Viszont ki sem haltunk a felelőtlenség tobzódása ellenére. Azonban a Covid sem tűnt el. Akkor volt a hétnapos átlag szerint 28 halott, most 20. Az oltások hatását nézve sem fogunk eget rengető változást találni, a bezzegállam Új-Zéland idén év elején már 80 százalék felé közelített átoltottságban, és ennek ellenére halottaik közel 100 százaléka erre az évre esik. Az egyetlen igazi változás, hogy most már az egész jóformán senkit nem érdekel.
Ahogy ez előre látható volt. Az állítás két és fél éve is az volt, hogy ennek a vírusnak a veszélyessége nem éri el azt a szintet, hogy az egész társadalomra vonatkozó korlátozásokat vezessenek be, az emberek előbb-utóbb együtt fognak élni a veszéllyel, csodaszert és életelixírt pedig úgysem fogtok föltalálni, így a vírussal nem fogunk kiszúrni, ha magunknak ártunk egy hatalmasat. Amit tenni lehet (ahogy ez szintén elhangzott az első pillanattól, csak a nyomorultak falkája direkt hagyta figyelmen kívül: kényelmesebb volt szalmabábokkal vitatkozni), amit minden komolyabb járvány idején: védeni a kórházakat és idősotthonokat, és mivel ez egy új, kevéssé ismert vírus, néhány kifejezetten a veszélyeztetett csoportokat védő intézkedést ideiglenesen bevezetni. Többet úgy sem fognak hosszú távon elviselni az emberek, akkor meg minek?
És íme, eltelt egy év az utolsó hisztiroham eredménye óta, és nincsenek intézkedéseket követelő hangok. Pedig a különbség csupán nyolcfő az átlaghalálozásban. Ám, ha nem lehet ezzel a tájékozottságot, a felelősségteljességet, a kiválóságot fitogtatni, akkor húsz halott nem halott.”