Hajógyári és a Zichy-kastély közé gyaloghidat építsünk-e, vagy abból a pénzből a vidéki kultúrházakra, könyvtárakra, múzeumokra szánjunk inkább többletforrást, akkor gondolkodás nélkül a vidéki infrastruktúra megerősítése mellett voksolok.

Mert ha bedől a vidéki kulturális intézményrendszer, akkor nem magyar kultúráról fogunk beszélni, hanem budapesti kultúráról,

és ez nagyon nem mindegy.

Mindenki tudja, hogy nehéz időket élünk, csak nem hiszik el, hogy ennek nem lesz vége. A többség úgy készül, hogy most bezárunk vidéken múzeumokat, színházakat, könyvtárakat, kultúrházakat, s majd tavasszal újra nyitjuk. De sok helyen nem fognak újra nyitni, nyakamat teszem rá. Meggyőződésem szerint nem engedhetjük meg magunknak, hogy az utolsó pár száz lelkes zsákfaluban ne legyen lehetőség a kultúrahordozásra, a kultúrához való hozzáférésre.

Menjünk tovább: a PKÜ egy sor kulturális bástyát tömörít magába: kultura.hu, PIM, A38, könnyűzenei tehetségkutatás, Előretolt Helyőrség stb. Hatékonyabb így a működés?

Ez két külön történetről szól. Az egyik az a PIM, ami egy állami közintézmény, a kortárs irodalmi életnek egyfajta központja. A Digitális Irodalmi Akadémia tagjai, a Térey- és Móricz Zsigmond-ösztöndíjasok életműve valószínűleg a mi gyűjteményeinket gyarapítja majd, hiszen nekünk kortársban mindent kell gyűjtenünk. Az idő dönti el ki az, aki majd megmarad. És hát benne élünk egy nagy kihívásban, ez  a digitális bölcsészet kérdése. Változnak az olvasási szokások, egyre többen olvasnak elektronikusan, hallgatnak hangoskönyvet, egyre több irodalmi mű születik elektronikus formában, a levelezések e-mailben vagy a közösségi média felületein történnek. Ki kell találni, hogyan fogjuk majd begyűjteményezni ezeket.

Kell-e nekünk facebookos kommentháborút lementeni, vagy nem kell? Ezek akut kérdések.

A másik a Magyar Kultúráért Alapítvány alá tartozó három cég, a Petőfi Kulturális Ügynökség, a Nemzeti Tehetséggondozó, illetve a Petőfi Média Group. Ezek három dologra vállalkoztak.

Az egyik a kulturális ingatlanhasznosítás optimalizálása. Ez nemcsak alkotóházakat jelent, hanem a kulturális infrastruktúra horizontális megszervezését vállaltuk, magyarán Kárpát-medencei szintű kulturális tereket kell létrehoznunk.

A másik az ügynökségi tevékenység, közvetíteni kell a kulturális produktumok és befogadók között, ezért hoztuk létre a Nemzeti Művelődési Intézettel közösen az úgynevezett Petőfi klubokat, ahol pódiumműsorokat, olvasótalálkozókat, rendhagyó órákat stb-t ajánlunk ki Beregszásztól Szabadkáig.

A harmadik pedig a kultúra közvetítésnek újragondolása portálrendszereken keresztül – a kultúra.hu, a helyőrség.ma, a 1749.hu, a Continental angol nyelvű magazinunk, a Mesecentrum, a Hajógyár, a Magyar Popkulturális Értéktár: ez egy ökoszisztéma. Na, és erre tevődik most rá a Petőfi Rádió és TV, illetve a Petőfi bicentenáriumban a Petőfi.hu, mint aggregátor honlap. Próbáljuk a kultúraközvetítő platformokat összehúzni, olyan tartalomkészítő műhelyben gondolkodunk, ami bizonyos dramaturgia mentén meg tudja erősíteni a kulturális egymásra hatást.

Egy olyan kulturális, digitális adatvagyont kell strukturáltan egybeszervezni,

ami a virtuális teret is berendezi a magyarok számára, mert ha mi nem rendezzük be, akkor mások fogják nekünk berendezni.

Csakhogy az nem a mi kultúránk lesz, és oda fogunk jutni, mint az NMHH-kutatásban, hogy teljesen leválik az online kultúrafogyasztás a valós kulturális igényekről és kínálatról.

Következő szint a Petőfi Média Group, ahol a Petőfi korábbi igazgatója, Horváth Gergely felel a tartalmakért, amiket külső aktorként tőlük rendel meg a közmédia. Erre miért volt szükség?

Gergő most a podcast-gyártást szervezi. Sajnos eddig nem találtunk egy olyan vezérigazgatót, aki végrehajtaná azt, amit közösen eldöntünk. Ezért most én vagyok az igazgatója az összes cégnek. Minden nap egyet kell értenem magammal, ami reggel még könnyű, estére már nehezebb. Most az történik, hogy a PKÜ ügynökségi tevékenységét megerősítendő mindent, ami popkultúra – tehát könnyűzenei igazgatóságtól a Petőfi Rádióig – azt bepakoljuk a Petőfi Média Groupba. Az, hogy adásbiztosan tudjuk biztosítani a Petőfi Rádió és TV műsorát, gyártói logikát igényel. A PMG tehát médiagyártó cég, amely béreli az A38 hajó gyártói kapacitását. Az nem a miénk, magántulajdonban van, viszont az elmúlt években, amióta Petőfi TV ott üzemel, és a rádió is átkerült oda, egész szép stúdióhajóvá alakult át. A PKÜ pedig megmarad a magaskultúra organizátorának.

 

Milyen a viszony a tulajdonos MTVA és a PKÜ között? Két narratíva kering: az egyik szerint az ügynökség a Petőfi Média Groupon keresztül szépen lassan kiszervezné a tartalmat az MTVA alól, a másik szerint szorosabbra fűzik az együttműködést.

A megrendelő – Duna Médiaszolgáltató Zrt. – megrendeli az elképzelt tartalmakat, az MTVA pedig néha keres gyártókat, akik képesek ezt az elképzelést kiszolgálni. Ebben az esetben megtaláltak minket, mint akik képesek a magyar könnyűzenei közszolgálati adókat kiszolgálni. Én hetente egyeztetek a közmédia vezérkarával, de a műsorrácsot – amit két-három hónappal előre le kell adnunk – el kell fogadniuk. A műsorrács árazását közösen készítjük el. Onnantól kezdve folyamatosan egyeztetünk, hiszen mi külsős tartalomgyártóként előállítjuk a műsort,

de az elhangzott anyagokért a közmédia vállalja a felelősséget, hiszen az ő csatornáján szólal meg.

Ezért okkal és joggal mondják, hogy szeretnék látni, mit adunk le nekik. A közmédiának van egy belső szabályzata, hogyan gondolják a közszolgálatiságot. Én akarhatok akármit betenni a Petőfi Rádióba, de az MTVA mondhatja azt, hogy az nem fér bele az ő közszolgálatiság fogalmukba. És akkor leülünk és megvitatjuk, hogy mi a baj.

Egy indexes interjúban hangzott el a közmédia kapcsán: „Bármennyire is egy követ fújunk, olyan belső kommunikációs párhuzamosságok jelentkeztek, amelyek inkább akadályozták, mintsem segítették volna az ügy előrehaladását.” Mik ezek?

A közmédia egy rettenetesen nagy rendszer. Hiába egyezek meg a vezérigazgató úrral, hogy melyik műsorban mi legyen, ha valahol közép- vagy alsó szinten valakinek valami baja van. Hozzám pedig csak annyi visszajelzés érkezik, hogy ez így nem jó. És akkor vissza kell fejteni, hol és miért nem jó, kinek mi a baja, sok ilyen geller van. Ők adásbiztonságra utaznak, mi meg egy kreatív csapat vagyunk, kicsit lazábban viszonyulunk a műfaji szabályokhoz.

Az én meggyőződésem szerint a lineáris televíziós logika már egy halott történet.

Megváltozott a médiafogyasztás logikája, amit nagyon nehéz elfogadni a hagyományos médiumok irányából, egyetlen televíziós szakember sem szereti ezt hallani tőlem. Nem a mozgóképgyártás halott, hanem a hagyományos televíziós lineáris logika halott történet. Nincsenek már kitüntetett pillanatok. Ebből rengeteg ütközés volt már.

Béli Ádám ’21 nyarán került a Petőfi Rádió élére. A Telex információi szerint azonban pár hete már nincs ott. Az impresszumból valóban eltűnt a neve. Igaz a hír?

A telexeseknek is elmondtam, hogy Béli Ádám a közmédia munkavállalója. Ők nevezték ki, ők is távolíthatják el. Abban a pillanatban, hogy átadták a PMG-nek a 7/24-es tartalomgyártást, mi a tartalomgyártói oldalról a saját embereinkre bíztuk ennek a megszervezését. Hogy Béli Ádám a közmédia rendszerén belül milyen funkciókkal bír, az már nem a mi kompetenciánk. Azért nem akarok rádiós és televíziós igazgatót, mert ha van, akkor abban a pillanatban elkezd rádióban meg televízióban gondolkodni. És a mi célunk pont az, hogy ha már amúgy is egy helyen van a tévé és rádió, akkor jó lenne, ha az egész egy kreatívipari tartalomgyártó-műhelyként működne.

Nem az a fontos, hogy te tévés vagy, te meg rádiós,

hanem közösen készítünk valami izgalmas, korszerű, magyar nyelvű tartalmat. És hogy ennek mi a formátuma, ez tévébe vagy rádióba megy-e, milyen eszköztárral dolgozunk, azt majd a téma mutatja meg. Idáig kellene eljutni, ezt próbálom most szervezni.

Tehát erre a pozícióra nincs is szükség? Nincs már ez a poszt?

Nincs, a mi rendszerünkben nincs és nem is volt. Van egy felelős szerkesztője a rádiónak, aki azért felel, hogy a rádió működjön, Dominik Zsoltnak hívják. Van a tévének is egy felelős szerkesztője, aki azért felel, hogy a leszerződött órákat és műsortervet teljesíteni tudjuk, ő Koltay Anna.

És van fölöttük Sivák Péter?

Sivák Péter azért felel, hogy a kettő együtt üzembiztosan működjön. Fölötte lesz még egy gyártásvezető, aki azért felel, hogy ezt az egészet a lehető legoptimálisabban, legprofesszionálisabban, az eszközállományt leginkább kihasználva, és a legolcsóbban – de még mindig minőségi módon – legyártsuk a tartalmakat. És fölöttük vagyok én.

De akkor mi van a közmédiánál? Hová tűnt Béli Ádám?

A közmédiánál adásátvevő-szerkesztő van.

Mi üvegszálon beküldjük az adást, amit az átvevő átvesz, ha a közszolgálatiság összes kritériumának megfelel.

Tehát az MTVA részéről nincs igazgatója most a Petőfi Rádiónak?

Én úgy tudom, hogy nincs.

És a Petőfi TV-nek ki a vezetője?

Koltay Anna. Nálunk.

És ott?

Ott nincs.

Akkor mégiscsak ki lett szervezve az MTVA alól a dolog, nem?

Ha megnézi bármely kereskedelmi csatorna tehetségkutató műsorát vagy bármely társműsorát, azokat külsős gyártók készítik. A producer egyeztet a gyártó céggel, annak fényében, hogy mit szeretnének látni, és hogy milyen nézettséget vár el. Most nálunk is nagyjából ez van. Annyiban valóban van egy csavar, hogy

itt mi közösen találjuk ki, hogy mit szeretnénk legyártani, és azt a közmédia jó esetben elfogadja.

Tehát nem klasszikus megrendelőként viselkedik. A jelenlegi felállás a Petőfi-bicentenáriumból indult ki. A közmédia azt mondta, itt van két eszközöm, egy tévé és egy rádió, amit szeretnék felajánlani, hogy a Petőfi-bicentenáriumos tartalmak minél nagyobb közönséghez jussanak el.

Tehát az egész csak a bicentenárium idejére szól?

Ha úgy tetszik, ez a próbaév. Ha működik, akkor folytatjuk tovább az együttműködést. Lesznek még ilyen nagy jubileumok, jön a Jókai 200 és a többi. Ha elrontjuk, és a közmédia azt mondja, itt volt a lehetőségetek, nem tudtatok élni vele, akkor nekünk le kell vonnunk a megfelelő következtetést.

Október közepére ígérte a PMG, hogy a vezetőség asztalára teszi azokat a műsorterveket, amelyek finoman áthangolják majd a tévé és a rádió koncepcióit. Ez megtörtént?

Letettük, várjuk a visszajelzést.

Mit jelent a finomhangolás?

Beléptünk a közmédia szerződéses kötelezettségvállalásában, folytatjuk ezeket a szerződéseket, tehát december 31-éig nekünk azt kell teljesítenünk, amit a közmédia nyár elején valamikor leszerződött valakikkel. Nyilván nem lehet azt csinálni, hogy akkor mostantól ki van rúgva az összes alvállalkozó és teljesen új műsorok jönnek. A tapasztalatom az, hogy ha két lábbal rúgod be az ajtót, és radikálisan megváltoztatod az adott műsorszóró kínálatát, akkor rengeteg hallgatót veszíthetsz el. Óvatosan kell az egészet áthangolni. Ezért is döntöttünk úgy a közmédia vezetőségével, hogy először csak hangsúlyokat változtatunk, új műsorokat csak módjával vezetünk be,

és majd 2023 második felétől nyílik szabadabb tér, amikor már garázdálkodni lehet a műsorstruktúrában.

Persze azt is csak úgy, hogy lesz egy féléves előkészítés bevezető kampányokkal és promócióval. Plusz én nagyon szeretnék addig egy átfogó kultúrafogyasztási kutatást is végigtolni a rendszeren. Legalább tudjuk, hogy mire van igény, hogy az NMHH a későbbi jelentéseiben majd találjon közös nevezőket.

Mi az a nagy cél, ami felé most „óvatosan lépkednek”?

Szeretném, ha a Petőfi Rádió kultúrahordozó lenne, nemcsak könnyűzenei adó. És nemcsak a művészetekről érdemes gondolkodni, hiszen van egy másik hozadéka is ennek a válságos időszaknak. Egyre inkább felértékelődik a hasznos tudás. A pandémia alatt Szabi, a péknek köszönhetően több százezer magyar háziasszony állt neki otthon kenyeret sütni, csírákat nevelünk a balkonon, komposztálunk, veteményezünk, metszünk – vannak ilyen típusú életmód-válaszok. „A nagyszüleink tudták még” – ezt nevezem én hasznos tudásnak. Felértékelődött a fenntarthatóság, a környezettudatosság, a teremtésvédelem. Ezeket is fel kell tudnunk dolgozni a fiataljainknak, ráadásul olyan módon, hogy igazodunk ahhoz a tempóhoz, ami az ő médiafogyasztásukat jellemzi. Lehetne ilyen típusú műsorokat is csinálni,

úgyhogy azt kértem a rádiós tartalomkészítő kollégáktól, hogy találják ki nekem a „rádiós tiktokot”,

amiben csak felvillantunk információkat. Ha pedig valakit érdekel a téma, akkor elmondjuk, hol található meg bővebben. Támpontok kellenek, melyek eligazítanak bennünket ebben az egyre sűrűsödő mátrixban.

 

Fotók: Földházi Árpád

Összesen 40 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés