Külön érdekesek az orosz megszállás alatt álló Donbász kapcsán tett megállapítások. A jelentésben szerepelnek az orosz vagy oroszbarát hatóságok által elkövetett atrocitások is, ugyanakkor kiemeli:
a térségben mindkét fél követett el ilyen atrocitásokat,
beleértve a kínzásokat és gyilkosságokat is a kormányzat vagy annak hatóságai révén. Ahogy a cenzúra és az újságírók elleni erőszak is részét képezte az eszköztárnak, és mindemellett a visszaélések kivizsgálásában sem jeleskedtek. Egyébként az ENSZ emberi jogi figyelője szerint a konfliktushoz kötődő őrizetbevételek többségét az ukrán hatóságok emberei követték el.
Elsősorban szemtanúk és helyszíni szemle alapján az ENSZ jelentéstevői szörnyű bűncselekményeket tártak fel: civilek kivégzése, nemi erőszak négy és nyolcvanhárom éves kor között(!), kínzások, brutális verések és fosztogatás jellemezte az orosz katonák egy részét, miközben ukránok orosz katonákat lőttek le. Brutális részletek a jelentésben.
Összehasonlítva a két fél országjelentését feltűnően sok a hasonlóság, noha az orosznál az amerikai külügy intézetei a szabad választásokat hiányolja az ukránhoz képest a 2021-re vonatkozó jelentésben.