***
A teljesség igénye nélkül az alábbiakban egy rövid felsorolást teszünk, amely szemlélteti, milyen módon és milyen büntetőintézkedéseket kért Moszkvára az Európai Uniótól Ukrajna külügyminisztere az ukrajnai háború hónapjai során.
Dmitro Kuleba a háború kitörésének napján, február 24-én az azóta már jól ismert, sokszor megismételt követelésekkel állt elő: a nyugati országok vessenek ki gazdasági büntetőintézkedéseket Moszkva ellen, Kijev számára pedig biztosítsanak katonai és pénzügyi segítséget. Twitter-üzenetében az ukrán külügyminiszter azt írta, hogy Putyin 1939 óta nem tapasztalt sötétségbe rántja Európát, az európai országok nem maradhatnak naivan passzívak.
Február 27-én sajtótájékoztatón kérte a miniszter az EU tagállamait, hogy
teljes embargót vezessenek be az orosz gáz- és olajszállításokra,
valamint teljesen, hermetikusan zárják el az orosz pénzügyi szervezeteket a SWIFT-rendszerről.
Március elsején az amerikai CNBC-nek nyilatkozva elmondta: a történelem fogja megítélni azokat a nyugati olajipari vállalatokat, amelyek még nem szüntették meg a kapcsolataikat az orosz Gazprommal. Kuleba név szerint megemlített több nyugati céget, majd felszólította őket, hogy szakítsanak meg minden üzleti kapcsolatot az oroszokkal, mert „aki békét akar, (...) annak ez erkölcsi kötelessége”.
Április 7-én Brüsszelben a NATO-tagállamok külügyminisztereivel való megbeszélésén az ukrán külügy vezetője hazája számára fegyvereket, Moszkva megbüntetésére pedig az eddigieknél keményebb szankciók bevezetését kérte.
Május 16-án a G7-országok külügyminiszteri ülésén vendégelőadónak meghívott Kuleba arra kérte a világ leggazdagabb államait, hogy vessenek ki új szankciókat Moszkvára, állítsák le az orosz kőolaj importját,
kobozzák el a területükön élő oroszok vagyontárgyait és fizettessenek háborús kártérítést velük Ukrajna számára.
Május 25-én a Világgazdasági Fórum davosi ülésén Kuleba kijelentette: az ukrán gazdaság jobban szenved az orosz támadásoktól, mint az orosz a nyugati szankcióktól, ezért a nyugati világnak abba kell hagynia az orosz termékek vásárlásával, ezzel „megölnék az orosz exportot”.
Június 8-án az ukrán fődiplomata a hetedik uniós szankciós csomag előkészítésekor előterjesztéseket juttatott el Brüsszelnek, amelyeknek a célja indoklása szerint az, hogy „teljesen elpusztítsa az orosz exportot”.